2013. július 3.
Engem hűségre, állandóságra neveltek, arra, hogy akit választottunk, azt egy életen át követjük, óvjuk, kitartunk mellette jóban, rosszban, és majd együtt megöregedve a kandalló előtt mosolygunk egymásra futkosó unokák között. De nem, nem bírom, elromlott minden, pedig én próbálkoztam, sok évig kísérleteztem, hogy együtt maradjunk, hogy is mertem volna csak úgy abbahagyni, hiszen boldogok a filmekben is, és a regényhősöknek is jó. Legalábbis a javának.
Elhatároztam, hogy a végsőkig, mindent megteszek.
2013. december 31.
Tehát ma beszélgetni kezdtem a feleségemmel:
– Kedvesem, emlékszel, milyen volt az a nyár? Akkor este hazakísértelek, és átfogtam a vállad, te megremegtél, langyos volt a levegő és illatos, lassan sétáltunk hazafelé, és egyre lassabban, mert tudtuk, hogy ha a lépcsőházatok kapujához érünk, meg kell, hogy csókoljalak, és nem mertem, nem mertük, hát csak egyre lassítottunk, hogy időt nyerjünk…
A feleségem először meglepődött, mert a beszélgetésre nem számított. De hamar visszanyerte lélekjelenlétét, és közbevágott:
– Bezzeg, már akkor is a halogatáson járt az eszed! Időt nyerni, ugye, időt nyerni, mióta könyörgök, hogy csinálj valamit a metasztázis-rásegítővel, mert már fél órába telik, mire felgerjed a plazma-transzgresszor, és alig lehet közlekedni az alagutakban, de nem vagy képes rá, az lesz a vége, hogy én fogok szerelőt hívni, mint a múltkor, amikor a vízköves gázkazán mellett penészedni kezdett a fal a beázás miatt, és a fal túloldalán a garázsban ráesett a vakolat a kocsira, és a behorpadt motorháztető alatt tönkrement a gyújtáselosztó, mert kívül, ahol a légkondicionálóból kicsöpögő víztől tisztára salétromos volt a fal…
Nem bírom elviselni, ha beszélgetés közben valaki nem hagyja a beszélgetőpartnerét szóhoz jutni.
– De hiszen a tetőteraszról csöpögött le a víz – mondtam –, mikor a virágokat öntöztem, amiatt volt salétromos ott a vakolat, mert árnyékos volt, soha nem kapott napfényt, vagy a szobaszökőkúttól, és…
– És? És? És? Ne gyere nekem a virágaiddal, mert vedd tudomásul, hogy nálam szépek a virágok, tőlem szépek, igen, igen, nem száradnak ki, soha egyetlen virágom sem száradt ki, Bezzeg tőled soha nem kapok virágot, tudod, mi a virág? Tudod, mi? a virág a szerelem jelképe, hogy megszólítjuk a másikat, hogy odafigyelünk rá, tudod, mert…
– Hm. Mikor egy időre elutaztam, mindig kiszáradtak a virágok – mondtam erre én –; amelyik nem, az meg felborult, mert senki nem fordította meg, hogy a fény visszahúzza.
– Nem igaz! A takarítónő mindig megöntözte. Bezzeg amikor te…
Nem, azt végképp nem bírom, amikor valaki mindig azzal kezdi a mondatot, hogy bezzeg te. Szerintem, ha egyszer valaki szóba került, akkor annak járjunk a végére, nézzük meg, kinek van igaza, aztán utána nézzük meg a másik embert is, de hát előbb akkor tényleg higgadtan végig kell beszélni a problémát. Szerintem nekem van igazam.
– Láttad a híradót? A vasúti alkalmazottak sztrájkolnak, és a Nemzeti Liberális Királypárt még olajat önt a tűzre. Tüntetést szervez a parlament elé…
– Bezzeg, téged mindig csak a bomlasztás érdekel, az is baj volt az értékrendeddel, mindig is csak az önző érdekeidet nézted, mert neked csak az volt a fontos, neked én sem számítottam, senki sem számított, mert csak a különleges dolgok érdekelnek, nem érdekel, te pont egy olyan gyenge egyéniség vagy, és ilyenkor teljesen labilis leszel, mintha szegény anyukádat látnám, mikor…
– Aha, megjelent a Filatéliai Szemle új száma. Nem gondolod, hogy igazuk van azoknak, akik szerint az elektronikus információhordozók nem kiszorították, hanem új funkciót adtak a bélyegeknek? Mert én nem.
– Bezzeg, mikor eladtad a bélyeggyűjteményt, amit a nagyapámtól örököltem, akkor nem volt baj az elektronikus, ugye. Nem kell összetörnöd magad, csak valami legyen, hogy törődj velem! Én nem gyerek akarok lenni, én nő akarok lenni! Egyszerűen tudod te, hogy én milyen törődésre gondolok, találkoztál már olyannal, vagy valami torz elképzelésed van? Nem én akarok gyerek lenni, hanem te vagy az! Bezzeg, amikor…