Két barát ült valahol a parton. Vagy a dombon. Vagy mondjuk az óceán fenekén egy friss levegővel jól ellátott barlangban, amit a víz csak annyira ért, hogy szinten tartsa a klímát.
Ültek.
Egyikük elővette a mobilját, hogy megnézze, kell-e már menni a felszínre.
– Ez az új telód?
– Ez – ezt a barátot ennyire érdekelte a telefon. Használati eszköz volt. Tudott mindent, ő szinte semmire használta.
– ZGT1833Fi84i?
– Mit tudom én, nem értek hozzá.
– Galaxis – tehén.
– Biztos. Mondom, nem értek hozzá.
– Megnézhetem?
– Persze, tessék. A cica, az nem az enyém.
A mobil enyhén törött képernyőjén át egy macska nézett ártatlanul a vizsgálódóra, nem tudta hogy épp az imént tagadták le. (Jobban mondva cica.) Hamar eltűnt. A barát, aki átvette a mobilt, már belépett a beállításokba, kavart, varázsolt, súgó.
– Valakié volt. Nem foglalkoztam vele, mondom, nem értek hozzá.
– Vigyázol rá.
– Ja, leejtettem. Vagy valami.
–  Az.  ZGT1833Fi84i. Mondtam, „Tehén”. Ilyenem volt nekem is.
– Nem tudom kié amúgy.
A másik barát kilépett a főképernyőre.
– Aranyos különben.
– Nem az enyém. Nem tudom kié, úgy kaptam, mondom, nem érdekelt.
–  Ok.Nem érted meg, hogy nem az enyém? Pedig én téged egy kifejezetten intelligens embernek ismerlek, és nem értem, hogy nem vagy képes felfogni, hogy Nem. Az. Enyém.
– A cica.
– Az. Mondom, valakié volt, és engem nem érdekel.
– Ok, ebben maradunk.
Aznap este sokáig kimaradtak. Sok fontos témában folytattak komoly, de jó hangulatú beszélgetést. Egyre fontosabb témák kerültek elő, és egyre jobb volt a hangulat. Ezt – mint rendesen – italfogyasztással tudták jól beállítani.
Sokat ittak. Későn merültek fel, és kis híján levegőbefúltak. Az út hosszabb volt, mint lenni szokott, de támogatták egymást.    Búcsúzáskor az a barát, akié a telefon volt, még megjegyezte:
– A macska…az nem az enyém… különben.
Ebben maradtak.