Mindhalálig irodalom

A hőség megállította a Budapest Szálló melletti lépcsősoron Katját.

Milyen ostobaság volt otthagyni azt a számítógépet a nappaliban! Mert mit mondott Kitti? Hogy az a „szegény Évi” az internet-kapcsolat miatt csak a nappaliban tudott facebookozni

Hát hogyan jusson vissza a lakásba? Szervezzen betörést három szír egyetemista otthonába? Vagy jelentse fel terrorizmus miatt őket, és foglaltassa le a gépeiket?

Úgy döntött, hogy ennél sokkal egyszerűbb, ha ad húszezer forintot Kittinek, Faid barátnőjének.

–Csak tessék, csak tessék! – mondta Kitti, és sugárzó mosollyal a zsebébe gyűrte a húszezer forintot. – De csak két óra! Mert ezek a fiúk, tetszik tudni, akármikor hazajöhetnek.

Katja bólogatott, mint akinek minden tetszik, minden nagyon tetszik, és gyorsan letelepedett Faid számítógépéhez.

Nem, nem kér vizet. Nem, köszönöm, rágcsálnivalót sem.

Faid nem szerethette a facebookot, talán nem is használta, mert ahogy beírta a facebook szót, rögtön Dohák Éva oldala nyílt meg.

Micsoda remek oldal, gondolta meglepődve. Mennyi jegyzet, milyen sok vers és micsoda szellemes háttérkép! Belenyillalt, hogy a két óra talán még egyetlen facebook-oldal áttanulmányozásához sem lesz elég.

Mert Éva, úgy tűnik, hihetetlen szívóssággal éppen a neten épített fel egy másik életet, egy irigylésre méltó, különleges életet. Hiszen szorult bele valamennyi józanság. Mit tegyen egy olyan lány, akinek semmilyen papírja nincs, és még azt sem tudja, hogy kell Budapesten bérletet venni? Dohák Éva költő. Hát persze! Mit csináljon egy kislány Cipruson, amikor nem locsolja éppen egy öregúr virágait? Verseket ír. És az egyetlen hely, ahol Magyarországra visszatérve nem tűnik fel a hóbortossága, az az irodalmi portálok világa. Egy ragyogó lány ragyogó versekkel – versekkel a soha össze nem forró csontokról, a soha össze nem forró időről, a soha be nem teljesedő valóságról. És ha ezek az irodalmi portálok amúgy sem fizetnek honort, akkor ugyan ki a fenét érdekel, hogy neki nincsenek papírjai?

Néha túl irodalmias vagy, válaszolták a szerkesztők, szőke, nagyon szőke, néha már túlságosan is. De Dohák Éva boldogan tengett-lengett együtt ezzel a világgal: lájkolta a többiek verseit, ahogy lájkolták a többiek az övéit is – letéptem egy hangaszálat… örökös arany, örökös fehér…

Hol végeztél, Évi?

Szegeden, Pécsen, itt is, ott is.

Dohák Éva több nyelvet beszélt, mint az átlagos kelet-európai diplomás nők, de hát ő mégsem volt se átlagos, se diplomás, és az az útlevele tanúsága alapján talán még kelet-európai sem. De könnyedén megtanulta a kötelező fordulatokat: mindig jókor gratulált, jókor lepődött meg, jókor szörnyülködött, ám nyilván soha nem fogadták volna be, ha tudják, hogy egy tizenkét éves korában elrabolt prostituált. Egy kurva, aki közéjük furakodott.

Hol végeztél, Évi? Szegeden, Pécsen, itt is, ott is.

Milyen okos dolog, gondolta Katja. A középosztálybeliek számára a prostituáltak attól olyan vonzók, mert nincsenek saját szavaik, ki lehet őket bérelni néhány oldal, egy vers vagy akár egy hosszabb regény erejéig. És Dohák Éva túl szép és túl okos volt, hogy „igazi” legyen.

