Korai, még reménytelenül korai
ez a tavasz. Pedig a forró szél
a szőlőtőkék között beleakad a hajamba,
és én viszem magammal a városba, mint
egy összepöndörödött levélkét. Nem is kell most
a harisnya – ez a fényes békabőr – letépem magamról,
milyen álnok, milyen vénasszonyos! A táskámban
helyet kell találni, aztán indulhatunk. Még csipked
a szél, komótosan gyűlnek észak felől a felhők,
hideg az utasok szeme a HÉV-en, olyan békabőrös,
aztán utolér minket egy zápor, végül egy SMS,
siess, siess, siess…, már elkezdődött, odaért, kikérte…

Beleálnokul a kék ég a felhőkbe.