A magyar rege főbb történeti állomásai. 1854-ben Ipolyi Arnold a főműve, a Magyar Mythologia bevezetőjében szentelt két oldalt a regének is, bár csalódással állapította meg, hogy pogány magyar ősvallási nyomok szinte alig felfedezhetők bennük. Érdemes az ő pontokba szedett nyomvonalán haladni! A Kisfaludy Sándor-féle 1807-es (és a második, 1818-as kiadással jelölhető) kezdetek után ő 4 csomópontot mutatott be. Évtizedekkel később Toldy Ferenc A magyar költészet kézikönyvének második, átdolgozott kiadásában így írt a Kisfaludy-regék sikeréről: „Időközben (1820) a Marczibányi-Intézet a lefolyt években megjelent legjobb magyar könyvek jutalmazásáról tanácskozván, s 1818-ról az elsőség jutalmát (400 vft) Kisfaludy Regéinek itélvén oda, a nádor elnöklete alatt az egyetemi nagy teremben tartott jutalomosztásra meghítt költő személyesen meg nem jelenhetvén, a nádorhoz intézett hálairatában jutalmát egy magyar zsebkönyv megalapítására ajánlotta fel, melynek következtében indúlt meg aztán öcscse Károly szerkesztése alatt az Auróra 1822-re, s abban Sándornak némely újabb művei is, ú. m. 1822-ben: Dobozi Mihály és hitvese, rege, s néhány apróbb versezeten kívül egy Magyar nemzeti ének; 1823-ban: Szentmihályi Remete, rege”.[1]Az első „B. Mednánszky Alajos, erzählungen, sagen, legenden aus d. vorzeit Ungarns, Pest, 1829, a szerző által szedett s nagyobbára Vág utazásában, meg b. Hormayrral kiadott Taschenbuch f. d. vaterländ. geschichte – 1820-30, 10. köt. közzétett, remek feldolgozásban előadott regék összes kiadása.”[2] A gyűjtemény magyar nyelven csak 1832-ben jelent meg, két fiatal tanár fordításában,[3] s e kötet különösen is fontos, mert a 173-191. oldalon olvasható az a Szolnok’ Védlői című prózában írott rege, amely egyik lehetséges forrása volt (Chiovini) Egri Antal verses regéjének, a Sinka halmának (Mednyánszky Alajos elbeszélésének a szövegét a függelékben adom). Érdekes Ipolyi Arnold ama megjegyzése, amely szerint e regék családi hagyományok köré épültek ki. Bajza József nekiesett, no nem magának a gyűjteménynek, hanem magyar fordításának, a könyv előszavát igen nagy alapossággal összevetve a német eredetivel arra a következtetésre jut, hogy a rossz fordítás több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz.[4] Egyébként az 1840-es évek második felére kialakult bizonyos összekapcsoltság egyes költők és egyes költői műfajok között. Mivel Erdélyi József már alapos dolgozatot tett közzé Tompa Mihály verses regéiről, a dalköltő Tompáról értekezve csak annyit tesz ehhez hozzá, hogy a verses regéket és mondákat is a dalköltő hevülete fűti. „Mondani sem kell pedig, hogy itt nem Tompa, a népmondák irója, értetik, hanem Tompa, a dalköltő, mert elsőbbi szakja után, ő annyira jeles a regékben, mint Garay a balladákban, mint Petőfi a népdalokban, mint Vachott S. a gyöngéd mélységben, mint Vörösmarty igen sokban.”[5]
A következő jelentős állomás a magyar rege 19. századi útvonalán Pulszky Ferenc munkásságának egy része. „Pulszky Fer. előbb az 1840 Athenaeum 2, 11 és 1840 Emlényben kiadott néhány regéje; utóbb újabbakkal bővítve Pulszky Teres. Tagebuch und Erzählungen kiadva. Első közlésük alkalmával a szerző máris egyike volt az elsőknek nálunk, ki a regék mythosi jelentősége felmutatásával járt el.”[6] S bár Ipolyi Arnold nem tartotta mérföldkőnek, be kívánom iktatni e sorba gróf Majláth János kötetét, melyet még 1825-ben fordított magyarra Kazinczy Ferenc, de nyomtatásban csak 1864-ben látott napvilágot, Kazinczy Gábor kiadásában.[7] Ipolyi utalása a következő folyóiratszámra vonatkozik: Athenaeum, Tudományok’ és szépmüvészetek’ tára, 1840. Második félév, 11. szám, Pest, augustus’ 6. 1840, 161-169. hasáb. Az 1864-ben megjelent kiadásban több előszó olvasható, kezdve Kazinczy Ferenc 1825-ben kelt előszavától egészen a lányával együtt öngyilkosságot elkövető Majláth János méltatásáig. A legrégebbi a fordítótól, Kazinczy Ferenctől való, még 1825-ből.
Az Ipolyi Arnold által kijelölt következő állomás „Tompa Mih. népregék és népmondák (2. kiad.). Pest, 1846, költőileg feldolgozva; köztük sajátlag egy népmonda (a mese a javor fáról) a többi rege. A cél nem annyira a rege gyüjtés, mint annak művészi előadása lévén, nehéz a valódi eredeti rege s a hozzáadott költői vonások teljes kiismerése, miért természetes, hogy használatukban az ovatosság ennek többnyire felemlitését megkivánta.” Bizony, itt is megjelenik a rege történeti hitelének és a költői fikciónak a kérdése. Edvi Illés Pál már 1829-ben hangot adott kételyeinek a regék „valódiságát” illetően. „A’ mi végre legfőbb, a’ Magyar-község még magát a’ poësist sem kedveli. A’ költeményben ő nem talál egyebet hazugságnál. Esmérek több Úri személyeket, kiket a’ legszebb versek sem interesszálnak, sőt Irójára-is nem kisebb megvetéssel néznek, mint valami karakteretlen Komédiásra. A’ régi időkből Bárdusokat, az újabbakból Improvizátorokat nem nevezhetünk; nem sok lelkes, eredeti nép-mondákat, regéket, népdanákat-is. Avagy Argirus, Stillfrid, Markalf, Klimius Miklós, Hármas história, Farkas Antal erkőlcsi Iskolája, és a’ Komáromban termő, ’s falun kofák által árultatni szokott Istóriák legyenek-e azok? Ezekből áll t. i. a’ Magyar Köz-nép’ mulatságos Könyvtára, és ha már ez is eredeti volna! A Helikoni kedvtöltésben igen szívesen sürgettetik a’ Magyar danák’ és regék öszsze-szedetése. Ugy-de hol léteznek e’ félékből az öszsze-szedésre ,éltók? Melly regéket újabb Iróink közölnek, azok’ eredeti vóltáról többnyire kételkedhetünk; és, én részemről, kívánnék-is arra a’ vidékre vagy azon Magyar lakosokhoz útasítatni, kiknek szájában élve tenyészik firól-fira, az-az Irótól előmbe adott rege.”[8]
