BLAGA DIMITROVA: Napraforgók

 

Tűzvész tarolta táj.
…………….Napraforgók – fekete üszöksereg
…………….szemem mélyébe döfve fenékig.
…………….Pokolbéli forróságtól vályoggá
…………….sült, ízeire repedezett föld.
…………….Függőleges csőrök, sugarak zabálta
…………….éretlen magok – fölszemezgetve.
…………….Könyörülj, karvaly, kegyetlen Nap!
…………….Iszonyatos napraforgó krematórium
…………….füstöl sötét hajnaloktól fehérré fakult zenitig.

Napraforgók, hipnózisban bambuló,
…………….tegnap még tündöklő Naphódolók,
…………….ma – eleven parázs.
…………….Hamvadó feketeséggel
…………….ragyog a parázs a szürkeségben.
…………….Szerelmes szemetek kiszúrva,
…………….fekete töviskoszorú fejeteken
…………….a Nap fekete főkötője alatt.
…………….Becsapott titeket a vak hit,
…………….megcsalt titeket a rózsás Hajnal.

***

…………….Napszúrás a szerelem,
…………….napszúrás a halál
…………….e hevülő Délen.
…………….Mint kő a porba,
…………….meghasadt szívvel,
…………….dallal teli a légtoronyból
…………….lezuhansz, én madaram.
…………….Veres kis sugár
…………….csordul csőrödből – jaj!
…………….Elapadó hangodban
…………….utolsót rezdül a rekkenet.
…………….S csönddé csitul majd minden.
…………….De amíg leheleted
…………….pókhálószálon még
…………….hálózik el, sirasd meg,
…………….sirasd el, hörögd ki
…………….a füstölgő gyehennát!

Napraforgók, tikkadat zsarátján
…………….transzban pörgő tűztáncolók.
…………….Lelkesültségtől magatok gyújtva föl
…………….lobogón hisztek még mindig?
…………….Kiégett szemfényetek
…………….kimérákra mered még mindig?
…………….A föld és az ég közötti
…………….keresztvallatáson
…………….vérig széthűlve hallgattok.

Napraforgók, hódítók pusztította oltár
…………….ó ikonjainak gyűrött,
…………….szenes képeit kuporgatók, ti.
…………….A horizont kapuján túl, emelkedők,
…………….forrószentek kemencéjében enyészők,
…………….Napkelte gyújtós nyalábja,
…………….hőség-dicsfényű eretnekek.
…………….Hátat a Napnak nem mutattatok.
…………….Szemetekre kötést nem raktatok.

***

…………….Égett szag,
…………….mely emlékké válik,
…………….és emlék, mely
…………….holnapi fény lesz,
…………….mielőtt megvirradna.

…………….Társaim a földben!
…………….Tüzet gyújtottatok,
…………….s hamuvá lettetek –
…………….meleg még bennem.
…………….Szavaim – a tűz árnyéka.

…………….Szikradarazsak röpködtek
…………….a szemem előtt.
…………….Álomban nyújtott szerelmet
…………….élni ítéltetett, én.
…………….Éjfélig – még láng.

…………….Reggelre – elhamvadottan.

***

Napraforgók, habozás nélkül, sietség nélkül,
…………….bármi feltételt kikötve,
…………….roncsolt sorstól sem félve,
…………….békét és mértéket szeretők.
…………….Mezítláb a tarló rozsdás szögein,
…………….egy a sorból ki nem állt,
…………….egy az eskűjét meg nem szegte,
…………….egy azt el nem átkozta.
…………….Együtt a tűzbe vetettétek magatok,
…………….gyökértől a végtelenig szerelmesek.
…………….A szerelem ölt meg titeket?

Napraforgók, verőfények borsával szórt
…………….nyilalló égési sebek,
…………….arcra borulva életembe törtök.
…………….Belétek ültetem egész
…………….fájdalomripacsos bőröm.
…………….Lobbanó sörénnyel perzsel érintése
…………….a szárító szélnek – hőség szítójának.

…………….Ameddig a szem ellát –
…………….fülledtség sivár haldokláson.
…………….A hevülés e misztériumától
…………….csak szívem virágzik szokatlanul.

***

…………….A feledés hideg folyamába
…………….szeretném fojtani ezt a tüzet.
…………….Kiszáradtak a vizek mind.
…………….Egy szivárdul már csak
…………….álmok zugos padmalyában.
…………….Árnyasokban megálljál, kék Duna!

…………….Véres hulllámaidon
…………….napraforgó-vízbefúltak úsznak
…………….arccal az égnek.
…………….Mennyi víz folyt el máig
…………….az idő lomha medrében.
…………….A vér nem válik vízzé.

…………….Hunyjon ki a fájdalom
…………….az emlék mélyebb fájdalmában.
…………….Aludjon ki a mai maga
…………….a még mélyebb holnapiban,
…………….a még mélyebb majdaniban.
…………….Fájdalom így fájdalmat kioltson,
…………….míg élő víz folyván folyik.

…………….Csak te ki ne hunyjál, Szerelem!

