Magunkhoz vettük az italt, majd ágyba bújtunk.

Ahogy a számban a csónak vitorlát bont, az ujjaim,

akár a zátonynak, nekisodródnak a tüsi hajadhoz.

És az apró csónak ide-oda siklik –

parthoz ér szemeid tengerszorosán.

A tetőtéri homályban ráakadtam minden kacatodra,

a késekre – egy korábbi kiruccanás emlékeként,

a méreggel teli gyökérszívóra – Isten tudja honnan.

És azokra a lopott holmikra, melyek szerencsétlenséget

hoznak rád – hát persze, valahonnan idekerültek,

és a szavakra, melyeket soha nem használtál,

a sodronykötél, mely a rothadó csuklóra feszül.

Érj csak hozzám, a csónak és a város úgy ég,

akár a fenékig ledöntött whiskey. Vagy ahogy a mi

kis szerelmes bájcsevejünk, végtelenül barokkos.

 

Nagypál István fordítása