Ipolyi Arnold a verses rege fél évszázados magyar történetében a negyedik kiemelkedő gyűjteménynek Lisznyai (Damó) Kálmán Palóc dalok című könyvét tekinti, ő a második kiadásra hivatkozott 1852-ből (az 1. kiadás egy évvel korábban jelent meg). E kötet alapozta meg Lisznyai Kálmán igen nagy népszerűségét a következő néhány évtizedben, e kötet közkedveltsége kiáltott a folytatás, az Új palóc dalok (1858) után. Majd a pogány magyar hitvilág kutatója a maga elégedetlenségét fogalmazta meg a regék és a történetiség homályos kapcsolatát illetően. A regék úgynevezett történelmi hitelének a kérdése már az 1820-as évektől foglalkoztatta mind a költőket, mind az olvasókat. A Szép-literatúrai ajándék egy prózában írott Leány vár című regéje kapcsán a S. A. E. H. álnév mögé rejtezett szerző lábjegyzetben kötelességének tartotta közölni: „Ez a’ Leány vár, mellyről legnagyobb régiség tiszteletével emlékezik T. Moldoványi Úr, Tud. Gyűjt. 1824. X. köt., mellyet ha talán megszemlélt volna a’ Tudós Úr, tapasztalván annak sem nyilak, sem puskák ellen hasznos voltát, sőt még a’ szabad kézi dobás ellen sem; – talán illy rége (sic!) írásra előbb vetemedett volna, mint a’ fellyebb emlitett helyre iktatásra.”[9] Grynaeus Alajos a maga verses regéje egy Remete nevű helységben játszódik. Ő pedig a következő lábjegyzetet érezte csatolandónak: „Remete falu Unghvár Várm. Verchivinának közepette, hires a’ vas készitő Intézetről, Ts. Huttner János Urnak bőlts felügyelése alatt.”[10] Később a regék történelmi hitelességének a kérdése elvi síkon is felmerült. Például: „Mennyire nyerne ez nem csak szépirodalmi, de tudományos becsében is, ha az eredeti alapot kijelölve birnók. Ide tartoznak ismét számos prósai s költői feldolgozások szétszórva irodalmunk különféle lapjain, melyek lelhelyük szerint idézvék.” Végezetül és összefoglalóan utal a 19. század első felében keletkezett és folyóiratokban szétszórtan publikált műre. A későbbiekre nézve normatív műfaji kikötésnek tűnik e művek „egyszerű rövidsége”. „Különösen figyelmeztetek még azon, szinte többnyire csak mellékesen vett regéinkre, de melylyek több hűséggel egyszerű rövidségükben, mint egy kútfejük s lelhelyük mellett, nagyobbára az illető helyek, történeti személyességek és tények leirása kiséretében, melyekhez tapadnak, felhozvák.”[11]
Az előszavak és az iskolás poétikák tanulságai. Egyrészt feltűnő, hogy a regegyűjtemények előszavai milyen kevés – már-már semmi – információt adnak a műfaj jellegzetességeiről, tanácsolt kötelező vonásairól. Másrészt viszont az iskolai traktátusok és poétikai kézikönyvek viszonylag egységes képet adnak a rege műfaj preskriptív (előírt) vonásairól, egyfelől expressis verbis megfogalmazva, másfelől a már létező, és mintadaraboknak tekintett „legjobb” művek kijelölésével. Röviden időrendben tekintsük át ezt a területet is!
Kisfaludy Sándor a műfaj történetében úttörő munkájának szerzői előszava, mint már utaltunk rá, a műhelymunkára igen kevés fogódzót ad. Az 1807-ből való Előszó az elején azt a kérdést veti fel, hogy miért vonzó „a’ Mostaniak” számára „a’ Régiség”? A megsokszorozott kérdésekre egyértelmű választ a költő nem ad, , ahogyan arra a kérdésre sem, hogy „Millyenek legyenek Regéim érdemekre nézve”? Költői munkáinak hatását illetően viszont lényegeset jelentett ki Kisfaludy Sándor: „Regéimnek foglalattya szomorú: azért-e, hogy a’ Magyar nemzeti természetéből szomorú? azért-e, hogy helyheztetése régen ollyan már, hogy – Hunniának sok súlyos csapásai ólta, mellyek közűl csak a’ Mohácsi veszedelmet emlittem, – a’ Nemzetnek minden örömét, javát, szerencséjét, dicsőségét örök búnak gyászos ködgye fedi? – elég az hogy a’ Magyar igen hajlandó a’ szomorúságra. Sőt még örömét és vígságát is szomorú és bús hangokkal jelenti. Bizonysága ennek a’ nemzeti magyar Táncznak többnyire kesergő melodiája; bizonysága ennek a’ köznép’ énekeinek szomorú nótája. A’ Magyar felől igazán mondhatni, hogy – sírva táncol.”[12] A továbbiakban Pope-ra és általános esztétikai megfontolásokra hivatkozott.
 A Regék a’ magyar elő-időből második kiadásához időben igen közeli az 1819-ben megjelent rövid írás, amelyre már Edvi Illés Pál is utalt, vagyis a felhívás a regék és danák gyűjtésére a Helikoni kedvtöltésben. Ennek címe A’ köznéptől kedvelt dalokról és regékről. Majdnem a teljes szövegét idézem, csak azt a részt hagyom ki, amelyik azzal a példával él, mely szerint Molière – a komédia hatását lemérendő – fel szokta olvasni gazdasszonyának. :”Az oly dalok és regék, mellyek a’ köz[n]épnél egy egész tartományban mindenek’ nyelvén forognak, ’s firól fira szoktak szállani, megérdemlik a’ gondolkodó ember’ figyelmét. Lehetetlen, hogy valami egy nagy sokaságnál; ha szintén ezen sokaság a’ nép allja volna-is, közönséges kedvességet találhasson, ha oly tulajdonsággal nem-nir, a’ mi által az emberi sziv’ gyönyörködtetésére alkalmas. Az emberi természet minden okos teremtményekben egy és ugyan az, ’s a’ mi azzal megeggyez, az minden rendü és karu emberek között talál kedvelőket és tsudálókat. /…/ Semmi sem mutatja-meg inkább az igaz gondolatnak és természeti irásnak a’ tekervényes gondolat ’s Gothus tzifraságu irés felett való tökéletességét, mint az, hogy az első minden rendbéli embereknek, az utólsó pedig tsak az ollyanoknak tetszik, a’ kik holmi magokat elbizó kitsiny lelkektől mesterséges izlést tanultak, vagy inkább izléseket meg vesztegették. Homer’ és Virgil’ versei minden józan eszü olvasó előtt, mihelyt a’ nyelvet érti, kedvességet fognak találni, még sok ollyanok előtt is, a’ kik Martiál Epigrammájit, nem tsak szépeknek nem tarthattyák, hanem még azt sem foghattyák meg, miképen lehetnek ollyan emberek, a’ kik azokat szépeknek találják. Az ollyan dal vagy rege, melly egy egész nemzet’ köznépét gyönyörködteti, bizonyosan találtat magában a’ fellyebb való olvasóknál-is szépséget, kivévén az ollyanokat, a’ kik vagy buták, vagy a’ tettetés gyakorlása által természeteket megvesztegették. Oka ez: mert ugyan azon természeti képek, mellyek azt a’ közemberrel kedveltetik, a’ legelmésebb olvasónak-is szépeknek fognak látszani. Az ollyan regéket és dalokat tehát, melyekről itt szó van, igen érdemes volna nem tsak azért, hogy a’ nemzet természetét festik, hanem a’ benne elrejtett szépségekért is illendő megválagatással öszve szedni.”[13] Egyébként ritkán, de olykor megjelennek rege-ellenes hangok is, különösen az 1820-as évek végétől, mióta a verses és prózaformájú regék oly igen elszaporodtak. Mint majd látni fogjuk, a regében idővel kanonizálódott, hogy szerelmi szálat kell beszőni a múlt általános elképzelését festő háttér előterébe. Bajza József lapjában, aki az 1920-as évek legvégén és a ’30-as évek elején maga is írt verses regéket, 1831-ben a Kritikai pálya-ágak című versciklus 6. darabjában kifejezetten rege-ellenes, bár úgy tűnik, nem egyetlen meghatározott, meg nem nevezett regéről van szó, hanem ennek egyik műfaji sablonjáról. Az epigramma a szerelmi szál beszövése ellen irányul a regékben Szerzőnév nincs.

