Csörömpölés. Zaj. Fénycsóva. Aranyhaj.

 

Korán van még, gondoltam, ahogy az órára nézek. Mi a franc ez a hangzavar? Fúrógép? Ilyenkor? Ezeknek is sok eszük van. Épp csak hat múlt. Épp csak rád pillantok, és már meg sem hallom az éktelen zajt. A korai nap álmos sugarai beszűrődnek a redőny résein át. Ő mellettem szuszogott. Aranyhaj. Elmosolyodtam. Olyan jól esik, hogy itt vagy.

 

Frissen főtt kávé illata lengi be a lakást. Csak egy percre hagysz magamra, máris hiányzol. Akárcsak, ha itt vagy; itt vagy – egészen azonban soha. Mélyen szemedbe nézek, de benne csak önmagamat látom. Hogy lehetne valaki ennél magányosabb?

 

A nap már magasan jár, összeszedem a cuccom, és elindulok. A vasúthoz vezető út nem hosszú ugyan, mégis odáig a legnehezebb kivonszolnom magam. Ezt te is nagyon jól tudod, hisz ott vársz engem. Már távolról észreveszlek. Ahogy a nyárfák lehulló szöszeinek záporában meglátlak, nagyot dobban a szívem. Nagyot, és fájdalmasat.

 

„Felhívjuk tisztelt utasaink figyelmét, hogy a nyolc órakor érkező vonat előreláthatólag 15 percet késik.” Csak a szokásos, unottan ülök a közeli padok egyikére. Természetesen temelléd. Rám mosolyogsz, én csak a fejemet rázom. Mint mindig, most is gyönyörű vagy. Vajon elmondhatom már? Talán már itt az idő.

 

Mielőtt órára megyek, még iszom egy kávét. Épp csak szürcsölni kezdem, mikor te ülsz le mellém, és egy könyvet akarsz tőlem kölcsön kérni. Megbeszéljük, hogy este találkozunk, megiszunk valamit, és odaadom. Mondani is akarok majd valamit, teszem hozzá. Szememből próbálod kiolvasni, miről lehet szó. Már nagyon várom a hét órát.

 

Lassan telik az idő, semmi sem köt le. Még a ZH feladatainak kezdőbetűi is a te neved adják ki. A szomszédos ház tetején te lógatod le a lábad, és közben engem nézel. Lassan indulnom kellene, nem akarok elkésni. Ujjaim tördelem, izzadok, gyomrom kavarog. Hirtelen nagyon rossz előérzetem támad.

 

Sikerült pontosan érkeznem a metróhoz, ide beszéltük meg. A metró csikorgó fékekkel áll meg a túloldalon. Ekkor látlak téged kilépni az egyik ajtaján. Integetsz, majd felém indulsz. Mosolyod gyönyörűbb, mint valaha. A közeledő metró szele hajadba kap, összekócol. Valahogy minden lelassul, ahogy közelebb lépsz, egy erős lökés a mellkasomon, mintha a szívem robbanna szét. A világ forogni kezd velem, tehetetlenül zuhanok. Esés közben az a hihetetlen mosolyod, mit utoljára látok, aztán már csak a fékek csikorgása. Lassan minden elhalványul.

Elmosolyodtam. Olyan jól esik, hogy itt vagy.

 

Csörömpölés. Zaj. Fénycsóva. Aranyhaj.