Napraforgók a tűz agóniájában.
…………….A legmagasabb piedesztál égboltjáról
…………….vérző lángnyelvekkel
…………….bronzfejű bálványotok fényeskedik,
…………….vakít, s lövell lihegő lávát.
…………….Ti pedig, csüggedt álmodozók,
…………….az istenítés jámbor igájában,
…………….az illúziók káprázatában,
…………….az elragadtatott elhivatottságban,
…………….önnön leforrázott felindulásotokban,
…………….áldással fogadtátok a véget.

Napraforgók – pernyekoronával, gyökeretek pernye.
…………….Semmi kincséért a világnak,
…………….senki árnyékdús palotaudvaráért
…………….keresett kevély keservetek
…………….oda nem adnátok.
…………….Ti, heves hívek, soha nem tanultok
…………….magatok mardosó kárából,
…………….piszkavasra tűzött tányérfejek.

…………….Napraforgók vagytok s maradtok
…………….most és mindörökkön.
…………….Homlokán mindegyiktek
…………….megjelölve, a hit vértanújának
…………….véres bélyegét hordozza.

***

…………….Szúrós kaktuszok bezzeg volnátok,
…………….hogyan-hogy – valahogy megmaradnátok
…………….a bevehetetlen sündisznó bőrben.
…………….S csöppen-csöppjéig a lelkét
…………….kiadó honi föld nedveit
…………….keményen mind kiszívnátok.

***

Napraforgók, napszúrt szegények.
…………….Aratás delén – szerelmi
…………….tűzhalál áldozati ajándoka.
…………….Tűzijáték nélkül. Fanfárok nélkül.
…………….Apoteózis pazar póza nélkül.
…………….Minden sóhaj – csírába fullasztva.
…………….Gyengéd oltalom gyúló oszlopa.
…………….Talány s talán oly közeli csillagképetek.
…………….Tudok aratást – áldozati máglyát.
…………….Tudok cséplést – légi látomást.
…………….Tudok sámánt – tűzbe dobott tücsköt.

***

…………….Egyszer csak a vészes fojtottságban
…………….messzehangzó roppanás –
…………….akárha kihasadna a föld
…………….a némaságban.

***

Caflat, hogy caflat a ragadozó aszály,
…………….poros a szoknyája, tűzszaggatta.
…………….Hétszer hétszer hét éves toprongyos
…………….boszorka még a gyerekkoromból
…………….kénkövet s tüzet szór
…………….omlásokba, romlásokba,
…………….füleli, hogy leheli lelkét ki
…………….marka alatt végelgyengülten a föld.
…………….Szénnel vont szemhatártól
…………….jövő körvonaláig terülő
…………….végelenyésző sivatag…

***

…………….Lánytól a füstig
…………….oly rövid az út,
…………….mint vágytól hervadásig.

…………….Tűz és jég taszításánál
…………….erősebb lehet
…………….két tűz taszítása.

…………….Kerestem a szemed, szerelem,
…………….hogy beléfulladjam,
…………….akár lángba muslinca.

***

Napraforgók, gyógyíthatatlan gyermetegek,
…………….heves fejetek földig hajtjátok a forróságban.
…………….Vajon hamut szórtok a fejetekre,
…………….avagy búcsúhajbókban a sajgó
…………….ugarsalakot csókoljátok
…………….fétisetek lába nyomában?
…………….Fekete szemmel túrtatok a Napkaptárba,
…………….hogy a sugárraj úgy zsong és csíp?
…………….Szárazföldi hajótöröttek a hatalmasságban,
…………….a nyár egyik partjától másik partjáig.
…………….Hol van a Szelídek szigete, hol a tiétek?
…………….Tovamerült-e Utópia topa szigete?

***

…………….Valahol a pusztaságban
…………….egy magányos napraforgó ott
…………….a tarlón feledve,
…………….a napszálltát lesve,
…………….magáról oly megfeledkezett,
…………….hogy gyermek rajzolta
…………….szakasztott Nap lett,
…………….szarkák szemezgették,
…………….ragyavert vigyorgó,
…………….mosolya – sírógrimasz.
…………….Mért könyörült meg rajtad a szárazság?

…………….Tücsök se vigasztalt,
…………….száraz, esőtlen mennydörgéssel
…………….repülőtől se háborgatott,
…………….én bohó tányéros társam.
…………….A legátkosabb sors –
…………….hogy félig eleven, félig szenesen
…………….utolsóként a tieid közül
…………….kusza sorban emlékezzed:
…………….a virágzás holnapra volt,
…………….tegnapra lesz az érettség,
…………….ma pedig soha.

***

Napraforgók, végére ér, kurtul a kanóc.
…………….Olvadnak a koromkönny-gyertyák.
…………….Áhitattal ámulva egyre,
…………….repesőn szomjazva egyre
…………….istenségetek irgalmatlan simogatását,
…………….arcotok – szemkráterébe szegezett
…………….kicsi napoknak fekete maszkja.
…………….A hőség katlanában, mint bűnös lelkek,
…………….szurokban főnötök nem elég nektek?
…………….Hozsannát zengtek még mindig a Napnak?

***

…………….A Nap pedig maga lobog csak, lobog
…………….zarándoklatában egy távoli, még emésztőbb,
…………….perzselőbb Óriás Naphoz
…………….az egyetemes Napraforgórium
…………….galaktikus máglyái között.

