Horváth Viktor összes bejegyzése

Bernard De Ventadorn: Szép nézni erdőre-bokorra


Bel me’s can eu vei la brolha 

Szép nézni erdőre-bokorra,
kizöldül újra fa s bokor,
a lombos ág alatt dalolva
a madár szerelmet dalol,
és abból kél a fájdalom,
és öröm fut a fájdalomba,
szerelmem, ha akaratomra
vágyik, ahogy én akarom. 

Akarom, ám gőgje hatalma
lesújt, s bennem ily hatalom
feléje nincs. Bár úgy fogadna,
ahogy én őt elfogadom!
A többi asszonyt elhagyom
érte; Isten vesztem ne hagyja!
Tegye, hogy szívében foganva
szerelmét magamba fogom. 

Fogom magamba, s tart bezárva;
a börtönömön ő a zár;
igaztalanul ér a vádja,
őt inkább illetné a vád:
ő a hibás, de megbocsát
a szívem, s újra megbocsátja;
mert szép és jó minden hibája,
tudom, jók benne a hibák. 

Hibái jók — ez adományra
könyörgök még egy adományt:
a szám minden böjtje hiába,
csókja gyógyítná a hiányt.
De ily nagy díjat ő nem ád,
bár nagylelkű a díjadásra.
S belévág az ember szavába,
kiforgatja minden szavát. 

Szavát forgatja felcserélve,
de nem fordul el, s nem cserél
a szívem vágya mást fölébe:
hűségesen vágyom felé,
de nem sóhajt szerelmemért,
s hiába sóhajtozom érte:
hatalmas szépségére nézve
tudom, szemem halálba néz. 

Nézem halálom, s a remény
elhagy, s el az öröm reménye,
de jó vagyok a szenvedésre;
tűrök, s megtart a szenvedély. 

Horváth Viktor fordítása

Michel Houellebecq költeményei

A testem egy vörös cérnával varrt ruha

 

A testem egy vörös cérnával varrt ruha;
a szoba vaksötét, csak a szemem dereng,
felkelni nem merek, és érzek idebent
valamit, ami lágy, mozgó, gonosz, puha.

Régóta gyűlölöm ezt a húst, ami él
itt a csontjaimon; ahogy a zsír bevonja,
s ez a nyirkos szivacs rándul a fájdalomra,
és a szervet, amely lent feláll és kemény.

Gyűlöllek, Jézus, és a testünket veled;
a szeretet kihűl, elsiklanak az évek,
és minden eltűnik, semmi újjá nem éled;
élni nincs kedvem, a haláltól rettegek.

 

Békétlenül

Egy fasz volt az apám, magányos, hülye barbár;
kudarctól részegen ült a tévé előtt
bizarr terveivel, és ha berogytak, annál
boldogabb volt velük; abban gyönyörködött.

Többnyire üldözött, patkányként bánt velem,
a puszta gondolat kivitte az agyát,
hogy a fia vagyok, és nem viselte el,
hogy ha megdöglik ő, én még élek tovább.

A tavasz vitte el, nyögve és döbbenetben,
szemében végtelen nagy düh volt és utálat,
percenként szidta és sértegette anyámat,
szidta az áprilist, és vihogott a szexen.

Mikor agonizált, a végső pont előtt
megkönnyebbült kicsit. Akkor felszabadultan
még elmosolyodott: „ úszom saját hugyomban”,
és egy hörgés után a jobblétbe szökött.

 

 Bejártam Velencét az este

Bejártam Velencét az este;
a város a nyomod kereste.
Feleségül akartalak
arany oszlopsorok alatt.

Az érkezést válás kíséri;
az ember gyorsan akar élni;
egyre nehezebb mindenem,
nincs semmi, csak a szerelem.

 

Félek ezektől a színjózan emberektől

Félek ezektől a színjózan emberektől;
mért veszik tőlem el az amfetaminom?
a leghűségesebb, az utolsó barátnőm;
ez maradt életen, testen – romhalmazon.

Az orvosok sötét, gennyes kis hólyagok;
a közhelyeivel gyötör a sok köcsög;
kérdés, túl-éljek-e, vagy a normák között;
a célom nem ez az élet; beleszarok.

Izzadtan ébredek; kiáltok felijedve,
ez hamar véget ér, de addig rossz nagyon,
és bekaphatja az egész társadalom;

egyedül vagyok, és Kantot olvasok este,
átélem a napom – ez igazán sebészi;
szart; a kezdetbe kell valahogy visszatérni.

 

Fordította Horváth Viktor

Nyersfordítás: Oszkó Edina

Bernart de Ventadorn: Szép nézni erdőre-bokorra

Bernard De Ventadorn
Bel me’s can eu vei la brolha
 
Szép nézni erdőre-bokorra,
kizöldül újra fa s bokor,
a lombos ág alatt dalolva
a madár szerelmet dalol,
és abból kél a fájdalom,
és öröm fut a fájdalomba,
szerelmem, ha akaratomra
vágyik, ahogy én akarom.
 
