„Vérszeri, vagyis vérszerződés! Az ősi rítus, amelyen nem hagy nyomot az idő… Időtlenség törvénytáblája, párokat, népeket és nemzeteket összetartó mennyei csiriz!”
Látom magam előtt Sobriewiczet. Látom lelki szemeimmel, ahogy mondani szokták. Satya már régen nem érdekli, mint ahogy az utazás viharai és viszontagságai sem, elméjének kerekei a vérszerződés titokzatos és ősi, szent szövegeit őrlik. Hiába, az antropológus csak antropológus, ezen már nem lehet segíteni; elvakult és megrögzött, mint egy adóellenőr vagy egy gépkocsiszerelő, akinek a fejében viszont bírságösszegek, féltengelyek és hengerfejek forognak. Tovább a teljes bejegyzéshez »