***

Napraforgók, a fanatizmus eufóriájában,
…………….a mítosz mágiájában
…………….magatok fáklyának szánt áldozatok
…………….Jaj, ez a tűz örök jegyet
…………….mart az emlékezet ölébe.
…………….A tarlók rőt sörtéin
…………….fuldokló, aszott csönd terjeng,
…………….mint családi tűzhely
…………….hamumartalékán tespedő füst.

Isten ostora az istenítésre.

Isteni szikra a szeretetre.

Napraforgók, parázslázból dermedt vágyak.
…………….Napraforgók, hamvadt borzongások.
…………….Napraforgók, szemek vak vetése.
…………….Napraforgók, arany iránytűk a mezőn.
…………….Kinevetni ha vetemedem bennetek,
…………….szempillámat könnyek égetik.
…………….Siratni ha kezdelek bennetek,
…………….ajkamon himnusz rebeg föl.
…………….Annyi esztendő…

(1985)

Szondi György fordítása

A bolgár irodalom száz éve született nagyasszonyáról olvas el Szondi György esszéjét.

http://www.naputonline.hu/2022/05/07/szazeves-lenne-blaga-dimitrova-i/

 

irodalmi félreolvasások 13., 14.

 

irodalmi félreolvasások 13.

nagy sebességű költő
(műveltségű)
*

verseit tiszteletből az utolsó utáni oldalon közöljük
(csak az utolsón)
*

ágyban turhák közt halni meg
(párnák)
*

megkezdődött a tavaly leégett révfülöpi költő újjáépítése
(kilátó)
*

tökéletes irodalmi szék
(irodai)
*

az vagy nekem mint kábeltolvajnak a réz
*

monológ férfi karóra
(férfikarra)
*

Az eltűnt idő nyomorában
(nyomában)
*

sürgősségi versszállítás
(vér)
*

pikkely szamovár
(nikkel)
*

életműfogsor
*

Vas utcai utas és holdvilág

 

irodalmi félreolvasások 14.

Boccaccio császár hűtőszekrényei
(Bokassa)
*

annyira nincs kedvem írni hogy inkább írok
*

a múltat végképp eltörölgetni konyharuha indulj velünk
*

Az Árpád-ház előtt ne vetkőzz
(Apád előtt)
*

Árpád a punk
(Árpád apánk)
*

posztmodern összegért eladó London legvékonyabb lakóháza
(szürreális összegért)
*

több százezer könnyet tiltottak be Törökországban az elmúlt években
(könyvet)
*

Hangaboy
*

a művészet asztmás
(az más)
*

szepszis
(szinopszis)
*

Emberi jogok hazánkban 1988 9637462147 többes példány, rongált
(egy fölöspéldány felajánlás)
*

vegyes témájú szagirodalom
(szak)

 

(Illusztráció: Jarmila Maranova: Chair From Labyrinth)

Enesey Diána és Bodrogi Csongor lapajánlója

A Szófa állandó szerzői ezúttal hat lap anyagából állították össze tízes listájukat, a Prae, a Tiszatáj, a Székelyföld (Enesey Diána), illetve a Kalligram, az Alföld és a Látó (Bodrogi Csongor) számukra legfontosabb szövegeiről írtak.

A TIZEDIK: Darvasi László: A legrövidebb vidám költeményem (vers) [Látó]

Darvasi Lászlót nem elsősorban költőként ismerhetjük, Látóban megjelent költeménye azonban vérbeli lírai mű. A szavak mintha szabad asszociációkat követve cikáznának témák, ritmusok és hangulatok között, ám e cikázás valahogy egy pillanatra sem válik unalmassá. Gondoskodik erről a szerző parádés nyelvi kreativitása, mely folyamatosan facsarja, tekeri a szókat és rongálja a szintaxist. Mi körül forog a terjedelmes költemény „tartalma”? A vidámság, a boldogság és a létezés hiábavalósága körül, a megélt élet elmondhatatlansága, bősége, vidámsága és „ádázsága” körül — élmény végigolvasni. [B. Cs.]

A KILENCEDIK: Ferdinandy György: Önbizalom és hazaszeretet (rövidpróza) [Székelyföld] 

 

A történeti tények és a személyes sorsok különös elegye ez az írás. Manuel Gilberto Medina Escalera Versos a la Patria (Versek a szülőföldről) című kötetének eszméi a történelem kiszámíthatatlan mozgásainak ellenálló szilárdságot jelentenek. A költő fő üzenete az, hogy „hit és remény nélkül nem élhetünk”. Bármit hozzon is magával a történelem sodrása, a hazaszeretet és az ehhez kapcsolódó önbizalom és remény a gyarmatosítást is túlélték Escalera hazájában, Puerto Ricóban. Escalera üzenete pedig túlélte a 2002-ben elhunyt költőt: Ponce de León, a spanyol gyarmatosító szobrát ledöntötték.

Ferdinandy soraiban szinte tükröződni látjuk a jelen történéseit. Kelet-európai köntösbe bújik a hit, a remény és a hazaszeretet. [E. D.]

