Föld

 

–Ki lennél? Múlt vagy jövő?

– Csak egy fa lennék

Szomorúfűz vagyok, kinek árnya is árnyat vet,

De hangomnak régi fénye oly régen elveszett!

 

– Dalolj a kezdetről!

– Mikor nem voltam erős fa, óriás

Egy kisfiú ültetett, hogy takarjak egy forrást.

Kijárt minden délben, s boldogan ment haza

Én védtem, ha vihar volt, dúlt lelke zápora.

 

– Dalolj a változásról!

– Egyszer aztán nem jött, elvitték a házát.

Elfedték alattam a pataknak forrását.

Új iskola épült, tanultak alattam,

Patakból kúttá vált mind a tudatlan.

 

– Dalolj az életről!

– Lassan szállt az idő, én is megnőttem.

Vésett szívtől vérzik most óriási törzsem.

S megéreztem: minden mozdulatlan állt.

Eltűnt a nagy iskola, eltűnt a sok diák.

 

– Most én dalolok az éjről.

Egy reggel nagy hirtelen óriásgombák nőttek,

Eltakarták kalapjukkal a szürkéskék eget.

Napnyugtakor aztán fűrészekkel jöttek,

Én elszálltam rólad, otthagytam fészkemet.

 

S mégis felkelt újra a Nap!

Egy kis emlék ottmaradt! A természet erősebb!

Jöjjön bár tűzágyú, s öljék meg jövőmet!

 

De egyszer majd itt terem a kisfiú utódja

S újra kiserken a szeretet patakja!

 

 

 

(a képet Bán Sarolta készítette)