Az utolsó magyar

Megint egy fontos cikk, kattanj rá: http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=139982

Kategória: Archívum | Címke: | Szóljon hozzá most!

Ellenanyag performance

(Magyar Műhely Galéria, 2005. június 6., 16. 00)

A performance koncepciója az "ellenanyag" fogalmára épült. Az eredeti meghívó szövegét a netről vadásztam le az imént, íme:

"Szelíd invitálás

Átlép a határokon. Kísérleti költészet: behatol. Nem tudni, pontosan mi történik: jótékony folyamatokat indít el. Beszédes homeopátia, „…jótékony hatású ellenanyag”.

ellenanyag [n-a] fn. (Biol) A szervezetbe került káros, mérgező v. idegen anyag hatásának közömbösítésére, leküzdésére a szervezet által termelt v. a szervezetbe kívülről juttatott anyag (pl. antitoxin, ellenméreg). A szervezet ~ok termelésével védekezik.

Ellenanyag. Prágai Tamás 33 verse megjelenik 48 oldalon a 2005-ik esztendő könyvhetére, 500 példányban – ebből 133 számozott, a szerző dedikálásával a Napkút Kiadó jóvoltából. Kereskedelmi ellenértéke: 890 pénz. Megvásárolható. Könyvhéten a Napkút és Ister kiadók egyesült sátránál, kiváltképp június hó 5-ik napján délutáni 4 órakor, amikor is a szerző kitartóan várja olvasói hadát.

Bemutatója lesz hétfői napon, június 6-án délutáni 18.00 órakor a Magyar Műhely Galériában! (Bp., VII., Akácfa u. 20.). A könyv kiadója, Szondi György mond köszöntőt, a szerzővel Dukay Nagy Ádám beszélget. Az est házigazdája: L. Simon László. Figyelem! A szerző fölolvas, egyéb kellemkedések.

Az esemény(ek) meg-vizitálására szeretettel fölszólítom!

Prágai sk"

 

A Magyar Műhely galéria pincetéri kiállítótermébe érkezőket a következő színpadkép fogadta: a terem közepén modern, irodai karoszszékben lekötözve Prágai Tamás, fekete és fehér ruhában, napszemüvegben, lába lavór vízben. Kellemetlenül sokáig nem történt semmi, majd megérkezett a "szabadító", a kötéseket Végh Attila költő oldotta fel.

A második jelenetben Prágai Tamás egy lavór vízben megmosta több jelenlévő lábát, majd maga is a lavórba állt és felolvasott. Ez utána a lavórból pohárba vizet töltött és kiitta. Majd ismét a fotelbe ült és lekötözték.

Utólagos interpretáció: ez volt a mélypont, a "fény halála" – az önként vállalt fogság, merénylet a test ellen. (Az ellenanyag cím és a koncepció az Immun Csoportnak szánt mottó.)

Egyszerre elaludt a villany (előre megbeszélt pillanatban), a sötétben Prágai Tamás kibújt a kötelékből és megszabadult felsőruháitól. Amikor a villany ismét kigyulladt, a nézőket a fotelre akasztott ruhák "ember-makettje" fogadta.

Ezek után a szerző alsónadrágban felolvasott.

Az est alatt három vers hangzott el az Ellenanyag kötetből, őszintén szólva nem emlékszem, hogy melyik három; de mintha A próza marad c. vers lett volna a zárószöveg. Zenélt Fodor Miklós, a Túlpart frontembere, fuvolán.

Képek:

 

Lekötve

A szabadító

Egy jót iszik

Levetett maszk

Göncöktől megszabadulva felolvas

Kategória: Archívum | Szóljon hozzá most!

Fontos figyelmeztetés!