Akarom, ám gőgje hatalma
lesújt, s bennem ily hatalom
feléje nincs. Bár úgy fogadna,
ahogy én őt elfogadom!
A többi asszonyt elhagyom
érte; Isten vesztem ne hagyja!
Tegye, hogy szívében foganva
szerelmét magamba fogom.
 
Fogom magamba, s tart bezárva;
a börtönömön ő a zár;
igaztalanul ér a vádja,
őt inkább illetné a vád:
ő a hibás, de megbocsát
a szívem, s újra megbocsátja;
mert szép és jó minden hibája,
tudom, jók benne a hibák.
 
Hibái jók — ez adományra
könyörgök még egy adományt:
a szám minden böjtje hiába,
csókja gyógyítná a hiányt.
De ily nagy díjat ő nem ád,
bár nagylelkű a díjadásra.
S belévág az ember szavába,
kiforgatja minden szavát.
 
Szavát forgatja felcserélve,
de nem fordul el, s nem cserél
a szívem vágya mást fölébe:
hűségesen vágyom felé,
de nem sóhajt szerelmemért,
s hiába sóhajtozom érte:
hatalmas szépségére nézve
tudom, szemem halálba néz.
 
Nézem halálom, s a remény
elhagy, s el az öröm reménye,
de jó vagyok a szenvedésre;
tűrök, s megtart a szenvedély.
 
Ford.: Horváth Viktor

Guilhem Ademar: Már sok mindenhez volt közöm

 

 

jatszma

 

 

Már sok mindenhez volt közöm,
és láttam csoda dolgokat;
nevetve játszottam olyat,
amiben nem volt sok öröm.
Szolgáltam sok nagy férfiút,
kitől jutalom sose jut,
s köztük sok idióta volt,
ki nők között, bizony, tarolt.

 

És láttam, sokszor úgy esett,
nem szerette férjét neje,
s előbb kapta meg sok hülye,
mint az igaz s értelmesek.
Láttam férfit, ki oly bolond,
hogy nőkre szórt el nagy vagyont;
kihasznált szerelmeseket,
szép nőt, aki rosszul szeret.

 

És az a hölgy se ritkaság,
kit udvarol művelt lovag,
de jön egy izgága alak,
fecsegve mond sok ostobát,
és egyből mindent megszerez.
Miféle hitvány asszony ez?!
Van hölgy, kinek — úgy látom én —
legjobb a legnagyobb kretén.

 

És láttam képzett szeretőt,
ki bölcs, s a lelkét tette ki,
kifinomult volt, udvari,
s a bugris ért célba előbb.
A hitvány árulás ilyen:
a legkiválóbb hullik el;
viszont a balga nem kevés;
alul marad a józan ész.

 

Láttam, van olyan hölgy, tehát,
ki, amit egy férfira ken,
azt pont maga követi el,
és őt érhetné érte vád.
Mikor megpillantottam őt,
bezárkózott szivem előtt:
a legnemesebb vágyaim
jutalma baj és kínra kín.

                                                                                    Horváth Viktor fordítása

 

 

castlekeep2508565

Diótörő

– részlet

 

1.

A jégbe dermedt éjszakákon,

ha odakint a fagy kemény,

s mikor igen nagy úr a tél,

kedves gyerekek, azt kívánom,

legyen a szobátok meleg,

és legfőképp: örüljetek,

mert eljön még a szép karácsony,

van még remény,

csak ámuljatok a csodákon,

és hallgassátok meg mesém.

 

Gondoljatok egy nagy, sötét szobára,

ahol kis gyertyaláng remeg,

és vörösen dereng a kályha,

s halkan beszélget két gyerek.

Az ajándékra és a fényre vár

egy fiú és egy kisleány.

 

2.

Ez a két testvér kicsoda?

Ha akarjátok hallani,

megmondom: a fiú Frici,

s a kislány neve Marika.

 

Te milyen ajándékokat szeretnél?

kérdezi bátyját a leány.

Tornyos várat, de még jobb volna ennél

egy csapat szép, derék huszár.

 

Marika babáin gondolkodik:

melyik örülne új ruhának,

melyik szeretne tarka sálat?

De sok minden kellene itt!

 

És Keresztapa eljön-e?

Nincs ilyen keresztapja senki másnak;

amit ő ad, az mind varázslat;

egy szeme volt, más baj nem volt vele,

és még talán, hogy  – már bocsánat –

néha kicsit rángott az a szeme.

 

3.

Ám ekkor hallottak valami halk zenét;

emelkedett, elragadóan áradt,

és lágyan járta végig a szobákat,

távoli volt és csodaszép.

 

Amor de lonh

Amor de lonh
Kesergve írok most magának,
kedves, hisz válasz úgyse jön,
de bárhogyan emészt a bánat,
azért magamat nem döföm
se szíven, se fejen, se térden,
tüdőn, se háton se belen,
se bőrön, se fülön se mégsem,
én nem csinálom ezt nekem,
hanem itt, a száműzetésben
szomorkodva rád gondolok
(tudod, Pesten vagyok, nem ott),
se magamat én konyhaszékkel,
mint nénikéjét döfi nem
a nagy hős: Mikes Kelemen.