Regék

                        Sallangos machinák hősid sors-csípve kidőlnek
                            ’S hamvaikon czifrán pöffedez a’ szerelem.[14]

Mind a szerelmi szál beszövése, mind a hősi halál felmutatása kötelező sablonnak tűnik. A rege hőse a végén meghal, de szíve szakadtán kedvese is utánahal, mint majd ezt az egyik részletező elemzés során látni fogjuk. Ismerünk azonban olyan kritikát is, amely egy bizonyos rege egy bizonyos részletére irányul, és az ironikus megjegyzés nem a történeti hitel hiányára irányul, hanem tárgyi-természeti hibára. „Versben a’ hibát nem vesszük olly hamar észre, ha másképen a’ tárgy érzetünkre tud hatni. Az 1826iki Hébében álló »Mari« a’ többi képek köztt egy olly hibás detailt mutat az Olvasónak, mellyet mikor észrevettem, bosszankodnom kelle, hogy a’ Költő vala szegény Lajos’ hullámbamerültének oka. »Egy ifju messze költözött. Mari a’ szirtről kémlelé, mint tűn a’ csónak hab között« ’s a’ t. Minekutána messze vágyott az ifju költözni, ’s a’ tó is zajgó szélűnek van irva, tehát igen bizonyos, hogy a’ tó sem kicsiny volt, annyival is inkább[,] mivel azon őt a’ szélvész is utolérte; ennek következésében kár volt a’ szegény ifjut csónakba ültetni, legalább ültethette volna dereglyére vagy más bátorságosabb hajóra, ’s így nem borúlt volna Lajos olly hirtelen a’ vizbe; jóllehet igaz, hogy így a’ Rege nem lehetne annyira romantisch[,] mint így leve. Ha pedig csakugyan tócskán evezett az ifju, nem lehet hinni, hogy azon egy pillanatban olly dühös vihar termett, hozzáértvén azt, hogy szélvészben Lajos aligha szállott vízre. Már itt egy jó Képíró, a’ valóságos Schilleri szellemből írott Mari nevű kis Regének ideája után képet rajzolván, nehezen festene csónakot; mert ez olly művészi ügyetlenséget árúlna-el, mint ha valaki a’ Troja falain kívül állott falovat egy természeti ló nagyságra, ’s a’ körüle volt vitézek’ lovait ugyan akkorára festené.”[15]
Nos, elérkezvén a leíró-normatív tan- és kézikönyvekhez, melyeknek tárgyát kifejezetten poétikai szabályok ismertetése alkotja, első darabunk Bitnitz Lajos kézikönyve. E poétikát a rege szempontjából remek érzékkel fedezte fel Szajbély Mihály, értelmezésekor az ő tanulmányára fogunk támaszkodni. Az A’ Rege és Novella című rövid terjedelmű cikkely teljes egészében így szól: „Azon költői elbeszélés, melly a’ polgári élet’ szerelemmel ’s csudálatossággal vegyes eseteit adja elő, ha tárgya az előidőből vétetett, regének, ha a későbbi időből, novellának neveztetik. Mind a kettő román[,] kisebb mértékben is ezért törvényeik is amazéval megegyeznek, csak hogy ezekben a’ történetnek gyorsabb folyamatja vagyon, és ezek inkább csak árnyékképek, mint sem kidolgozott festések. Hangjok a’ czélzott behatásra nézve különbféle lehet. Ha a’ tárgy nagyobb kiterjedésű[,] a’ versmérték helyett prosával élhetni, de ez nem mívolti jegye a’ regének és novellának. (Kisfaludy Károly, G. Majláth János[,] Szent Miklósy és mások.”[16])