A NYOLCADIK: Győrfi Viktória: Vajon miért viszi haza a hullákat? (novella) [Alföld]

 

Egy krimiírónő mindennapjaiba nyerünk bepillantást Győrfi Viktória novellájában. Miközben készül a pszichopata sorozatgyilkosról szóló regény, az írónő saját magánéleti válságát igyekszik kiheverni. A szöveg minden pontján, ahol csak megszúrjuk, dupla fenekű; szól a gyilkosról, a kapcsolatot meggyilkoló egykori társról, és persze az írónőről, aki talán maga sem volt e gyilkosságban egészen ártatlan. Ám az egész fantasztikus történet a leghétköznapiasabb valóság hátterén épül, megtudjuk, az írónő hogyan szőrteleníti magát, kivel telefonál, látjuk, ahogy beindítja a mosógépét, és a Nők Lapja Pszichét olvasgatja. Az alkotás folyamatába olyannyira belekúszik a szerző mindenféle ügye-baja és lelki sebe, hogy már az is kétséges marad, elválasztható-e mindezektől maga a regény; sőt: van-e egyáltalán regény, nem a képzelet játéka-e csupán, hogy egy elhagyott nő a férfi alakját pszichopata bűnözővé stilizálja?… [B. Cs.]

A HETEDIK: Pataky Adrienn: A marginalizációtól a fiatal magyar „női líráig” (tanulmány) [Prae] 

Időről-időre felmerülnek bennem a női irodalom kérdései. Beszélhetünk-e ilyenről? Ha igen, mi tartozik ebbe a körbe? Hogyan ragadhatjuk meg? Az bizonyos, hogy sajátosan női témák vannak, a női költői vagy írói „hang” kérdése már összetettebb. Pataky Adrienn a fiatal, kortárs női költők versein keresztül közelít a női irodalom mibenlétéhez. A nő és az írás viszonyát Derrida és Freud nyomán igyekszik tematizálni, míg a nő-kép és írás relációjának bázisát Georg Simmel gondolatai jelentik.

A női irodalom felé haladás emancipációját Pataky Adrienn Virginia Woolf Saját szoba című regényétől számítja, amelyben Woolf a női irodalom rövid történetét és a női irodalom lehetséges kibontakozási tereit vizsgálja. Felmutatja a Hélène Cixous képviselte feminista irányvonalat is, amely szerint a nő írása a női testhez visszatéréssel azonos. A testiség elemi megnyilvánulásai viszont sokszor (és sokáig) tabuként szerepeltek/ szerepelnek. A női test kiszolgáltatottsága és az anyaság tematikája kapcsán Polgár Anikó Régésznő körömcipőben című kötetét emeli ki Pataky Adrienn. A beteg test szintén tabusított témájára Katona Ágota, Szabó Imola Julianna és Horváth Veronika verseit hozza példaként. Horváth Veronika költői bátorsága a meddőségre utalásban is megmutatkozik. A kiszolgáltatott női testtől induló és azzal összefüggő „traumacentrikus irodalom” szintén a női témák közé tartozik. Somogyi Aranka jeles képviselője ennek az irodalomnak, az íráskép töredezettsége is a traumák széttörő hatását mutatja be. A szövegtesten nyomot hagyó, emberi testre tett erőszak közötti kapcsolatot Fenyvesi Orsolya ábrázolásában láttatja Pataky Adrienn. Csupa fájdalom, merő feltépett seb lenne a női líra? Korántsem. Az irónia ugyanúgy ott mozoghat benne, miként Vida Kamilla „Konstruktív bizalmatlansági indítvány” című kötetének egyes verseiben. Persze a nemek és társadalmi nemek (szexuális) hatalmi játszmái is elmaradhatatlanok.

Pataky Adrienn a nők elnyomása elleni harcot is hangsúlyozza, s egyúttal irodalmi küldetést is kijelöl. E feladat magva, hogy egy erővel rendelkező nyelvet és hangot adjon a nőknek, s mindazoknak a témáknak, amelyeket nem szabad elfojtani. Ily módon terelheti a „női irodalom” a marginalizált témákat a figyelem centrumába.

Emellett persze nem feledkezhetünk meg azokról a női költőkről sem, akik bár nem (vagy nem csak és nem tipikusan) női témákról írnak, de mégis a női irodalom körvonalait erősítik. Ilyen például Terék Anna (a Prae új számában szereplő) verse az utunk elvesztéséről, a bennünk élő világok kiszakadásáról és a lehetőségekről. Vagy éppen Élő Csenge Enikő „kimarad” című verse a végeláthatatlan tanulásról, annak nyereségeiről, s a végül domináló veszteségéről.  [E. D]

 

A HATODIK: László Liza: Világatlasz (versciklus) [Alföld]

László Liza tíz részből álló versciklusa első megközelítésben egy világ körüli hajóút leírása. Közelebbről szemügyre véve a szöveget, kiderül azonban, hogy ez az utazás sokkal inkább az én belseje felé halad, mint a Föld másik vége felé. Az egyes részek lazábban kapcsolódnak egymáshoz, mint a versszakok, de az összefüggés köztük nyilvánvaló. Számos kulturális utalás lelhető föl a szövegben, számomra főleg persze az irodalmi allúziók voltak sokatmondók. Mindenekelőtt A világ fölmérése című elképesztő Daniel Kehlmann-regény, amely (Gaussé mellett) Alexander von Humboldt életútját követi végig, akinek mániája volt, hogy a világ igenis fölmérhető, megismerhető, számszerűsíthető — e költemény persze némi szkepszissel viszonyul a természettudós csodálatos kísérletéhez. [B. Cs.]

