Május 4-én az Eötvös Collegium épületében, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, a Bethlen Gábor Alapítvány és a Magyar Írószövetség társrendezésében került sor a Kiss Ferenc Emlékülésre. A kárpátaljai Péterfalva községben született irodalomtudósra rokonok, barátok, munkatársak emlékeztek, felelevenítve egy-egy közös programot, munkát, érdekes történetet. Az egybegyűlteket házigazdaként Horváth László, az Eötvös Collegium igazgatója üdvözölte. Sajnos a kollégium jelenlegi diákjai közül csak egy-kettőt láttam a nézőtéren.
Az ülés első részének levezetője Bakos István volt, aki maga is színesen ecsetelte Kiss Ferenchez fűződő kapcsolatát. A nyitóbeszédet a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke, az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor író tartotta, aki egykor a neves tudós tanítványa volt. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy Kiss Ferenc életművét az idő nem tudta kikezdeni. Elmesélte, hogyan segített neki abban, hogy kijusson a Szovjetunióba, hogy anyagot gyűjtsön a kárpátaljai magyar irodalomról szóló munkájához. Így ismerkedhetett meg Balla Gyulával, Stumpf Benedek Andrással, Fodor Gézával, Vári Fábián Lászlóval stb. Kiss Ferenc nemcsak kiváló kutató, hanem remek tanár is volt, aki nem ismert kivételezést, ugyanakkor mindig következetes maradt.
Szörényi László irodalomtudós, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, Kiss Ferenc az irodalmi közéletben című előadásában a tudóst megfigyelő besúgók jelentéseiből szemezgetett. A minősítések némelyike derültséget váltott ki a jelenlévők körében. Az egyik jelengető intézeti munkatárs 1962-ben a következőket írta Kiss Ferencről: ”Stílusa kifejező, de olykor túl díszes. … Nagy általánosságban egyetért a párt politikájával.” A professzor felhívta a figyelmet, hogy az intézet birtokában van néhány kéziratos Kiss Ferenc-mű, melyek évek óta kiadásra várnak.
Ezt követően Bakos István felolvasta Buda Ferenc Párizsból küldött levelét, majd bejelentette, hogy Pomogáts Béla és Görömbei András betegségük miatt nem tudnak jelen lenni. Szakolczay Lajos egy konferencián vett részt, de elfoglaltsága miatt Csoóri Sándor is távolmaradt.
Budai Ilona népdalénekes azokról az időkről beszélt, amikor Kiss Ferenccel és Ratkó Józseffel a szatmári falvakat járták. Végezetül elénekelte az irodalmár egyik kedvencét, a Három piros kendőt veszek című mezőségi népdalt. Kodolányi Gyula arról beszélt, hogy Kiss Ferenc lakása állandóan le volt hallgatva. Szót ejtett a tudós szerteágazó tevékenységéről, és megdöbbenését fejezte ki, hogy eddig még nem adták ki minden írását. Illyés Mária felelevenítette az utolsó találkozójukat, amikor az irodalomtudós már nem tudott beszélni, némán vette át a Bethlen Gábor Alapítvány kitüntetését. Az emberek általában a jó dolgokra szeretnek emlékezni, viszont a múlt ködéből előbukkannak olyan mozzanatok, amikor összeszorul a szív és a szemekből kicsordul a könny. A barátok átérezték, hogy a tragikus sorsú tudós pályája nem lett teljes, ha a sors kegyesebb hozzá, még számos Kiss Ferenc-mű gazdagítaná a magyar irodalomtudományt.
Für Lajos, az Antall József kormány egykori minisztere, akit Bakos István a legrégebbi barátként említett, felolvasásában megjegyezte, hogy Kiss Ferencre ma is nagy szüksége lenne mind az irodalomtudománynak, mind a közéletnek. Borbély Ida a tiszapéterfalvai képtár igazgatója, a kedves rokon, felolvasta azt a már legendássá vált mondatot, amit Kiss Ferenc édesanyja, Homoki Ida akkor írt bele a bibliájába, amikor a tizenhat éves fia 1946-ban szerencsésen átszökött Magyarországra. Felelevenítette az irodalomtudós hazalátogatásait.
Bíró Zoltán és Kovács László a barátságuk kezdetéről beszélt. Utóbbi felelevenítette, amikor Eötvös kollégistaként, Kósa László segítségével, félve mutatta meg első verseit, de Kiss Ferenc megdicsérte azokat. Nagy András felolvasta édesapja, Nagy László Kiss Ferencnek írt versét.
Ezt követően az utód, ifjabb Kiss Ferenc népzenész beszélt a gyerekkoráról, az apjához fűződő emlékeiről. Elmondta, hogy édesapja mindig irigyelte Sára Sándorékat és szeretett volna legalább egy filmet rendezni, de ez sajnos nem valósult meg. Az emlékülés első részének zárásaként zenésztársával, Szokolay „Dongó” Balázzsal betyárdalokat adtak elő. A szünet előtt Béres József, a Béres Alapítvány vezetője és ifjabb Kiss Ferenc ajándékokkal kedveskedet a megszólaló emlékezőknek.
