Enesey Diána (Látó, Székelyföld, Tiszatáj) és Bodrogi Csongor (Alföld, Eső, Kalligram) válogattak ki tíz “ezt muszáj elolvasni” írást a legújabb lapszámokból.
- január 8.
A TIZEDIK: Sztaskó Richard: Mindig hozzád érkezem (novella) [Látó]
Sztaskó Richard novellája gyönyörű képekkel teletűzdelt szembenézés a múlandósággal. Az egyéni veszteségek és a saját élet majdani lezárulásának gondolatán túl megjelenik egy átfogó perspektíva is. A kezdőkép az elbeszélőt ábrázolja, amint a busz csuklójának dől, s Virginia Woolf halálát idézi fel, próbálva összekötni egy útmenti fára helyezett, nőt ábrázoló képpel. Aztán ismét visszatérünk a személyes nézőponthoz, a szorongásokhoz, az emlékekhez, a vágyakozáshoz. A vágyakozás Istenre irányul, arra, hogy az elbeszélő békére lelhessen nála. Az utolsó bekezdésben a központozás hiánya erősíti a gondolati áramlását. A zárókép ismét egy buszút, s úgy tűnik, ez a végső, amely a vágyott békés ,,helyre” visz. [E.D.]
A KILENCEDIK: Erdősi Martin Zsolt: *Nekem szánt napjaid* (vers) [Tiszatáj]
Erdősi Martin Zsolt Tiszatájban megjelent verseiben elevenen rezonál a hiány, sejtjük, hogy mi vagy ki hiányzik. Vagy mégsem? A hiány mindig valamivel több, mint ami kimondható. A kiemelt versben a gyermekkor kápolnája, ez a szép napoknak szánt szent hely visszataszítónak tűnik, az enyészeté lett. A csodavárásé és Istenre várakozásé volt az a kápolna, de az Isten nem jött el, a várakozó is egyedül maradt, és felnőtt ,,inkább”. Pedig mennyivel jobb várakozni, csodát várni, hinni. Talán — ha csak az álmokban is — vissza kell oda térni.
Ha már versek, muszáj megemlítenem, hogy a Szófa szempontjából is különleges a Tiszatáj januári száma, ugyanis az olvasókat Bodrogi Csongor kollégánk A bogár című verse is várja. A vers, amely egy álomból ébredésről szóló novella foglalata, meg az alkotási folyamaté, a gondolati áramlásoké és a pontos leírásoké. [E.D.]
A NYOLCADIK: Cseh Katalin: Idő (vers) [Székelyföld]
Az Idő című vers beszélője farkasszemet néz a végességgel a tükörben. Számot kell vetnie az öregedés apróbb és nagyobb, több testtájat érintő jeleivel. Ám van a tükörben egy-egy pont, amely tudati szinten összeköti a kislányt az érett nővel, a gyermeki önfeledtséget a szégyennel, a régmúltat a jelennel. De meddig tart a fiatalság, s hol kezdődik az öregség, ha a ,,lélek az idő ülőalkalmatossága”? Talán nem is kellene a tükörben figyelni a múló idő testbeszédét. [E.D.]
A HETEDIK: Ayhan Gökhan: Távozásod tizenhat sora (vers) [Alföld]
Sokféleképpen föl lehet fogni egy szakítást, egy különköltözést. Ayhan Gökhan ebben a versben libikókának, ingának, kétkarú mérlegnek fogja föl. A lakásból kiköltöző másik a távozásával fölbillenti az otthon egyensúlyát. A már-már képzavar határát súroló metaforák (de hát nem minden igazán merész metafora tűnik képzavarnak, amíg meg nem szokjuk?) a szakítás világot földúló energiájának sajátos mechanikájába engednek bepillantást.
mióta elhagytad, kileng a lakás, mint az inga,
mióta kiléptél az ajtón, befelé fordultam, mint egy ajtó,
mióta a karod alkotta völgy ajtaja bezárt, mint a karod,
mióta elhagytad, a lakás nehézsége növekedésnek indult. [B. Cs.]
A HATODIK: Halász Hajnalka: A bocsánat esélyei (tanulmány) [Alföld]
Ez a tanulmány, mely József Attila három, bűnről szóló versével foglalkozik, aligha való mindenkinek. Aki mégis veszi a fáradságot, hogy belemerüljön a rendkívül alaposan és pontosan olvasó tanulmányíró gondolatmenetébe, nemcsak sok tanulságos összefüggésre bukkanhat rá, de minden bizonnyal kissé másképpen is fogja látni, olvasni, érteni ezt az egyébként közismertnek is tekinthető három költeményt (Kész a leltár, A bűn, Tudod, hogy nincs bocsánat). Miről is van szó? Halász Hajnalka – mindenekelőtt Nietzsche és Derrida nyomán – ráeszméltet bűn és bűnösség fogalmainak gazdasági összefüggéseire. A bűnösség azért „eredendő”, mert az adósságok mindig végtelen láncolatot alkotnak, sohasem „egyenlíthetők ki” teljes mértékben – ez az aszimmetrikus viszony megképez azonban egy „többletet” is, egy „fölösleget”, mely megteremti a bűn „feltétlen bocsánatának” is az esélyét egy olyan nyelv által, amely kiszabadít az ökonómiai körforgás logikájából. [B. Cs.]