AZ ÖTÖDIK: Czilli Aranka: Amikor a kapuban (vers) [Székelyföld]

Vajon az együtt töltött idő öröme közös öröm-e? Az én boldogságom a szeretett másik boldogságával összefonódik? — kérdezgetjük, vagy legalábbis kérdezhetjük. Czilli Aranka verse a szerelem otthonteremtő, sőt új, saját világot teremtő erejét ábrázolja. Amelyben persze ott mozognak a valóság felé támasztott kétségek. A non-verbális jelek üzeneteit és non-verbális értelmezésüket igyekszik verbalizálni a költő. Az érintés szárnyalássá válik, a szeretett másik felé fordulás pedig hazatalálást jelent. Talán ilyen a másiknál önmagunkra lelni? [E. D.]

A NEGYEDIK: Kállay Eszter: az egyedüllét határai (vers) [Prae] 

 

A Prae friss száma, amelynek tematikája a kortárs magyar női irodalom, igen nehéz döntések elé állított. Kállay Eszter „az egyedüllét határai” című versét emelném ki, s ennek nem pusztán az az oka, hogy egészen magával ragadott a vers szókészlete és képi világa. Kállay Eszter verse az egyedüllétet egészen különös kontextusba ágyazza. Az „egyedüllét határai” itt egybeesnek az „én” és a test határaival. Ahol leválunk a másikról, talán ott kezdődik az egyedüllét. Az anyaság tematikája központi szerepet kap a versben (de a határok meghúzása éppúgy érvényesülhet egyéb élénken intim viszonyokban, legfőképp a szerelemben). A hiány szokatlansága egybeforr a hiány értelmezésével és az anyai szeretet fő céljával: hogy jó legyek.

A hiány értelmezéséből pedig kibomlik az elszakadást szükségképp követő egymásra tálalás. Mintha a téridő új dimenziója születne, amely párhuzamos a külső világgal, a forgalom zajával, az „egymáshoz bújó buszok” útjával, de mégis elemi módon saját. [E. D.]

 

A HARMADIK: Molnár Flóra: Égőáldozat (vers) [Látó]

Ez a költemény egy roppant súlyos és felkavaró témát érint: a bántalmazásét. Hogy mennyiben szexuális jellegű a bántalmazás, azt a szöveg homályban hagyja, de úgy sejtjük, éppen azért hagyja homályban, hogy ne nagyon kételkedjünk benne. Ugyanakkor a vers motívumhálója fölidézi a bibliai Izsák történetét, akit apja, Ábrahám égőáldozatnak szánt Isten oltárán. A lírai én számára ez a láng azonban a szégyen lángja és az arc pírja. Mégsem csak ezzel a megrázóan szép metaforával kapcsolódik a szöveg a bibliaihoz: az Isten jóságába vetett hit hasonló próba alá kerül a bántalmazott gyermekben, mint Ábrahámnál; és hogy ezt a próbát ki tudja-e állni, azt a költemény nyitva hagyja:

arcom elsötétül,
majd kigyullad,
mint a láng.
Fénylő arccal, elfátyolozva,
sétálunk némán, évekig.

[B. Cs.]

A MÁSODIK: Gyenge Zoltán: Az emlékezés hiánya. Avagy a felejtés boldogsága (próza) [Tiszatáj]

A Tiszatáj májusi száma több, szívemnek kedves filozófiai írást kínál az olvasók számára. A 2021. szeptember 23-án, Esterházy Péter emlékére tartott Írók-filozófusok est „születésnap” témájára írott szövegek közül kiemelném Vajda Mihály ironikus írását, amely ráébreszti az olvasót a „születésnap” jelentés-torzulására, amely a Facebook-korszakban következett be, Laczkó Sándor szócikk-folyama pedig remek orientáció a születésnap jelentésrétegei közötti eligazodáshoz. Gyenge Zoltán írása a felejtés és az emlékezés közti feszültséget ábrázolja. Az igazság — mint a filozófia egyik kulcsfontosságú fogalma — a felejtés megszűnéseként jelenik meg itt. Gyenge Zoltán elhatárolja a felejtés két válfaját: az időbeliséghez kötődő empirikus és a tapasztalatot kikerülő, intelligibilis felejtést. A felejtés hiánya a boldogtalanságba vezet. Talán ezért könnyebb az állatok boldogsága — gondolhatunk Nietzsche szavaira. Valójában a feledés az „emberek kicsiny boldogsága”. Vajon sikerülhet-e kicselezni az időt? Hogyan fonódik össze a létezés felett érzett kétségbeesés az elmúlással?

Az idő lehetőségeink felől nézve más színezetű, mint a valóság irányából, ahonnan a szükségszerűség „tétova” szülőjének tűnik. Az elvesztés a „még élők” elvesztésében is magában hordozza a visszahozhatatlanságot. Mit kezdjünk hát az idővel és a lehetőségeinkkel? Hogyan juthatunk el általuk a világ megteremtéséig, s milyen világ lesz ez? [E. D.]