Jól látható a definiálásra törekvés, valamint a követendő mintapéldák felsorolása költőneveken keresztül. Ami azonban a legfontosabb ebben a viszonylag korai rege-poétikában, nem más, mint az, hogy a”rokonműfajok” között a regét nem a mondára nyitja rá (mint azt Erdélyi Jánosnál és Ipolyi Arnoldnál már láttuk), hanem a prózaformájú és történeti tárgyú novellára.[17] Nem ő volt az egyetlen: például Zimmermann Jakabnál is olvasható a novellával való rokonítás, igaz, csak egyetlen mondatban. Az elbeszélés, „Ha az életnek szerelemmel s csodással vegyes eredetét festi, regének, vagy novellának mondatik.”[18] Ami pedig a történelmi tárgyat illeti, Szajbély felhívja a figyelmet arra, hogy a 19. század első feléinek regéit az egykorú történetírás felfogásaival és teljesítményeivel kell összekapcsolni (és nem mai történelmi ismereteinkkel). És innen már csak egy lépés ahhoz, hogy a Walter Scott nyomán rendkívül népszerűvé vált történelmi regénnyel való összefüggést is belássuk. E tárgyban bízvást ajánlhatunk az olvasónak egy adatgazdag és koncepciózus, friss összefoglaló tanulmányt is.[19] 1857-ben Tatay István összefüggéseket már ilyen irányban keresett. „A rege leginkább abban különbözik a regénytől, hogy nem egész életkört, s az egyénnek ebben és kívüle levé minden viszonyait tárgyazza, hanem csak egyes sajátos nemű eseményeket, s ezeknek huzamos hatását azon egyénre, mellyre különösen vonatkoznak. Anyagát többnyire az ős kor homályából meríti, mellyet a legegyszerűbb nyelven ad elő minden bonyolódás és kitérések nélkül. Többnyire könnyű csinálatlan versekben szokott előadatni, azonban a prózai előadást sem zárja ki.”[20] Érdemes megjegyezni a rege hangnemére vonatkozó ki- vagy megkötést, mellyel már eddig is találkozzunk: a könnyű csinálatlan verseket és az egyszerű cselekményvezetést. És itt egy kis kitérőt kell tennünk, immár nem a történeti tárgyú novellával, hanem a történelmi regénnyel való rokonságról. 1829 – erőteljes nyitánya a magyar Walter Scott-kultusz történetének. Ekkor jelent meg az Ivanhoe, hat kis kötetben, Thaisz András fordításában. Mint ismeretes, a történelmi regény legelején a skót szerző a szigetország történelmét a hastingsi csatától a regény cselekményének jelenidejéig, vagyis 1193-ig. Az Első Tzikkelyben már ott találjuk a modern történelem-fogalmat, akkor tűnik fel, amikor a regényíró a korra vonatkozó források és adatok szűkösségére panaszkodik. „A’ dolog ezen állapotját szükségesnek találtam olvasójimnak előre tudtokra adni, nehogy felejtség, hogy ambár nagy Historiai történetek, mint háboru, vagy pártütés az Angolszászoknak, mint külön Nemzetnek fenállását, II-dik Wilhelm uralkodásának folytában, nem jegyzik meg” (kiem. tőlünk – Cs. A., Sz. Cs.).[21] Nos, a mű elején felvázolt történelmi események valóban adatolhatók, mint a hastingsi csata, Oroszlánszívű Richard király harca Bertran de Born (trubadúr) nagyúr ellen, a király fogsága stb. A 12. század történelmi miliőjét azért vázolja a regényíró, hogy ez után megjelenhessenek a fiktív alakok, az általa kitalált személyek, a maguk cselekedeteivel együtt: Gurth és Wamba, a két szász disznópásztor, Cedric, és leánya, a szép Rowena, a zsidó yorki Izsák és lánya, a szép Rebeka, az ellenszenves jellemű Templomos Lovag, és mind a többiek. A mű végén az igazságosztó Oroszlánszívű Richard király megjelenik, vagyis a fikciós cselekménybonyolítás végén színre lép a történelemben valóban adatolható alak. E regényben a történelem („a nagy Historiai történetek”) tényei adatolhatóak, a történet vagy cselekmény (story) kitalált. Ez utóbbi a regényen belül a rege, a felvázolt és bemutatott történelmi miliőbe ágyazva. Lukács György máig megkerülhetetlen európai műfajtörténeti munkája az 1930-as évek közepén keletkezett, és világosan bemutatja, hogy a „középszerű” (és hozzáteszem: kitalált) alakjai – a történelmi rege fiktív világa – állnak Scottnál a középpontban, a „történelmileg jelentékeny” alakok – az adatolható történelem nem kitalált világa – mellékszereplők, ideiglenesen lépnek fel a műben.[22] De nem kell időben előre szaladnunk Lukács György könyvéig. A Magyar Szépirodalmi Szemle 1847-es évfolyamában igen mélyenszántó tanulmány olvasható A történeti regény címmel, amely elbeszéléselméleti kérdések tömegét vetette föl, abból az ontológiai nézőpontból, amely szerint a múlt (és vele együtt a történelem) az időben már megsemmisült, és csak nyomjelzések maradtak utána. És rákérdez a 19. század derekára már körvonalazódni kezdődő történetírás és a történeti regény viszonyára, tudván, hogy mind a „történetbúvár”, mind a regényíró számára a múltbeli események adatai ugyanazok, ám e két jelenbeli terület, a történetírás és a történelmi regény írásának gyakorlata egyfelől roppant közeli egymáshoz, másfelől viszont elkülönböződni akar egymástól.
A „gyermekies egyszerűség és természetesség” követelménye megvan azoknál is, akik a regét nem a novellával tartották rokonnak, hanem a mondával. Egy 1843-ban megjelent költészettan így fogalmaz a Tündérrege és Monda című cikkelyben: „’A Tündérrege olly költött történetet jelent, mellynek kifejlődését csodás eszközök – bűvölés, bájolás, a’ babona és képzelődés szülöttei – boszorkányok, tündérek, óriások ’stb. – eszközlik. /…/ Különös formák nincsenek elibe szabva, gyakran prosai öltönyben jelenik meg. Az előadás gyermekies egyszerűséget ’s természetességet leheljen.
Monda alatt értünk valami nem hiteles, nem históriai adaton épült, hanem nemzetségről nemzetségre, szájról szájra átment, bizonyos helyhez, meghatározott időhez vagy históriai személyhez köttetett történetet, vagy annak elbeszélését. A’ csodás elem benne nem olly nélkülözhetetlen, mint a’ Tündérregében, mindazáltal efféle vegyület nélkül ritkán jelentkezik. Rá is illik az, mi a Tündérregére: vagy önálló versezet, vagy beszélyi költemények – Ballada, Epos – tárgyát teszi.”[23]
Ezek után összefoglalható a rege „iskolás” felfogásának néhány jellemzője vagy követelménye! A verses rege az epikus költészet egyik fajtája vagy műfaja. Célja többnyire a szórakoztatás, de ezzel együtt „beadagolja” az olvasónak a nemzeti múlt iránti lelkesedést, valamint általános történelmi ismereteket ad. A szórakoztatás mint cél számos epikus műfajjal közös. Amikor Thaisz András elhagyta Walter Scott előszavát, hogy a maga Elő-szó című írásával cserélje föl, nyíltan kimondja, hogy fordításának célja a magyar olvasóközönség szórakoztatása volt. „/…/ a’ mulattató Munkák igen nagy szűkiben vagyunk; pedig tsak ezek által terjesztetik legsikeresebben a’ nyelv ’s élesztetik az Olvasás’ kedve /…/.[24] Még világosabban beszél a szórakoztató olvasmányok életkortól függő hatásáról a Cs. Zs. nevű szerző 1841-ben Az ifju’ és férfi’ képe című elméledésében, mondván, hogy az ifjak olvasmányai közé tartoznak a regék, a a férfiakhoz „poros krónikák, ’s más komoly-tartalmu könyvek” illenek.[25]
A regének három alfaja ismeretes: a tündérrege, a történeti vagy hősi rege és a hitrege. Az általunk vizsgált vagy épp csak érintett művek zöme történeti rege alosztályába tartozik.A rege tárgyai vagy ürügyei lehetnek „/…/ a nép szemlélődése alá eső képek, romok, természeti tárgyak (sziklák, folyók sat.) jelvekűl fogadtatván el, róluk mondás, mesés hagyományok keletkeztek s alapját tevék symbolicájokkal az allegoriáknak.”[26] Ami a „rokonműfajait” illeti, hozzá a monda és a rege áll. A poétikákban változik, hogy olykor a regéknek követelnek némi „történelmi hitelt” és a mondának nem, vagy megfordítva. De valamely múltbeli és történelminek érezhető miliő festése a műben kötelező.
Cselekménye legyen egyszerű (nem regényszerűen bonyolított), hangnemét a „csinálatlan versek” határozzák meg, érzelmi hatása – láttuk a Kőszeg-rege esetében – „a keserüséggel vegyült öröm”, melynek egyikét, az örömöt a hősiesség felett érezzük, a másikat, a keserűséget a hős (és kedvese) halála fölött.
Eredete a köznép beszéde, nemzedékről nemzedékre, firól fira, szájról szájra terjed, ami fölgyűjtendő és költői (művészi) formába öntendő.
Az „iskolás” rege példája: a Sinka halma 1863-ból.  1863-ban két vékony könyv jelent meg Egri Antal tolából, a műfajmegnevezése szerint két néprege, az egyik címe Sinka halma, a másiké Törtel. Mi csak az előbbivel foglalkozunk, részletesen, mert szó szerint iskolapélda. A költő a verses regéjét Zagyvarékas lakosainak ajánlotta: „Emlékül Rékas-helység lakosainak ajánlva a szerzőtől”.
2013-ban egy rövid költeményét és a két verses regét, köztük a Sinka halmát is újra kiadta leszármazottja, Chiovini Balázs.[27] Magánkiadás, könyvesbolti forgalomba nem került, de a két 1863-ban megjelent könyvecske elérhető az Interneten, de a Sinka halma eredetije megvan a Szabó Ervin Könyvtárban is. Chiovini Balázs a könyvet rövid előszóval látta el, benne olvashatók a szerzőre vonatkozó legfontosabb adatok.[28] Ami az 1863-ban megjelent szöveg és a 2013-ban újra kiadott szöveg egymáshoz való viszonyát illeti, ezutóbbi rontott az eredeti megjelenés szövegén. Mert az ükunoka olykor modernizálta a textust, és ezzel sokszor elrontotta az eredetileg helyes szótagszámot. Példák erre:

1863    Mintha mind a kettő vándormadát vóna:
2013    Mintha mindkettő vándormadár vóna:
1863    Ő azt, bár nem pihen, – láthatlanul, végzi.
2013    Ő azt, bár nem pihen, – láthatatlanul, végzi.
1863    Legelöbb s legutóbb azt csókolgatja meg.
2013    Legelöbb s legutóbb azt csókolja meg.
1863    Gyáván a szökésről suttogott mindnyája.
2013    Gyáván a szökésről suttog mindnyája.
1863    Látván hogy amazok már mind elszöktenek.
2013    Látván hogy amazok már mind elszöktek., stb.

Ideje összefoglalni a Sinka halma cselekményét, Arany János szép szavával a „meséjét”! A verses rege nyolc énekből áll. A mű intonációja – mint Arany Jánosnál is gyakran – borongás a semmítő idő felett. Ezt követi, még mindig az I. énekben, az események időpontjának rögzítése (1552), a főhős, Sinka Gábor bemutatása, és egy paraszti idill közte és kedvese, Rózsika között. A II. ének a történelmi hátteret festi, vagyis Szolnok várának török elfoglalását. A III. Sinka Gábor első ütközetét beszéli el a törökkel. Ahogyan Jókai Mór az Eppur si muove. És mégis mozog a Föld című regénye első fejezetében 1872-ben szembe szembe fogja állítani a történetírást mint hivatalos kollektív emlékezetet az ebből kihagyott népi (és íratlan) emlékezettel, így tett Egri (Chiovini) Antal is:                        Szájról szájra megy az, a mi meg nincs írva:

Mert mindent megírni vajjon ki is bírna?
Sok szép dolog történet a magyar hazába’,
Mi följegyezve nincs krónikák lapjára.

Itt térünk tehát vissza az általában vett nemzeti történelem, a végvári harcok egyik epizódjának teréből a magánélet terébe; a szerelmi szálról már tudunk, most a hősi szál elbeszélése következik. Sinka Gábor, aki eddig csak karikás ostorát használhatta a maga partizánharcában, egy arra portyázó magyar lovascsapatnak és vezetőjének elbeszéli, hogy miként jutott volt lovakhoz és kardhoz a legyőzött törököktől. A vitézek maguk közé fogadják, ünnepélyesen magyar szablyát nyomnak a kezébe (ez a motívum ismerős lehet Petőfi János vitézéből). Az V. énekben a magyar vitézek, parancsra, Eger felé veszik útjukat (ez a történetírásból ismert, mert még messze vagyunk az Egri csillagok megírásától), ahová Sinka segédletével futárt küldenek, aki a lehető leggyorsabban viszi el a hírt Szolnok elestéről és Eger fenyegetettségéről. A következő énekben a törökök meg is indulnak Eger ostromára, míg Sinka Gábor a török hátországban marad, folytatandó partizánharcát. A VII. ének az ő csatáját beszéli el 9 elkóborolt török ellen, majd a befejező énekben megismétlődik Rózsikával az idill egy halmon. Innen Sinka ismét csatába indul, súlyosan megsebesül, visszatér a szerelmi találkák helyszínére, a halomhoz, ahol hősi halála beteljesedik. Rózsika is utána hal bánatában. A legutolsó strófa szerint

Rékas mellett ma is áll még e kis halom,
A szolnoki utról esik jobb oldalon,
Nem hányta még szét az enyészet hatalma,
E halomnak neve most is Sinka halma.

