Biblia és irodalom − mégpedig szokatlan helyszínen, késő este egy felkapott szórakozóhelyen, az A38 Hajó tetőteraszán. A kétféle szövegvilág egymáshoz való viszonyáról Jelenits István piarista szerzetes, Fabiny Tibor protestáns hermeneuta és irodalomtöténész, Kránicz Gábor, fiatal református teológus és irodalomtörténész és Bánki Éva író beszélgetnek.
Kránicz Gábor indítja a beszélgetést az etióp kincstárnok (a régi Károli-fordításban még szerecsen komornyik) történetével. Fülöp apostol felszáll az etióp főember hintójára, aki Ézsaiás könyvét olvassa, és felteszi neki a nagy kérdést „Érted is, amit olvasol?” Jogos kérdésre aztán egy meglepően őszinte válasz: „Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?” A kérdésből már kiderül, mi a megértés feltétele. Amit az etióp főember hiányol: magyarázat.
Mennyiben különbözik az irodalmi olvasás/megértés a bibliai olvasástól/megértéstől? A Biblia amolyan kérdezz-felelek lenne? A beavatottak birtokában vannak a magyarázatnak (mert megtanulták hittan-órán, az iskolában), mások pedig nem? Ez lenne a Biblia „megértése”? A jelenet epikus szcenáriója − erre Jelenits István és Bánki Éva hívja fel a figyelmet − árnyalja a képet. A „szerecseny komornyik” semmiképpen nem tartozik a kor hivatásos „megmondóembereihez”, az írástudókhoz, talán ezért nyitottabb az Írás szokatlan (a korban semmiképp sem hagyományos) magyarázatára. A találkozás egy „elhagyott úton”, eléggé kegyelemszerű körülmények között történik meg, és a megértés lehetősége zárójelbe tesz minden (a gyalogszerrel érkező apostol és a dúsgazdag kincstárnok között vélelmezhető) társadalmi különbséget. Fabiny Tibor hangsúlyozza, hogy a Biblia „megértése” mindig örömteli megértés, vagyis valami mindig történik utána. Az etióp főember nemcsak örül annak, hogy megtudja kiről beszél Ézsaiás, hanem ez a felismerés valami mást is elindít benne: megkeresztelkedik a folyóban, és „örvendezve” folytatja tovább az útját. Szóba kerül Nikodémus is, akit a kérdései nem hagynak nyugodni és a Gazdag ifjú, aki a „megértést” nem tudta tettekre, cselekedetekre váltani. A Biblia (különösen az Újszövetség, és azonban belül az Apostolok cselekedetei) bővelkedik a félre-értés, a félig-értés hol tragikus, hol mulatságos történeteiben.
Jézus példázataira terelődik a szó, a kérdés az, hogyan lehet ezeket a parabolákat értelmezni. Jézus példázataiban − teszi hozzá Fabiny Tibor − mindig van valami meghökkentő, szokatlan drámai, és ez pedig (gondolhatják a közönség soraiban sokan) az irodalmi mű hatásmechanizmusához hasonlít. Jelenits István szavaival élve van „valami eszeveszett” − mármint a jó pásztorban, aki kilencvenkilenc juhot hagy hátra mindenféle felügyelet nélkül a mezőn, hogy megkeresse az egy elveszettet, az „elveszettet”, aminek a megtalálását a szomszédaival és a rokonaival ünnepli. Megint oda érkezünk, ahová az előbbi történetek kapcsán: öröm, az öröm mértéktelensége, „eszeveszettsége”. Nem az az egy olyan értékes, hogy a többi akár el is veszhet, hanem az egy is annyira fontos.
Kránicz Gábor a bibliai példázatok és a kortárs magyar irodalom viszonyára tereli a szót, aztán előkerül a „legsarkalatosabb”, a legérzékenyebb kérdés: Biblia mint irodalom, vagy inkább Biblia és irodalom. A művészi (irodalmi, mitikus) elemek a Bibliában csak amolyan kiegészítők, „díszek”? A bethesdai gyógyítás története (János evangélium) érthető-e teljes egészében az olyan mitikus mozzanatok nélkül, mint az angyal − aki nem törődve a szombati parancsokkal sem − időnként leszáll a tóra, és felkavarja a vizet? Itt érezhetően megoszlik a beszélgetésben részt vevők véleménye. Vajon az irodalom amolyan hab a kinyilatkoztatásban? Sör nincs hab nélkül (Jelenits István példája), de aki sörözni megy, az mégsem habot szeretne inni. A nagyobb vita előtt letelik az egy óra, és befejeződik a beszélgetés.
Bár a közönség elégedettnek, mi több meghatottnak látszik, a reakciók sokkal élesebbek, mint ahogy azt a beszélgetők a felekezeti egyetemeken vagy akár a hagyományos Biblia-körökben megszokhatták. Előkerül Nietzsche, a felvilágosodás, de még az „Isten meghalt” kitétel is. A beszélgetés újra a hagyomány és megértés viszonyára terelődik. Hol ragadható meg a lényeg: az irodalmat lehet olvasni magányosan és értelmezni is, a Bibliát viszont nem? Természetesen mindent lehet, vagy mégsem? Hiszen ha jobban belegondolunk az irodalmat is közösségben értelmezzük lényegében.
Úgy éreztük, mintha a beszélgetés egy mondat közepén szakadt volna félbe. De hiába, kellett az idő. Mire megrendeltük a söröket, és lenyaltuk a habot a szánk széléről, elkezdődött a felolvasás, Borbáth Péter moderálásával két fiatal költő, Borbély András és Szöllősi Mátyás olvasta föl bibliai témák (de ne eufemizáljunk! hitélmények) hatására írt megrendítő verseit.
Aztán a Le Hjärta együttes húzta késő éjszakáig a talpalávalót.