AZ ELSŐ: G. István László: Hasonlat helyén (vers) [Kalligram]

Az ukrajnai háború, vagyis a tény, hogy Európa területén újra második világháborúshoz hasonlítható hadicselekmények dúlnak, megdöbbentette a hosszú békéhez szokott európai közvéleményt. Egyelőre még korai, túl nyers az esemény ahhoz, hogy irodalmi feldolgozását várjuk, G. István László költeménye azonban az egyik legkifejezőbb kísérlet arra, hogy mégis mondjunk valamit — ha nem is a háborúról, de arról a döbbenetről, amit kiváltott. A vers maga egyetlen hasonlat, pontosabban hasonlatok sora, melyek hasonlítottja a mondásra való képtelenség. A leírt, félúton megálló, tétovázó cselekvések már megjelenítésükben is a kimondhatatlanság, az elképzelhetetlenség határát súrolják. Ezek a képek önmagukban is döbbenetes erejűek volnának, a záró sor azonban olyan kontextust teremt hozzájuk, amely a szöveget hovatovább elfelejthetetlenné teszi.

(A Kalligramban nemcsak ez a nagyszerű vers olvasható, de nagy örömünkre szerkesztőtársunk, Hacsek Zsófia roppant aktuális problémákat feszegető novellája is, mely a brit bevándorlási hivatalban játszódik, és új szemszögből, megrázóan mutatja be a „beengedhetünk-e mindenkit Európába” kérdéskörét.) [B. Cs.]

Ingeborg Bachmann: Adósság-idő

Jönnek még nehezebb napok.
A visszavont híváshoz igazított, záloggal halasztott idő
moccan a láthatáron.
Nemsoká fel kell kötnöd sarudat
és vissza kell űznöd a kutyákat a lápvidéki tanyára.
Mert a halak belei
kihűltek a szélben.
Szegényesen parázslik a csillagfürtök ordas fénye.
Tekinteted nyomoz a ködben:
a visszamondott szavak óráira osztott, haladékot nyert idő
moccan a láthatáron.
Odaát szeretőd a homokba süllyed,
ő emelkedik lobogó hajához,
ő vág a szavába,
ő parancsol neki hallgatást,
ő látja halandónak
és búcsúra hajlandónak
minden ölelés után.
Körül se nézz.
Csak kösd fel sarudat.
Űzd vissza a kutyákat.
Vesd a halakat a tengerbe.
Oltsd ki a csillagfürtöket!
Nehezebb napok jönnek.

András Orsolya fordítása

Ingeborg Bachmann

ez mitől érdekes?

 

még nem írtam verseket, és másik kabátom volt,
amikor megláttam azt az öreg bácsi elterülve a káréja mellett.
elkísértem őt haza, egy garázsba, házi borral kínált,
ő nem iszik csucsut, ezzel kérkedett, meg a műveltségével,
kopott üvegpohárba töltött, vagy csak a por száradt rá,
megmutatta a fegyver- és bélyeggyűjteményét,
tovább maradtam, mint gondoltam volna.
később, amikor a béke utcán haladtam,
mindig nézegettem a garázsok felé, őt kutatva.

már évek óta nem gondoltam rá, amikor
a béke utcán haladva egy kukának támaszkodó férfi
a segítségemet kérte, szinte pont ugyanott.
ha nem szólít meg, az jobban meglepett volna,
vonzzuk egymást a hajléktalanokkal,
számomra érdekesek, számukra értékes vagyok.
a hátgerincére panaszkodott, persze ivott is, nem tagadja,
nem tudott járni, néha átkarolt, vagy a karomba kapaszkodott,
megmarkolta a kezem a ragacsos kezével,
csak arra tudtam gondolni, hogy milyen büdös,
hogy miket kaphatok el tőle, hogy összekoszolja
az új kabátomat, barna műbőr, sajnos nem lehet mosni,
még kézzel sem, egy pesti second handba vettem,
a tapintásába, a zsebeibe egyből beleszerettem,
ő meg csak hajtogatta, hogy mennyire hálás,
hogy mennyien nem segítettek neki,
hogy vannak még jó emberek, nevettem,
valószínűleg csak nem tudok nemet mondani,
dicsértem, hogy milyen választékosan beszél,
és szépen artikulál, azt mondta, szereti a könyveket,
sokszor meg kellett állnia, a fájdalomtól összekuporodott,
úgy káromkodott: a biatorbágyba,
a szembejövő járókelők furán néztek,
szégyelltem magam előttük, hogy hozzáérek,
hogy hagyom, hogy hozzám érjen.
a garázsok felé irányított, azt mondta, ott lakik,
eszembe jutott az öreg bácsi, róla kérdeztem,
azt mondta természetesen igen, az édesapja volt,
ahogy betértünk a kivilágítatlan garázsok közé, elkezdtem félni,
az utolsó garázssor felé vezetett, annak is a legvégére.