Kedves barátaim, vigyázat – Dörögdi Ádám plakátja egy 2001-es eseményre vonatkozott, úgyhogy ne keressétek 13-án a Paulay Ede utcában a Paradoxont – annál kevésbé, mert ez az intézmény régen megszűnt… Elnézést, hogy félreérthető voltam…
Kategória: Archívum | 1 hozzászólás

Immun Csoport

A mai dózis: néhány korai dokumentum. Nem állítom, hogy ezekből pontosan kiderül, hogy "mi" az Immun Csoport (tagok, célok, tevékenység, sőt: "filozófia" – pedig az ma már egy tejfölgyártó üzemnek is szükséges); nem mintha misztifikálnám a csoport "mibenlétét", egyszerűen nem tudom a választ.

Azaz: egy válaszom mégis van. Néhány perce jutott eszembe, ahogy a macskákat láttam el némi táppal (két napig nem voltam itthon, már kaparták szegények az ajtót – a Bagolynak keresztelt újdonsült bébimacska pedig az ajtóra vetődött, belemélyesztette a karmait, úgy nézett be az üvegen), begyújtottam a vaskályhába stb., vagyis a szokásos reggeli dolgok közepette bevillant a megoldás, a megközelítően pontos definíció.

Az Immun Csoport asztaltársaság, békebeli értelemben. Nem feltétlenül művészkör, alkotócsapat, bár jórészt az (is); nem azonosak esztétikai-filozófia nézeteink, nem ugyanazt csináljuk munkában-alkotásban (bár nyilván vannak hasonlóságok), de ha szigorú szemmel nézem, csupa nem. Mégis, az asztaltársaság megnevezés alighanem mindenki számára vállalható; és ahogy öregszem és őszülök (mindkét ténnyel áttételes módon arra próbáltam utalni, hogy talán a bölcsesség is kocogtatni kezdi lassan az ablaküveget, nem csak a macskák), egyre többre értékelem azt, hogy idegen emberek (mivel mindenki idegen, jaj, Kosztolányi!) kedélyesen és megbecsüléssel ülnek egy asztalnál.

Tehát, egy-két korai dokumentum, a Napút folyóiratból. Az elérhetőséget megadtam. Nézem a névsort; persze, az is változik mindig, ahogy asztaltársaságnál dukál; e felsorolásból hiányzik például Dörögdi Ádám fotóművész neve, akinek álljon itt harsány felütésként egy emblematikus plakátja:

"A 2000 őszén megalakult Immun Csoport (Balázs Sándor, Barna T. Attila, Csillag István, Fodor Miklós, Prágai Tamás, Rózsássy Barbara, Végh Attila és Zsávolya Zoltán) azért jött létre, mert az emberhez méltó élet már nem föld, amin az ember járkál, nem tűz, ami átlobogja tetteit, nem levegő, amit belélegez, nem víz, amiben megmerítkezni és amin járni egyazon tánc testvérmozdulatai. Az emberhez méltó élet már nem adottság, amiből esetleg – a hübrisz felé – ki lehet zuhanni, hanem csak kevesek által megpillantható horizont, ellenséges vidék őrizte célvonal, ameddig el kell magam harcolni. Ha sikerül, megvilágosodik előttem, hogy valójában e célsáv őrzi, teszi zárójelbe a tájat, amin végigküzdöttem életem. Ha nem sikerül, életem olyan lesz, mint a léggömbbe zárt légyé: az idő így is elmúlik, de nem telik.
    Minden amellett szól, hogy ne sikerüljön. Hogy a fogyasztói társadalomnak nevezett káosz zaja elnyomja az egyetlen hívás hangját, hogy a létterem falául állított képek elhomályosítsák az egyetlen belső képet. E hang és kép azonos. 1+1=1. Mondhatjuk entelekheiának, szubsztanciának, létnek, önmegvalósításnak, megvilágosodásnak, centrumnak, logosznak, Taónak, rendnek. Ezer neve van. Mondhatjuk egész-ségnek is.
    Az immunitás az egészséges szervezet azon képessége, mellyel ellenáll a kívülről jövő támadásnak. Az Immun Csoportot érdekli a világ, de annak támadásai ellen különböző anyagokat termel. Ezek az anyagok művek: olyan írások, amelyek – ha gyakran nem is explicit módon – az emberhez méltó élet visszatértét remélik, s amelyek a múlt, a hagyomány, a metafizika kérdésszálain kapcsolódva tehetik kérdésessé mindazt, amire rákérdezni rég elfejtettünk, s amire kérdezni az egész-ség alapja.
    A passzív immunizálás során a beteg félrevonul, és az anyagot beadja magának. Ez az elefántcsonttorony. Az aktív immunizálás során a beteg szervezet megkapja a kórokozót, megmerül léte kudarcában, de azonnal termelni kezd. Ez az Immun Csoport. A kiválasztott anyag más szervezetekbe oltva azokat passzív módon immunizálhatja. Ezt a tényt nevezzük reménynek."