         A következőkben a korabeli (19. századi) történetírás álláspontját szembesítem a regés (és részben fikciós) elbeszélésekkel. Ezt, vagyis a tárgytörténet történetét azzal kell kezdeni, hogy visszatérünk Ipolyi Arnoldhoz, pontosabban a magyar rege műfajának egyik általa fontosnak tartott pontjához. Mednyánszky Alajos báró 1832-ben megjelent, próza formájú regéket tartalmazó gyűjteményéhez, amelyben – láss csudát! – olvasható egy Szolnok’ Védlői című elbeszélés, mely az 1552-es török várfoglalást beszéli el, az utóéletével együtt, középpontjában Nyári Lőrinc várkapitány alakjával.[29] Függelékben közlöm Mednyánszky Alajos regéjének teljes szövegét. Természetesen a nép emlékezetében élő Sinka Gáborról itt egy szó nem esik. Meglepő, hogy Mednyánszky Alajos e munkában hősként ábrázolta a várkapitányt, és hosszan ecsetelte ennek sztambuli raboskodását, majd szerencsés megszabadulását. Ezen túl, igen részletező módon, de nagyjából úgy meséli el a várfoglalás előzményeit és lefolyását, ahogyan azt a 19. század derekán szaktörténész leírta. Ám itt nagyon óvatosan kell bánnunk a szavakkal! Én igen kedvelem a »történetbúvár« és a »régiségkutató« kifejezéseket, mert jól érzékeltetik, hogy a 19. század vége előtt (nagyjából a pozotivista látásmód megjelenése előtt) nem beszélhetünk szigorú forráskritikát alkalmazó, tárgyilagosságra törekvő szaktörténészekről. Sem a francia Jules Michelet, sem a skót Thomas Carlyle, sem a német Leopold von Ranke, sem a magyar Szalay László még nem nevezhetők modern értelemben vett szaktörténészeknek, szaktudósoknak. Sok van még bennük a derék, kedves amatőrökből, csak úton vannak a történelemtudomány művelése felé.
 Mivel Szalay Lászlónak a Magyarország’ története 4. kötetében a szolnoki várostrom bemutatása példaszerűen rövid, a teljes vonatkozó részt közlöm: „Ali basa Palástról ’s Budáról Szolnok alá sietett. A’ vár gazdagon volt felszerelve; az őrség ezer négyszáz magyar, német, cseh, spanyol főre ment, Nyári Lőrincz’ parancsnoksága alatt. September’ 2.án, a’ vár’ bekeritésének nyolczadik napján, Amhád vezír’ hadai is felérkeztek a’ bánságból ’s a’ megfélemlett őrség más nap éjtszaka gyalázatosan megfutamodott. September’ 4.én vár és parancsnok Amhád’ kezében voltak, kit a’ három évvel azelőtt roppant költséggel épült ’s a’ Zagyva’ és Tisza’ vizei által is oltalmazott erősségnek birtoka olly annyira megörvendeztetett, hogy nem gondolt vele, midőn Nyáry is az őrség után szökött. A’ kanczellár’, Oláh Miklós’ pártfogása kegyelmet szerzett a’ nyomorú várnagynak, kit, hogy számot adjon, Nádasdy Tamás hadi törvényszék elébe állítatott. Amhád jancsárokból és lovasokból álló őrséget hagyva Szolnokban, Ali basával, ’s az ehhez csatlakozott bosniai és szendrői szandzsákokkal, ugy Jahjaoghli’ fiaival, a’ pécsi és székesfehérvári begekkel (sic!), öszvesen százötvenezer emberrel Eger felé indult.”[30] E beállítás, Nyáry Lőrinc várkapitány szökése a „gyalázatosan megfutamodott” katonái után, igen eltér (Chiovini) Egri Antal hősi beállításától.         Időben közelebb áll a Sinka halma keletkezéséhez bizonyos Mártonffy Károly szintén rövid elbeszélése, aki – figyeljünk a dátumra! – 1861-ben Jókai Mór lapjában, a Vasárnapi Újságban sorozatként közölte Pontok Magyarország multjából című írását, mely sorozat többnyire adatolható és pontszerű történeti (múltbeli) anekdotákat tartalmazott. Az írás alcíme figyelemre méltó: (Költőknek, művészeknek). Így szól: „Ugyanezen gyászos 1552-ik évben Amhát nagyvezér egyesitvén hadait Ali budai basáéval, Temesvár, Lippa, Solymos s több vár bevétele után hóditása tárgyául Szolnokot tüzé ki. 20,000-nyi elősereggel az alá Ali basa meg is érkezett. A várat Nyáry Lőrincz védelmezte mintegy 800 emberrel, e közt voltak németek és spanyolok is. Ali már 8 nap táborozott Szolnok alatt, de azt megtámadni nem merte. Nyáry katonái közt, miután azok külön nyelvűek voltak, egyenetlenség ütött ki, melyet Nyáry elnyomni nem tudott. Midőn pedig tengernyi népével maga Amhát is Szolnokhoz közel jutott, a vár-őrzők megfélemlettek, s egy éjszaka a várból mind kiszöktek. Észrevevén Nyáry ezen gyalázatosan tettet, ő is lóra ült, s a várból népe után indult, de eszébe jutván esküje, inkább választotta a hősies halált, mint azon gyalázatot, mely őt élve érni fogta volna – a várba egymaga visszament. Hajnalban a törökök a várban uralkodó csendről, egynehány ház lángbaborulásából, melyeket a futó katonák gyujtottak fel, azt a mi történt, gyanítván, a várat megrohanják, s minden ellentállás nélkül abba bementek, Nyáryt a kapuban találták, ki is, mennyire egyes embertől telhetik, harczot indított, de élve fogságba esett, s Konstantinápolyba küldetett, – honnan később kiszabadult.”[31]
Igen, a szolnoki török várostrom alkalmas anyag, de műfaji szempontból és ebben a formájában nem regére, hanem költői (és történeti) novellára vagy elbeszélésre (a francia irodalomtörténetben nouvelle historique-ra vagy conte historique-ra), egykorú elnevezéssel költői beszélyre alkalmas tárgy. A történelmi rögzítettség mellé ezért kellett egy népi hős (Sinka Gábor), valamint vele a hősies és a szerelmi mellékszál. (Chiovini) Egri Antal ezzel mindenben úgy járt el, ahogyan a korábbiakban áttekintett poétikatankönyvek tanácsolták neki.
Ám megmaradt még a szerzői műfajmegnevezés, a „néprege” kifejezés kérdése! Láttuk, hogy bár többen megkérdőjelezték a regék szájhagyományban élő elevenségét, a magyar 18. század zömmel úgy képzelte, hogy a regék cselekményét a köznép beszéli, vagyis a nyeranyaga szájról szájra, atyáról fiúra, nemzedékről nemzedékre öröklődik. És a köztük lévő mindenféle, óriási különbség ellenére ebben (Chiovini) Egri Antal és Arany János is osztozott egymással. Azonban ennek a köznépi eredetnek a meglétét, amit a költő csak megversel, ritkán adatolhatni, ennél sokkal elképzelhetőbb, hogy a rege a költőjének a fikciója, találmánya, leleménye, koholmánya. Sokkal adatolhatóbb a fordított út: Pálóczi Horváth András, Faludi Ferenc vagy Petőfi Sándor „népdalai” idővel elhagyták szerzőjüket, a költő neve lemaradt a műről, a dalok enyhén átformálódtak, – baranyai falusi lakodalmakban gyerekkoromban még énekeltek férfiak olyan Petőfi-dalokat, melyek szerzőjével az éneklők nem voltak tisztában. Elvileg mindkét út előfordulhat: az út a köznéptől a (mű)költőig, és vissza, a (mű)költőtől a köznépig. Szóltunk már az eredeti rege alműfajáról: vélhetőleg onnan ered, hogy a költő a személyes tanúságtételével kívánja igazolni műve köznépi eredetét. Nem tudhatni, milyen mértékben szerzői mítosz a köznép által beszélt és a költő által tőle hallott néprege.
Itt azonban egyáltalán nem erről van szó. Szeretném megköszönni a Tomka Mihálytól kapott igen becses adatot, amely igazolja, hogy volt valamilyen, ráadásul a Sinka halmával összehangzó szóbeszéd Sinka halmáról Zagyvarékason. 1860 nyarán a községi bíró és a közjegyző beszámolójának a legvégén a következők olvashatók: „Régi romok Rékas község határában nincsenek, sem valamely históriai nevezetességek nem találtatnak. Népmonda egyetlen, az úgynevezett Sinka-halmáról él a török járatból a nép száján, mely szerint a község déli részén egy domb Sinka néven mai napig hívatik azon néphőstől, aki állítólag a szolnoki várban uralhó török őrizetet túlságos testi erejével ijesztgetvén, közülük többet elfogdosott, s azokat a nevezett dombra hurcolván, egyenként kivégezte s ott elásta. Kelt Rékason, június 29. 1860.”[32] És mindez három évvel az előtt, hogy (Chiovini) Egri Antal kiadta volna Sinka halma című regéjét!
A költő eljárásai ezek után könnyen rekonstruálhatók. Történeti háttérként vette Szolnok várának 1552-es török elfoglalását, és ezt összekapcsolta a Sinka Gáborról szóló népregével. Ami az ő török elleni vitézkedéseit illeti, ez valóban néprege (a dokumentumban „népmonda”) tárgya volt. Mivel a községi bíró és a jegyző Sinka történetével kapcsolatban szerelmi szálat nem említ, feltételezhető, hogy ez (Chiovini) Egri Antal fikciója vagy leleménye volt. Ebből írta meg verses és történeti tárgyú népregéjét, amelynek hármas alapja volt: a történeti alap (a vár elfoglalása), a regei alap (Sinka Gábor alakja) és a fikciós alap (szerelme Rózsikával). Olyan iskolapélda ez, amely mindenben betartja a történeti tárgyú néprege 19. századi követelményeit.