arra gondoltam, ez már milyen, hogy az utolsó garázssor felé vezet, annak is a legvégére, és az utolsó ház balra című filmre.
arra gondoltam, hogy simán láthatta, ahogy ötven méterrel előtte egy bankautomatából kivettem a fizetésem, még meg is számoltam, és hogy ez milyen hülye szokás, mintha a gép tévedhetne, vagy mintha reklamálhatnék, és hogy pont egy ilyen triviális baki lesz a vesztem, amilyen triviális bakik általában az emberek vesztét okozzák.
arra gondoltam, hogy nem látom a másik kezét, folyamatosan a zsebébe van dugva, és hogyha kiáltanék, nem hallaná senki.
arra gondoltam, hogy vilmának vajon milyen színű a haja a scooby doo-ban, és hogy miért gondolok most a scooby doo-ra, és hogy barna.
arra gondoltam, hogy most, hogy arra kér, menjek át a másik oldalára, igazából azért van, mert rájött, hogy a másik zsebében van a kés, és amúgy is a jobb kéz az erősebb, stratégiai szempontból előnyösebb választás, ha szabadon hagyja.
arra gondoltam, hogy mennyi lehet az esélye, hogy van nála kés, és hogy egy hajléktalannak több szempontból is elengedhetetlen eszköze a kés.
arra gondoltam, hogy mennyi az esély rá, hogy megtámad, hogy túl sok filmet nézek, és hogy miért, arra mennyi az esély, hogy pontosan ugyanazon az útszakaszon pont elesik pár év különbséggel egy apa és egy fia, amikor én pont arra megyek.
arra próbáltam gondolni, hogy pontosan melyik évben volt ez, aztán meg arra, hogy mások húsz évre visszamenően össze tudják kapcsolni az évszámokat az eseményekkel, én meg azt sem tudom, hogy öt éve mi történt, az eseményeket régi kabátjaim alapján tudom rendszerezni.
arra gondoltam, hogy mennyire intelligens, és hogy ha rossz szándékai vannak, abban az esetben ez nem jó, amúgy csak érdekes,
arra gondoltam, hogy mennyire mindegy lehet neki minden ilyen fájdalmak közepette, és hogy azok a legveszélyesebbek, akiknek minden mindegy, aztán a környék bűnügyi statisztikáira, és hogy honnan tudnám a környék bűnügyi statisztikáit.
arra gondoltam, hogy talán nem is a fia, hogy nem is fáj a háta, hanem megölte és beköltözött a helyére, és azokra a fájdalmakra, amik előtt és után lehet, ami miatt neki már minden mindegy.

nekem már minden mindegy, ezt hajtogatta,
meg hogy hogyan köszönhetné meg,
mondtam neki: ha nem késel meg, az megteszi,
aztán a garázshoz értünk,
még mindig fogta a karom,
miközben az ajtóhoz dőlve leereszkedett a földre.
megkínáltam egy szál cigivel,
tüze az van, gondolom,
azt mondta, jól gondolom,
majd elindultam, előkotortam magamnak is egy cigit,
és a saját kezemtől undorodva rágyújtottam.

és a saját kezemtől undorodva rágyújtottam,
ez lett volna a vége a versnek.
zaklatott voltam, ez az egész, akkor az öreg, most meg ez,
verset akartam írni belőle, de aztán elvetettem,
mindenben dramaturgiai csomópontokat,
motívumokat, jeleket, utalásokat és ritmust keresek,
és ha találok, az még nem hatalmaz fel a versre,
akkoriban pont elegem is volt a történetvezető prózai hangnemből,
a szerkezetekből, hogy túl direkt vagyok, nem sejtetek,
nem feszítem szét a líraiság keretrendszerét,
túl bonyolult. nem vers. elengedtem.
valakivel viszont meg kellett osztanom.
mivel részleteiben érthető csak,
nem kockáztattam meg mással.
felébresztettem anyám.
alapból ő érdeklődik irántam a legjobban.
ha valakinél, akkor nála van esélyem,
de visszaaludt.
aztán már én sem tartottam fontosnak.
sokszor csak azért tűnik érdekesnek valami,
mert friss.
mert veled történt.
a kabátom szagolgattam.
meggyanúsítottam pár fekete vonalért.
biztos a hosszú körmeivel.

rá egy hétre a buszon reggel a kabátomról nem jutott eszembe,
s már a szagát sem éreztem rajta.
a béke utcán felvettük két munkatársam,
(tényleg így hívják azt az utcát, szándékosan túl banális lenne,
ha nem úgy hívnák, nem is választottam volna kitalált nevet az utcának,
simán csak úgy hivatkoztam volna rá, mint egy utca, vagy az az utca,
így viszont nem hagyhattam ki, tényleg béke utca,
sőt, minden más is szóról szóra igaz, ez egy dokumentumvers.)
mesélik, hogy éjszaka milyen füst volt,
nem lehetett látni semmit kintre, hajléktalanok lehettek, közelben laknak,
arra gondoltam, lehet, ott történt, de az már túl nagy egybeesés volna.

én pedig már nem foglalkozom az egybeesésekkel.
a munkából hazaérve egyből készítek egy frissen őrölt kávét,
teszek bele nádcukrot, kókusztejet, egy kis mandulatejet is,
és jó sok tejszínhabot a tetejére, nagy részét leeszem,
a többit elkavarom, leülök a kanapéra a mobilommal,
kortyolom és görgetem,
milyen jó a tejszínhab,
szeretek csak úgy flakonokat enni belőle,
elhatározom, hogy elmegyek üzletbe,
veszek még, meg mondjuk gesztenyepürét is,
az úgy milyen jó lesz,
kortyolom tovább, görgetem tovább,
kidob egy cikket, felgyulladt egy garázs,
bennégett egy hajléktalan, valószínűleg be akart gyújtani,
az illusztrációs kép egyértelmű, ő az.
egy komment van alatta, ennek a versnek a címe.