Végh Attila

http://www.napkut.hu/naput_2001/2001_07/017.html

Még egy anyag ugyanebből a számból (a Napút egyébként megtalálható a Napkút kiadó honlapján, www.napkut.hu):

Rózsássy Barbara
Ami vágy volt

Ami vágy volt, csak kín ma már.
Bennem az idő újraépül.
– Toronyba záró önmagát
hogy élné túl, aki szédül?

Árad a holnap: új meder
– vállamra kötné a szárnyam.
Tártkapu-égig úgy emel:
napban ígér arany-ágyat.

Börtön a kétség, zárkafal;
vizedbe keverve méreg
– remény, ahogy húsodba mar:
lassú halálban az élet.

Őzszemű hajnal, áhitat?
Szív, ami újradobogna?
– Rá, aki húzna rácsokat,
lesz csak a félelem foglya.

Mégis a nyíló szenvedély,
újravirágzik a hozzád;
mély lehetetlen tengerén
semmibe süllyed a fogság.

Isten, te engem így szeress,
ha már ágyamba fogadlak.
Lángölű tegnap: testben a test
– túlélőt, tarts meg magadnak.

Lelőhely: http://www.napkut.hu/naput_2001/2001_07/024.html

A Napút folyóirat első Immun-melléklete megtekinthető:
http://www.napkut.hu/naput_2001/2001_07/tartalom.html

A második Immun melléklet, 2002. áprilisában:
http://www.napkut.hu/naput_2002/2002_03/tartalom.html

Kategória: Archívum | Címke: | Szóljon hozzá most!

Alkotó életforma

Zalaegerszeg, 2006. 06. 20.

 

Be kell látni: minden kor álarcot visel, mely eltakarja mindazt az emberi törekvést, mely korrá tette – a csak eltelő időt, amelyről e kor mégis felismerhető, sajátos vonásait, ismertetőjegyeit ez az álarc, ezt a maszk mutatja meg. Mennyi keserűség, kiszolgáltatottság mintázta ilyenné! Mennyi keserűség, kiszolgáltatottság van ránk mérve!

 

Ha nem fejezzük ki életünket, milyen könnyen ránk vetül a veszteség árnyéka! Ami nem jelenik meg, nemcsak elvész, de hiány marad – bennünk; csak az életkifejezés segítheti, hogy veszteségeink nyereséggé, a lemondás életörömmé váljék!

 

Sokféle öröm van, s a legegyszerűbb örömöktől, melyek gyönyört okoznak – s melyet korunk bőségben ajánl fel, és ezekért látszólag nem is kíván komoly árat cserébe, mindössze pénzt, pénzt, pénzt! – a még oly kiforrott, szofisztikált örömökig, mint a felfedezés öröme, ahonnan önmagunk és az igazság megvallása felé is egyenes út vezet… De ahhoz, hogy járni tudjunk ezen az úton, meg kell tanulnunk járni.

 

Az örömök új és új vágyakat szülnek, hiszen az ismétlést, az örömteli pillanat újból és újból való megismétlését, vagyis a mámort akarják. Micsoda verem ez is, micsoda csapda! Egyetlen öröm van, amely nyugodni hagy: annak öröme, hogy életlehetőségünket, melyről nem tudjuk, honnan származik és hová tart, életmegvalósulásra váltjuk, amely már a miénk, s amelyről tudjuk is, hogyan és miként a miénk. A megvalósult élet az életlehetőségre adott felelet, valóra váltott forma, mely igazolja önmagát. Ezt az igazolást jobb korok szentségnek vagy megvilágosodásnak nevezték.