Katja vigyorogva nézte az üzenőfalon sorakozó képeket. Estek, kávéházi találkozók, egy kis séta X-szel, meglepetés-party Y-nal. Dohák Éva nyúlánk, professzionális szőkesége szinte kiragyogott a bandzsi, köpcös, kislányosan bájos vagy szigorúan csontos költőnők közül. Ráadásul egy prostituáltat örökké figyelnek, ezért megtanul másoknál jobban magára vigyázni: nem ül ki az arcára a fáradtság, semmilyen helyzetben nem engedi el magát, és még kitűrt férfiingben is úgy néz ki köztük, mint egy előkelő és szépséges tanító néni.

De mért akart ennyire odavalónak látszani? Mért gondolta, hogy meg kell az ő világukban kapaszkodni? Mért magolt be ennyi nevet, mért alázatoskodott ennyi szerkesztőnek, a sok tudod-a-kinek-az-ismerősének? Katja időben visszafelé haladva olvasgatta az üzeneteket: gyere, talizzunk, gyere, gyere, olyan jó, hogy mi mindenben egyetértünk. És Dohák Éva tényleg mindig mindenkivel egyetértett: ha kellett, vegetáriánus volt, ha kellett, aláírt a rasszizmus vagy Trianon ellen – mindenhol, mindenhova, mindenkinek. És közben verseket írt a sötétben kibomló rózsákról, a halálfejes árvácskákról, a sudáran járó, augusztusi napról.

A nagy megalázkodásnak talán az lehetett az oka, hogy volt egy igazi témája – talán épp a gyerekkereskedelem. Dohák Éva talán ki akarta ismerni ezt a világot, és nem akart az utcáról bepottyanni hozzájuk egy nagy regénnyel. De hol van a laptop, amit az az ál-rokon, vagyis a másik ál-rokon magával vitt? Mert Dohák Éva a facebook-oldalt csak a „nyilvános identitása” megalapozása tartotta.

Semmi gyanús ismerős a facebookon, semmilyen gyerekkori barátnő, csak a Lilik, Szabik, Vandák, Andrisok – a végzett vagy végzős bölcsészek, a pesti irodalmi éjszaka fürge aranyhalacskái. Dohák Éva még a születési évét is rosszul adta meg, a „főiskolák, egyetemek”-nél megadott egy rakás magyar egyetemet, abból kiindulva, hogy aki mindenhol megfordult, arra senki sem emlékszik.

Ám az öngyilkossága előtt már ez a nagy kínnal felépített identitás is recsegni-ropogni látszott. A verseit már jobb, nyomtatott lapok is közölni akarták, de ő reménytelenül belebonyolódott a nemlétező TAJ-számok, útlevélszámok, adószámok útvesztőbe. És ráadásul Mindenki Évikéje a politikai kötelezőségek között sem ismerte ki magát megfelelően. Meglájkolt egy Wass Albert-verset (nem kellett volna, intették többen), gratulált egy bukott politikusnak (húúú, mekkorát csalódtam benned). De nem is a politika jelentette a legnagyobb veszélyt, hanem az esti kiruccanások megszervezése. Mert hogy is járhat éjszakai felolvasóestekre egy olyan feltűnően szép lány, akinek még egy átlagos rendőri ellenőrzéstől is tartania kell? Akinek hat órára otthon kell lennie, hogy a szír élettársának megfőzze a vacsorát?

És vajon tényleg öngyilkos lett-e? A Lány, akinek Tervei Vannak. Az üzenőfalán közölt legutolsó fényképen bátran, derűsen mosolygott két sünhöz hasonló irodalmár mellett.

Na de milyen tervei lehettek? Katja megróbálkozott a postafiókja feltörésével, de Dohák Éva ennek a jelszavát nem állította be automatikusan. Gyorsan ráklikkelt hát a Kedvencek dossziéra, de itt csak pornólapokat talált, Faid kedvenceit: egy nő, két nő, három nő, négy nő… és gay saber! Hoppá…! Gay saber! Mi köze van egy egészséges, heteroszexuális férfinek a pedofilek kedvenc hívószavához?

