Szél

                       

                         1.

 

               A buszmegálló

               ma sem lesz otthonos.

 

A Szabadság-hídról a villamos

               fordul le,

               ringatja tavasz,

mögötte szobor, neonfényes alkony,

érchuzal dúdol lent a Duna-parton,

               engedetlen

               a sodró ár ellen.

 

                        2.

 

               Hosszú tükröket

               dobál a szél.

 

Szelek árnyéka, lekötött test,

hogy magányát feltörhesd,

               nincs arra szó.

Dohog a moszat, hallgat a fenék,

               iszap gyülemlik,

               algás hely fénylik.

 

                         3.

 

               S a part menti házban

               majd két denevér fogad,

fürgén körbetáncolják árnyékodat.

 

                 Valaki rád szól:

                 férfi vagy, felnőtt,

lángolnak akkor a folyóban az erdők,

s falba fonódott férgek énekelnek:

               íme,

               hűvös határa életednek.

 

                          4.

 

               És a szálkák

               kiáltozni kezdenek.

 

               Sebek,

természet árnyéka, zaj,

érintés vihara, húsmélyi moraj,

               rettegsz,

               hisz lesz

kenyér, bor, alvóhely, olaj,

               mégis meghasadt

               táblák közt kell élj.

 

               Forróság, porvihar,

               csillagok, idegek.

               Chamsin, Chamsin!

               Ne rettegj, ne félj!

 

                           5.

 

               Mivé lesz a por,

               mivé a vér?

 

Két karod, mint sűrű vadsövény,

mélyebb rejteket rejteget a test,

               s az érintetlen ér,

               már füst

               és már parázs,

magával hozza önnön sivatagát.

           

               Érintetlen ér,

               áttört határ a gát.

               Érintetlen ér:

               a szél és a szomjúság.

 

                         6.

 

               A buszmegálló hát

               ma sem lesz otthonos.

 

Egy nonstop presszó, hol megáll a villamos,

kilőtt nyíl a fényét vesztett pohár.

               Kezedben tartod még?

                Kék fák közt röpül.

 

               Agg állat arca

               lett fél szemed,

               te magad szakadék,

               zegzugos rengeteg.

 

               Üreggé vásott

               testedben a szél.

               Gömbvillám pásztáz

               egy pusztaságot.