Egy férfi naplója

2014. november 10.

 

Ma jött egy sms, hogy nem akar többé a csapról inni, vagy üvegből, dobozból, ahogy én, tehát azt kívánja, hogy szereljem fel a lakást konyhai eszközökkel. Nem vettem komolyan.

Mikor hazaértem, majd eszemet vesztettem a rémülettől. még most is reszketek, és még most sem tudom, mi lesz. Beléptem a lakásom ajtaján, a nő a szoba közepén feküdt, szemei fennakadtak, és gyengén rezegtek, selymes haja a padlón szétterülve sötét masszába ragadt. A körmeivel tépte fel a nyakát.

Kiszállt a riadószolgálat, elvitték, remélem, még nem volt késő. Azt mondták, felhívnak, ha biztosat tudnak mondani.

Eltelt egy óra, már éjszaka van, és még mindig semmi.

 

2014. november 11.

 

Egész éjjel virrasztottam. Végül reggel telefonáltak, hogy a nő életben maradt. Kérdeztem, menjek-e érte, de mondták, hogy már elindult hazafelé. Aztán jött egy üzenet a Vélhető Jogok Felügyelőségétől, amelyben közölték, hogy a nő kérésére nem indítanak ellenem eljárást gondatlan veszélyeztetésért.

Délután kicsit aludtam, mert kimerített az éjszakázás, aztán elmentem vásárolni: vettem két tányért, két poharat, egy ebédlőasztalt, két széket, evőeszközöket. Mikor mindezt házhoz szállították, a nő ránézett a holmira, és visszaküldött, hogy mindenből vegyek még egyet, csak kisebbet.

 

2014. november 15.

 

Imádom. Egyre szebb, egyre forróbban ölel, egyre okosabb. Szélesebbre cseréltük az ágyat, és bútorokat vettünk. A nő megtanult főzni.

 

2014. december 1.

 

Ma délben magamhoz húztam, mert megkívántam, de kényeskedve eltolt magától. Újra próbálkoztam, de hajthatatlan volt. Aztán este, ami este jött, az maga volt a boldogság. Ilyen gyönyörről álmodni sem mertem volna.

 

2014. december 2.

 

Olyan pózokban, amilyenekről eddig fogalmam sem volt, órákon át szeretkezünk. Istenien főz. Már két növényünk is van: egy narancsfa, és egy valódi szintetikus-magától-növő kaktusz. A lakásunk otthonos.

 

2014. december 5.

 

Az első  napokban még meztelenül üldögélt otthon, aztán mikor zavarni kezdte, az én pizsamámat húzta fel, én akkor vettem neki pár holmit, de sem a méretét, sem az ízlését nem tudtam jól eltalálni. Hát ma már együtt mentünk ruhákat és cipőket vásárolni. De nem is bántam meg. Gyönyörű.

 

2014. december 24.

 

Ma a magától-növő-igazi-szintetikus kaktusz kivirágzott.

 

2015. január 2.

 

A nő  a fürdőszobában, zuhanyozás közben borzasztó hamisan énekel.

 

2015. január 3.

 

Gyönyörűen énekel.

 

2015. augusztus 19.

 

Ma legyőzött sakkban, ping-pongban és magasugrásban.

 

2015. augusztus 20.

 

Ma, mire hazaértem, a nő gyermeket szült nekem. Rám hasonlít.

 

2025. augusztus 19.

 

A tengerparton nyaralunk. Csend van, csak a forró szél sistereg a pálmák koronájában, és a tenger zörgeti a kavicsokat a parton.

 

2025. augusztus 20.

 

Ma így szólt hozzám:

– Nem mondasz semmit?

– Hogyan? – mondtam én.

– Bezzeg, régen a feleségeddel beszélgettél – és szomorkásan elmosolyodott.

 

 

Vélemény, hozzászólás?