[1] Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve a mohácsi vésztől a jelenkorig, Második, átdolgozott kiadás, Harmadik kötet, Franklin-Társulat, Budapest, 1876, 13. p.

[2]  Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia, kiadja Heckenast Gusztáv, Pest, 1854, XXV. p.

[3]  Elbeszéllések, regék ’s legendák a’ magyar előkorból. Németből Báró Mednyánszky Alajos után szabadon fordították: Nyitske Alajos és Szebényi Pál nevelők, Hartleben Konrád Adolf’ tulajdona, Pesten, 1832.

[4]  Bajza József: Mednyánszky regéi magyarúl, in: Bajza József összegyűjtött munkái, Harmadik, bővített kiadás, sajtó alá rendezte Badics Ferenc, IV. kötet, Franklin-Társulat, Budapest, 1899, 136-142. p.

[5] [Erdélyi János:] Névtelen: Lyrai költészet. Magyar Szépirodalmi Szemle, kiadja a Kisfaludy-Társaság, Pesten, 1847, 13. sz., sept. 26, 193. p.

[6]  Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia, kiadja Heckenast Gusztáv, Pest, 1854, XXV. p.

[7]  Magyar regék és népmesék, Gróf Majláth János után Kazinczy Ferenc, kiadta Kazinczy Gábor, Heckenast Gusztáv tulajdona, Pest, 1864.

[8]  E/dvi/ I/llés/ P/ál/: Beleszollás, a’ Színjátékok eránt folytatott vetekedésbe, Felső Magyar-országi Minerva, 1829, Első füzet, Januáriusz, 12-13. p.

[9]  S. A. E. H.: Leány vár. Szép-literatúrai ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez, Pesten, Petrózai Trattner Mátyás’ betűjivel ’s költségével, 1825, 191. p.

[10]  Grynaeus Alajos: Az Emlék-halom. Eredeti rege. in: Szép-literatúrai ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez, Pesten, Petrózai Trattner Márton’ betűjivel és költségével, 1826, 87. p.

[11]  Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia, kiadja Heckenast Gusztáv, Pest, 1854, XXV. p.

[12]  Kisfaludy Sándor: Regék a’ magyar elő-időből, Budán, a’ Királyi Magyar Universitás betűivel, 1818, VI, X-XI. p.

[13]  [Névtelen:] A’ köznéptől kedvelt dalokról és regékről, in: Helikoni kedvtöltés a’ magyar literaturának némelly barátjai által, Pesten, Trattner János Tamás betűivel ’s költségével, 1819 eszt, 81-82. p.

[14]  Kritikai lapok. Kiadja Bajza, Pesten, Trattner-Károlyi könyvműhelyében, 1831, I. Füzet, 158. p.

[15]  Kiss Sámuel: Képző művészség és költés, in: Élet és Literatúra, Második kötet, Pesten, Petrózai Trattner Mátyásnál,1827, 83-84. p.

[16]  Bitnitz Lajos: A’ magyar nyelvbeli előadás’ tudománya, Petrózai Trattner Mátyás’ betűjivel, 1827, 416. p.

[17]  Szajbély Mihály: A rege és rokonműfajai a XIX. század elejének magyar irodalmában, Irodalomtörténet, 1999, 3. szám, 424-440. p., de különösen 426-427. p.

[18]  Zimmermann Jakab: Magyar irodalom, nyomatott Benko Antal Betűivel, Bécsben, 1843, 147. p.