Szívdobogva rákattintott.

Katja évekig dolgozott egy gyerekpornó-ellenes akciócsoportban, ezért meglepte, hogy ezzel az oldallal eddig még soha nem találkozott. De hát miféle oldal is ez…? Katja majd elnevette magát, micsoda honlap, szentséges Isten! Nyuszik ugrabugrálnak, pillangók szökdösnek, egy élénk színű, virágos, hollywoodi árokparton egy vicces béka hentereg. És Anderson-mesék szép sorban, egymás után gusztustalan, de ártalmatlan illusztrációkkal. Semmi utalás arra, amit a pedofilok gay sabernek neveznek.

Talán idős gyerekbolondok alapították ezt a ronda honlapot, hogy gyönyörködjenek a mesefigurák között játszadozó kislányok nevetésében?

A honlaphoz tartozó chaten azonban nem mesefigurák közt játszadozó, ártatlan lánykák beszélgettek, hanem narancsbőrről, illatszerekről, bonbonokról, a Madonna titkairól, az Én Kicsi Pónimról folyt a szó. Micsoda émelyítő valóság ez! Hol élnek ilyen nők, ilyen koravén kislányok, akik ennyi sületlenségről társalognak naphosszat? És micsoda nevek! Leila, Hercegnő, Titanilla, Pónika, Gyémántkönnycsepp – mintha értelmi fogyatékos felnőtt nők leveleznének.

Ma olyan kis herceg-érzésem van, tudod…

Katja dühösen felsóhajtott. Kitti közben fel-alá csattogott a folyosón, tört-zúzott a konyhában, majd izgatottan benyitott, mert most már ideje lenne sietni.

Katja bólintott. Talán ideje lenne, tényleg. Unottan a korábbi beszélgetésekhez lapozott, ahol a csillogó-villogó honlap Aranycsillag nevű csetelője épp Dér Krisztina hollétéről puhatolózik. Dér Krisztina…! Ez az Aranycsillag nevű nő olyan választékosan fogalmaz, hogy nem is lehet más, mint a magyar irodalom friss kedvence, Dohák Éva. Na de mire menjen a többiekkel, a sok Orchideával, Gyémánkönnycseppel, Titanillával?

Pedig ők talán a 92-ben elrabolt kislányok lehetnek.

És ki indította útjára ezt a honlapot ezekkel a nevetségesen illusztrált Andersen-mesékkel? Ki lehet kíváncsi arra, hogy ezek a lányok, ezek a felnőni nem tudó, örökös infantilizmusban és függésben tartott fiatal nők hol vannak, merre tekeregnek? Katja reményét vesztve sóhajtozott és kattintgatott. Ám egyszercsak a sok idétlen Hercegnő, Madárka, Póni, Bolondgomba között rábukkant egy valóságos identitást sejtető névre: Szekeres Niki Contesse… Ha ez a nőszemély ezen a nevetséges néven jelentkezett be a facebookra, akkor nyert ügye lehet…

Katja nem várt egy percet sem, visszalapozott Dohák Éva facebook-oldalára, beírta ezt a meghökkentően ostoba nevet, és máris egy rózsaszín rózsát szívére szorító Disney-hercegnő mosolygott rá édesen…

Végre valahára egy eleven lány, akinek köze van a 92-es eltűnésekhez!

Ámde Kitti ott magasodott a feje fölött egy tálcával és egy porronggyal.

Most már ideje sietni.

Ideje lenne, igen…

Nem mintha félne tőlük, de ideje, ideje…

Katja felhorkant, és gyorsan lementett Faid gépéről annyi verset, címet, bolondgombát, hozzászólást, ahányat csak tudott.

Régebbiek:

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/