AZ ÖTÖDIK: Demény Péter: A tenger akárhonnan (próza) [Látó]
Ez az írás őszinte, nyílt vallomás arról, hogy milyen nehéz is hinni. A szeretet hiánya vezérlő motívumként ível át a teljes szövegen. Az Istent kereső ember útját rajzolja elénk Demény Péter, mind a szellemi térképen, mind konkrét helyek formájában. A szövegben szereplő különféle zeneszerzők, költők, festőművészek és gondolkodók hatásaiban ott mozog a vallási élmény — Rudolf Otto által is kimutatott — kettőssége: a vonzás és a taszítás, a magával ragadó és félelmetes pólusa. Az elbeszélő az örvénylő hitre vágyik, az igazi örvénylés pedig a kettősségek élmény-örvényeiből nő ki. Végül pedig Isten csak ,,elmosolyodék” az ifjúkori vétkeken. Igen, mégis haza lehet találni a szeretetbe, a hitbe. [E.D.]
A NEGYEDIK: Bánki Éva: Nyelvek (novella) [Kalligram]
Alapelvünk, hogy nem ajánljuk a folyóiratokban megjelenő „saját” írásainkat, vagyis nem csinálunk külön reklámot nekik (ezért hagyjuk most említetlenül főszerkesztőnk, Mohácsi Árpád nagyszerű vadonatúj Camoes-fordításait is ugyanezen lapszámból). Kivételt most szubjektív okokból teszek; ez a novella különböző okokból érintett meg mélyen. Nyelvtanárként nagyon is jól ismerem azt a helyzetet, amikor valakinek nem megy, avagy legalábbis sokkal nehezebben megy a beszélés és beszédértés, mint más szerencsésebbeknek. Bánki Éva novellájának főhőse egy ilyen fiú, aki azonban mégis Berlinbe kénytelen utazni egy munka miatt. És itt a másik mélyen szubjektív mozzanat: Berlinben magam is megtapasztaltam – ha persze nem is nyelvi okokból – egy város, egy közeg furcsa, kissé taszító idegenségét; a hidegséget, ami éppen olyan, mintha nem lenne mellettünk a kutyánk, vagy mintha nem fűtenének a lakásunkban, és legigazibb barátunknak (Nietzsche figyel a háttérben!) egy károgó varjú tűnne föl. [B. Cs.]
A HARMADIK: Vörös István: Közöttek között (esszé) [Eső]
Lenyűgöző Nemes Nagy Ágnes-blokkal „támad” a téli Eső. Az éppen száz esztendővel ezelőtt született kiváló költőnőnek a talán leghíresebb, legkanonikusabb verséhez, a Közötthöz írt több kortárs költő is egy-egy tisztelgő (de a helyét önmagában is megálló) költeményt. Hogy mégsem közülük választottam, hanem Vörös István bevezető tanulmányát (inkább esszéjét) ajánlom, annak főleg az az oka, hogy csodaszerűnek tartom Vörös írását. Lehetséges-e még valami egészen újat mondani erről a versről; van-e még egyáltalán valami, amit mások nem mondtak el sokkal részletesebben is? Nos, igen, ha egy kissé hátrébb lépünk; és Vörös éppen ezt teszi: tanulmánya nemcsak a Közöttről szól, hanem arról is, vagy mindenekelőtt arról, hogyan alakul bennünk, egyes olvasókban és olvasói közösségekben egy-egy vers megértése; hogyan lesz egy vers „először botrány, aztán klasszikus, majd tananyag, azután unalmas szavalások áldozata”, s hogyan esik ki aztán lassan az olvasott versek közül… – parádés indítása ez az esszé az induló „Nemes Nagy-évnek”. [B. Cs.]
A MÁSODIK: Fekete Anna: Harmonia Mundi (vers) [Kalligram]
Egy ősrégi párbeszédet kezd újra Fekete Anna verse; visszamegyünk egészen Szókratészig, és az ő daimónjáig. Erről a fogalomról nagyon régóta vitatkoznak nagyon sokat a filozófusok. Fekete Anna szövegében az állam, a mindenkori (politikai, gazdasági, informális) hatalom szemszögéből tekinthetünk a daimónra: ez az a része énünknek, amellyel e hatalom nem tud mit kezdeni. Merthogy nem fizet adót. És így össze is kapcsolódik a történet Jézussal, a jézusi „a császárnak, ami a császáré” mondással, melyről azonban „a legmegbízhatóbb káderek” mit sem látszanak tudni, beteljesítve autonóm lét és ökonómiai lét örök ellentétét. [B. Cs.]
AZ ELSŐ: Pénzes Tímea: Összeolvadni és elválni (kispróza/ prózavers?) [Tiszatáj]
Pénzes Tímea írása kontúrelmosódások története, az emberi kapcsolatokban elvesztett vagy épp megtalált önmagunk feltárása. Valami van belőlünk a másikban, valami van a másikból bennünk. Különösen intim képekben jelenik ez meg a szülő-gyermek és a szerelmi viszonyok terén. Ám mégis kell a saját tér, szükségszerű az elválás. De hogyan tanulható ez, tanulható egyáltalán? Milyen az újbóli találkozás, pótolja az elválás veszteségeit, melyik oldal győz: az összeolvadás vagy az elválás? [E.D.]