[19]  Lajtai L. László: Nemzeti tárgyú történetírás és történelmi rege kapcsolata Magyarországon a 19. század középső harmadában, Irodalomtörténeti Közlemények, 2017, 2. szám, 201216. p.

[20]  Tatay István: Költészeti és szónoklati remekek, magyar prosodiával, metrikával, s a költői és szónoki beszédnemel és fajok rövid elméleti fölvilágosításával eme’ nemek és fajok szerint osztályozva, Kilián György egyetemi könyvárus tulajdona, Pesten, 1857, 309. p.

[21]  Ivanhoe. Scott Walter Románja. Thaisz Andrástól. Első Rész. Wigand Ottó tulajdona a’ Vátzi Utszában, Pesten, 1829, 16-17. p.

[22]  Lukács György: A történelmi regény, Magvető Kiadó, Budapest, 1977, 33-81. p.

[23]  Tooth István: Költészet-tan. Kézi-könyvül, kiadja Heckenast Gusztáv, Pest, 1847, 35. p.

[24]  Ivanhoe. Scott Walter Románja. Thaisz Andrástól. Wigand Ottó tulajdona a’ Vátzi utszában, Pesten, 1829, VIII-IX. p.

[25][25]  „Az ifju novellák, regék ’s szinművek olvasásában találja élvezetét; mert mindenikben talál pontokat, mellyek féligmeddig, vagy egészben rá illenek, ’s indulatit vagy csilapitják, vagy viharra költik; a’ férfi ezeket meg nem vetve, poros krónikák, ’s más komoly tartalmu könyvek’ olvasásában leli kedvét, mellyek higgadt véralkatát vagy megszoritják, vagy megtágitják.” Cs. Zs.: Az ifju’ és férfi’ képe, in: Koszorú, Szépliteraturai ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez, Nyomt. Trattner-Károlyi, uri utsza 152,Pesten, 1841 49. p.

[26]  [Erdélyi János:]  Lyrai költészet, in: Magyar Szépirodalmi Szemle, Kiadja a Kisfaludy-Társaság, Pesten 1847, 13. szám, sept. 26, 193. p.

[27]  Chiovini (Egri) Antal: Sinka halma, Törtel, Goldbox Nyomdaipari Bt., h.n., é. n.

[28]  A mű szerzőjéről sajnos vajmi keveset tudunk. Szinnyei József lexikona mindössze ennyit: 1820-ban született Egerben, Chiovini Balázs 1824-ről tud. Vélhetőleg szülőhelyéről vette föl az Egri Antal szerzői nevet. Részt vett az 1848-1849-es szabadságharcban (honvéd főhadnagy volt), szép ügyvédi karriert futott be. 1889-ben hunyt el Bessenszög-Szent-Ivánban, Chiovini Balázs szerint 1901-ben. Gulyás Pál álnév-lexikonából tudható, hogy polgári neve Chiovini Antal volt, az Egri Antal ál- vagy költői név (Gulyás Pál: Magyar írói álnév lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956, 136. p. Ügyvédi pályafutásáról szinte évente értesülünk a Naptárak név- és címtáraiból. Polgári neve először 1851-ben tűnik fel, a Losonszi Phőnix kötet végén, az előfizetők között (Losonczi Phőnix. Történeti és szépirodalmi emlékkönyv az 1849-diki háborúban földúlt és elpusztított Losoncz város némi fölsegítésére, kiadja és szerkeszti Vahol Imre, I. kötet, Pest, 1851, 279. p. Majd a tiszti név- és címtárakban, először 1854-ben, „sgd: Chiovini Antal”, vagyis a főszolgabíró segédjeként, a megyei közigazgatási hatóságokon belül „Szolnokmegyében” (Vas Gereben Nagy naptára 1854-ik évre, Első évi folyam, nyomtatja s kiadja Landerer és Heckenast, Pesten, 185. p.). A következő évben, vagyis 1855-ben  „Titk.”, azaz titkár volt Pest-Solt megyében (Vahot Imre Nagy Képes Naptára 1855-re, Országos tiszti czim- és névtárral. Első évi folyam, Geibel Armin bizománya, Pest, 1854, 356. p.). 1856-ban Cegléden tollnok (Nemzeti Képes Naptár 1856-dik szökő évre, szerkesztették Tóth Lőrincz, Brassai Sámuel és Galfóczy Károly, kiadja és nyomtatja Landerer és Heckenast, Pesten, 230. p.), mint ahogy 1857-ben is (Délibáb. Képes naptár 1857-re, szerkeszték B. Podmaniczky Frigyes, Degré Alajos és Fiebeisz István, Első évi folyam, Kiadta Friebeisz István, Pest, 1857, 238. p). 1863-ban Heves és Szolnokmegye főispáni hivatalában „Alügy: Chiovini Antal” (Az ország tükre. Képes naptár évkönyv. Évkönyv 1863-ik esztendőre, szerkesztette Balázs Sándor, kiadták Engel és Mandello, Pesten, 156. p.). Utoljára még 1867-ben tűnik fel, immár ügyvédként és Erlauban: „Advocaten in Ungarn, Erlau: Chiovini Anton” (Pester-Lloyd-Kalendar für das Schaltjahr 1868. Jahrbuch, Pest, 1867.). Tudunk még arról, hogy 1864-ben 20 koronát ajánlott fel a szűkölködő Eger városának (Egerváros szűkölködő s inséggel küzdő lakosai részére begyült s a helybeli insegélyező bizottmány rendelkezése alá adott adakozások jegyzéke, in: Eger, Hetilap, megjelenik minden csütörtökön, II. évi folyam, 11. szám, Márczius 17-én 1864, 88. p.

[29]  Elbeszéllések, regék ’s legendák a’ magyar előkorból. Németből Báró Mednyánszky Alajos után szabadon fordították: Nyitske Alajos és Szebényi Pál nevelők. Hartleben Konrád Ádolf tulajdona, Pesten, 1832, 174-191. p.

[30]  Szalay László: Magyarország’ története, Negyedik kötet, A mohácsi vésztől a’ linczi békekötésig, 1526-1645., Geibel Károly tulajdona, Lipcse, 1854, 291-292. p.

[31]  Mártonffy Károly: Pontok Magyarország’ multjából (Költőknek, művészeknek), in: Vasárnapi Újság, Pest, január 20-án 1861, 3-ik szám, szerkeszti Pákh Albert és Jókai Mór, 28. p.

[32]  Pest Solt megye 1860. évi település-statisztikája, közreadja Horváth M. Ferenc és Szabó Attila, Pest Megyei Levéltár, Budapest, 2000, 264. p.

.