A második részt Dr. Kiss Gy. Csaba vezette le. Papp Endre irodalomtörténész, a Hitel folyóirat felelős szerkesztője, Kiss Ferenc irodalomszemléletéről tartott tudományos értekezést. Hangsúlyozta aktualitását, rámutatott arra, hogy szemlélete szerint a kritikának is műnek kell lennie. Kiemelte Kiss Ferenc egyik megállapítását: ”Minden Éden épp a kiűzetés által válik Édenné.” A Kádár-korszak koránt sem volt Éden, de a Rákosi-Gerő érához képest lazultak a kötelékek, nagyobb lett az emberek mozgástere. Ebben a korszakban az Eötvös Collegium a rendszer által nemkívánatosnak ítélt, parkoló pályára tett értelmiségiek menedéke volt.
Vári Fábián László, a beregszászi főiskola tanára, Kiss Ferenc a szülőföld patrónusa című előadásában a múlt század 60-as, 70-es éveiről beszélt, amikor Ungváron elindult a Forrás Stúdió és ennek kapcsán megismerkedhetett a hazalátogató Kiss Ferenccel. Egyben felidézte a másik jó barát, a nemrég elhunyt Stumpf Benedek András alakját, aki Készülődés című munkájában felsorolta a kárpátaljai értelmiség veszteségeit. Az Együtt folyóirat főszerkesztője szót ejtett – mintegy Kiss Ferenc és a sokat üldözött Kovács Vilmos lelkiismeretes munkásságának ellentéteként – a kommunista párt kedvencéről és túlbuzgó végrehajtójáról, Balla Lászlóról. Kiss Ferenc volt az első, aki Magyarországon a Tiszatáj folyóiratban először írt Kovács Vilmos, Kárpátalján hatalmas port kavart, Holnap is élünk című regényéről. Elmondta, hogy Kiss Ferenc nagy álma az volt, hogy szülőfaluja közösségének ismertesse kutatásainak eredményeit.
Zelnik József humorba ágyazott visszaemlékezését a következő mondattal zárta: ”Kedves Kiss Ferenc jelentem, a népi – urbánus vitát azóta elvesztettük, s ebben az sem vigasz, hogy nem volt, aki megnyerje.” Ágh István a szentendrei ház légköréről beszélt, felelevenített egy szerencsés balesetet, amikor 1983-ban Buda Ferenccel együtt Kiss Ferenc új kocsijában utaztak. Akkor még kegyes volt a sors.
Lator László költő, aki szintén az 1940-es évek derekén szökött át Magyarországra, azokat a pontokat említette, amelyeken élete találkozott Kiss Ferencével. Együtt jártak a beregszászi gimnáziumba, ahol mindkettőjüket egész életükre kiható élmények érték. Egyik rokona, Lator Zsiga bácsi leánya, Kiss Ferenc gyerekkori szerelme volt. Beszélt az utolsó találkozásról, amikor Kutlán András az ugyancsak kárpátaljai születésű festőművésszel meglátogatták a nagybeteg tudóst a miskolci kórházban. Kiss Ferenc már nem tudott beszélni, de mondanivalóját elénekelte. Őt idézve: ”A népzenében az egész irodalomhoz való kötődése megfogalmazódott.”
R. Takács Olga, az intézet egykori munkatársa arra emlékezett, hogy ő gépelte le Kiss Ferenc műveit, ami nem volt éppen könnyű munka, mivel nagyon apró betűkkel írt és mindig ceruzával. Ferencz Éva énekesnő csángó imádságot adott elő. Kiss Ferenc szerette a népdalokat, mindig azt kérte tőle: ”Énekelj valami szép csángó dalt, ha lehet, valami szerelmeset!” Madácsy Piroska, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanszékvezető oktatója, aki egykor a tudós beosztottja volt, megemlékezett arról, hogy az életében két igazi tanára volt, az édesapja és Kiss Ferenc. Deme Tamás felidézte, hogyan segített megírni a már nagybeteg irodalmár utolsó cikkét, melynek címe A becsület védelmében, amelyben leleplezi az ő kutatásait sajátjaként megjelentető szabadkai írót. Nem véletlen, hogy Aczélék elfogadták tárgyalópartnernek, hiszen állandó mosolygásával lefegyverzett mindenkit, ő az ihlet filozófusa volt. M. Pál József művészettörténész szerint Kiss Ferenc volt a legszebben író magyar szaktudós. Kiss Gy. Csaba, mint kurátor kijelentette, indítványozni fogja, hogy a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával jelentessék meg Kiss Ferenc kiadatlan kéziratait.
A zárszót, Vasy Géza irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség egykori elnöke, jelenlegi elnökségi tagja, mondta. Beszédében hangsúlyozta, hogy Kiss Ferenc kéziratos műveit minél előbb meg kell jelentetni, mert azok nélkülözhetetlenek és harminc év múlva már nem lesz, aki kiadja őket. Az emlékülésről megjegyezte: „Ha ezt Kiss Feri valamilyen formában láthatta, akkor elmondhatja, hogy ezért érdemes volt élni.”
A felszólalások között Rigó Balázs tanár, egykori kollégista a pályatársak által Kiss Ferencnek írt verseket adott elő, Lator László Határon című költeményét Vári Fábián László olvasta fel. Az emlékülést megtisztelte jelenlétével Tóth István, Magyarország beregszászi konzulátusának főkonzulja is, aki ugyancsak Kárpátalja szülötte.
Zárásként az emlékezők ifjabb Kiss Ferenc vezetésével elénekelték a szülei kedvenc nótáit. A citera és a furulya kísérete mellett felcsendült az irodalomtudós által számtalanszor elénekelt Péterfalva szép helyen van című dal.