„Volt idő, midőn pogány nevezettel emberi szörnyet képzeltek az emberek. Ezen idő elmúlt. Az idegen, a vad, a pogány népeket nem csak emberekül, hanem hozzánk hasonló emberekül ismerjük (…)”
Komáromy Ferenc, Japán szokások (1855)
Nagy fába vágta a fejszéjét tavaly (2010) a Ráció kiadó, amikor útjára indította Pagoda és krizantém címmel a Japánról szóló magyar nyelvű forrásgyűjtemény-sorozatát – egy ilyen fordított szemléletű forráskiadás legalábbis szokatlan. Aki a szigetországgal foglalkozik, sokkal inkább annak régi irataira, tekercseire kíváncsi, vagy éppen arra, hogy mit mondanak, mutatnak kifelé magukról – nem valószínű, hogy éppen az a kép foglalkoztatja, amit egy tőlük igen távol élő, valójában róluk nemigen tudó nép alakít ki magában az ott lakókról, még ha ezek mi magunk is vagyunk. Persze minden korban akadnak szociálisan kellően érzékeny kutatók, így talán lesz aki távcsövét a Messziről felmerülő vonzó szigetek felé fordítja.
A könyv tartalmaz minden 1750–1869 között megjelent magyar nyelvű írást, amelyről a szerkesztők úgy gondolták, kapcsolatba hozható Japánnal vagy kultúrájával – ennek megfelelően igen vegyes kép tárul elénk. Vannak hibás elgondolásokból kiinduló, pontatlan vagy éppen abszolút helytelen földrajzi leírások, forrásokból merítő, sokszor másodkézből származó információkon alapuló társadalomrajzok – melyek a fenti idézet ellenére határozottan nem mentesek az „ilyenek hát a bennszülöttek” szemlélettől –, újsághírek, és feltételezhetően „kis színesként” beválogatott furcsaságok, melyeknek csak nagyon laza szálon kapcsolódnak a könyv témájához. Ebből talán látszik, hogy a forrásgyűjtemény nem ismeretterjesztő kiadvány, bár érdekességek akadnak benne szép számmal, és aki kedvét leli a régi írók, mára már különösnek, helyenként pedig megmosolyogtatónak ható szóhasználatában és modorában, az talán még olvasmányosnak is fogja találni.
A kutatók mindenképpen alapos munkát végeztek. A könyv használatához segédkezet nyújtó jegyzékek, szómagyarázatok közel hatvan oldalt tesznek ki, és ezen felül van egy kisebb illusztrációgyűjtemény is, mely ugyan a lapok közt elszórva megbonthatta volna az olykor túl bő lére eresztett, egymást követő leírások monotóniáját, de így, a könyv végén is üdítően hat. Ha már az „Egy érdekes könyv a macskák története- s természetrajzáról” részletéből tulajdonképpen semmi mást nem tudunk meg, csak hogy a japánok szeretnek macskát rajzolni, és ebben igen ügyesek is, legalább megcsodálhatjuk az ominózus Macskafő-t. Kicsiben, fekete-fehérben, alkotó, valamint időszak megjelölése nélkül, de mégiscsak látható. (Ezen egyébként a kellő szintű google-ismeret segít: Utagawa Yoshifuji 1849-es macskaszellem-ábrázolásáról van szó, melyet egy 1825-ös, természetfeletti témájú színházi darab alapján készített.) Kisebb zavart csak az egyes újságcikkek, interjúk forrásainak beazonosítása jelent, azok jegyzékét ugyanis a könyvben való megjelenésük sorrendje szerint állították fel, így elég körülményes keresni, hacsak nem kezdtük el számolni őket az elejétől fogva – amely mutatványtól eltántoríthat, hogy igen ritkán fordulnak elő.
Nehéz beszélni egy ennyire specifikus érdeklődést kielégítő gyűjteményről, de nem is nagyon lehet. Elvégre a tényleges szerzők már igen régóta halottak, és még csak nem is írástechnikájuk, hanem tudásuk volt az, amiért ide kerülhettek – az pedig a korénak megfelelő volt, legyen hát megfelelő nekünk is. De mindent összevetve, kinek is ajánljuk a könyvet a kutatókon és szakdolgozatot írókon kívül? Lényegében senkinek. Minden pozitívuma ellenére ez nem egy hagyományos értelemben vett „olvasmány”, ellenben ha valaki érdeklődik Japán iránt, és véletlenül a kezébe akad, okozhat vele magának pár kellemes órát – még ha végigolvasásától el is tántorítanék mindenkit, aki nem kíváncsi harmincszor ugyanarra a témára különböző variánsokban. Habár nem leszek túl népszerű a Japán 18–19. századi magyar nyelvű recepciótörténetével foglalkozó szakemberek között, az ilyen kisszámú feltételezett haragos nem tart vissza attól, hogy a „Messziről felmerülő…” kapcsán mégiscsak Hofit idézzem: „nem tudtam, hogy mi hiányzik, aztán most már az is megvan!”
Buda Attila (szerk.): Messziről felmerülő, vonzó szigetek I. Japánról szóló, magyar nyelvű ismertetések a kezdetektől 1869-ig. Pagoda és krizantém, Budapest, Ráció Kiadó, 2010.