 

(Illusztráció: Aitor Renteria)

Emily Dickinson költeményei I.

My Life had stood – a Loaded Gun –

Toporgott Életem – töltött Mordály –
Szobazugban – míg egy Napon
Jártába’ a Gazda – észrevett –
S felkapott, hogy elvigyen –

És most Királyi Erdőn bolygunk –
És most Együtt űzünk Szarvasünőt –
És bármikor, ha Helyette szólok
Hegyek felelnek rögtön –

És derülök hogyne, meghitt fényem
Felizzik a Völgyön –
Akár egy Vezúv arca
Ha gyönyörét lövelleni hagyja –

Ha eljön az est – jól telt Napunk után –
Gazdám Fejét őrzöm –
Jobban jár ezzel Ő, mintha –
Osztozna – Lágy Párnán, pelyhen –

Ellenségének – gyilkos ellene
Moccanni se képes aztán –
Sárga Tekintetet, ha ráemelek –
Vagy bök a határozott hüvelyk – [1]

Bár Nála hosszabban – tart életem
Neki jár – nálam – a hosszabb
Hisz hatalmamban csak ölni áll
S túl – e hatalmon a meghalás –

[1] On whom I lay a Yellow Eye -/Or an emphatic Thumb – Felteszem E.D. aligha gondolta, hogy a fegyver elsütő billentyűjét hüvelykujjal húzzák meg. Mivel így félreértés lenne, a római vae victis jelre, a lefelé bökő hüvelykujjra utalhatott.

 

 

„Because I could not stop for Death”

Halálnak leállni képtelen –
Így szívéllyel Ő állt meg nekem –
Kívülünk Fogatában senki:
Halhatatlanság és ketten mi.

Lassan hajtott – hajszát nem ismert
Elnapoltam magam is rég
Vesződést vagy semmittevést
Hálából e tapintatér’ –

Iskolafertályon Gyerekzsivaj
Kicsengettek már szünetre,
Bámész Veteménytől tova,
A Nyugvó Naptól messze el –

Vagy – hátra Ő hagyott Minket –
Vacogó Harmat lep, oly Hűs –
Hisz Fátyolnyi a Köpenyem –
És Gallérom – is semmi Tüll –

Megálltunk egy Lak előtt
Púpnyi bújt ki épp a Földből –
Tetője aligha látszott –
Párkánya se – a Rögtől –

Innét – múló Századok – mégis
Kurtábbak, mint egyetlen Nap,
A Lovak Arca – rögvest véltem látni
Már az Öröklétnek tart – 

 

„I heard a Fly buzz – when I died”

Hallottam Légy zümmög – haldokoltam –
A Szoba Halkja olyan volt
Mint Halkja a Légnek –
Egy Vihar Hullámai közt –

Köröskörbe szikkadt – dörgölt Szemek –
Az alvadt Lélegzet összegyűlt
A végső Jelenésre – midőn Őfelsége
–  E szobában – mutatkozik

Kacatjaimról rendelkeztem – Tova
Részemmel, ami bármit ér –
És épp akkor
Odaszállt s közbeszólt a Légy

Kék – tétován botló zümmögéssel –
A fény – s közöttem –
Akkorra az Ablakokat homály szőtte – már
Látni se láthattam –

 

A fordító, Villányi G. András reflexiója:

Emily Dickinson (1830-1896) nézetem szerint a költőgéniusz legmagasabb rendjének képviselője, aki szemben „parlagibb” nagymesterekkel talán soha nem akad fenn a nyelvi hálókon, nemcsak szörföl hullámain, hanem ívét, sebességét és általában tulajdonságait kedve szerint alakítja. Verselése jórészt a protestáns templomi himnusz mértékét követné[1], ha nem hágná át a szabályokat általánosságban.

Költészete a kognitív folyamat fáradhatatlan ítéletmentes monitorozása! Mintha valóban kripto-buddhistaként működne ismeretelméleti gondolatait szemlélve. Kóanokat fogalmaz. Nem tudja, amit tud s ezáltal ért mindent, amit nem. Hibátlan meditáció termékei a szövegek. Nyelvi „a-koncepciója” kilép akár az alapvető grammatikai, szintaktikai szabályok kereteiből.  A keleti-parti patrícius művelt elit jómódjában, belső emigrációban, üvegházban kertészkedve, de jó barátok és szeretett rokonok körében konstruálta életet s írt csaknem kétezer verset.   

Villányi G. András

 

——————————–

[1] „Míg a himnusz hangsúlyt és szótagot egyaránt számoló metrumban íródott, és általában nyolc szótagból állt (vagyis a verslábak kétszótagúak voltak), addig a ballada (ütem)hangsúlyos verselésben íródott, négyhangsúlyos sorokban, amelyekbena hangsúlytalan szótagok száma kötetlen. A leggyakoribb az úgynevezett közönséges mérték (common meter), amelyben a sorok hol négy, hol három hangsúllyal rendelkeznek. A közönséges himnuszstrófában változnak a nyolc- és a hatszótagú jambikus sorok (ez a 8–6–8–6 szótagú strófa).” (In: Bollobás Enikő: Vendégünk a végtelenből – Emily Dickinson költészete, Balassi Kiadó 2015.)

 

 

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info