 

Mi volna tehát, számunkra, kételkedőknek az irodalom szerepe?

Egyrészt kézzel fogható esztétikum, időről időre megragadható bor és kenyér. Viszonypont,
ahogy Certeau értette: a vacsora, az étkezés ízei bor és kenyér nélkül viszonylagosak. Eljárszani ezzel a gondolattal: a könyv és az ízek!!! Így keresi a helyét a könyv a mindennapok közt, hiszen akultúra életvitel (nem csak műveltség, bár az is)….

 

Az alkotó életformára irányuló kérdést kikényszeríti: a világválság (hiszen mióta Hamvas megtalálta ezt a szót, használatba vettük);  de létezik azenergiahordozók és a környezet; a hatalomgyakorlás és a média; a demokrácia és az ipar válsága) – ezek mind-mind filozófiai szempontok, és ezeket mind-mind birtokba vettük… Bár ne tettük volna! Ahogy helyet követelnek maguknak gondolkodásunkban, úgy húzódik vissza az értékválság szempontja, ez az időről-időre visszatérő apály: mindent kiszikkaszt egy szempontú értékrendszer, vagyis primitív, gazdasági szempont, ez az egy pedig a gazd. vállalatok értékrendje: a profit kizárólagossága.

 

De már a gazdasági szemponton is túl vagyunk. A nyelvválság, sőt, a jelek válsága a miénk, ahogy azt Baudrillard írja le (a jelölők elszakadtak a jelentőktől)… Ez a szempont igazán a miénk, ez alkotói, kiváltképp: költői szempont. Itt nyílhat új tere a nyelvnek és a személyiségnek, hiszen ezek – köztudott??? – feltételezik egymást… Így köszön be hozzánk még a pszichológiai szempont is…

 

Saját életvitelt kell kialakítani, a másikról való gondoskodás (Heidegger), az átgondolt életszeretet (Ambrus Lajos) és egy más típusú gazdálkodás (???) terén. Ez a kép, amit most csatolok, átszellemült, lelkes alakot mutat. Mindazt, ami itt vázlatosan, és zavaró töredékekben megjelenik, nem mondta el. De: és itt jön a remény szempontja -beszédbe tudott elegyedni, egyáltalán, valamiről.

 

És  már ez is bizonyíték,hogy egyáltalán beszélgetni lehet; vagy ez sovány vigasz?

Kategória: Archívum | Címke: | 6 hozzászólás

Kalandok valóságon innen és túl

Ígértem néhány dolgot – Immun csoport dokumentumait például – következni fog, nem felejtem el. De időközban (ma), miután a postáról elhoztam a postát – időnként kedélyesen átbattyogok, hogy a 13-az számú rekeszből kiszabadítsam az üzeneteimet (marhára háromszor négyes a dobozrendszer, és egészen következetes tizenegyig: de aztán én következem, a tizenhármas) – és kézhez kaptam a novemberi Magyar Naplót, benne Rózsássy Barbara Pesti Kornélról szóló írásával.

Hát – el kell olvasni. Most egyetlen tételmondatot idézek: "Az írás legmélyebb rétege, amelynek felfedezése csak a kitartó figyelmű, elszánt olvasónak adatik meg: megrendítő. Szembesítés egy olyan korral, mely mindinkább kiöli belőlünk valaha volt vágyainkat s az élet kiolthatatlannak hitt szeretetét."

Nem, nem öli ki. Lehet, hogy szeretné – de nem sikerül. Ha a gyerekeimre nézek például (itt szuszognak mellettem, ilyenkor már tudok dolgozni kicsit, amikor alszanak), biztos vagyok benne, hogy ez nem megy. Viszont: Kosztoányitól származik az a mondat is, hogy: úr ír. Hát ennek, azt hiszem, tényleg vége. Sajnáljam? Nem sajnálom. Egyre mélyebben a miénk, egyre bonyolultabban és megfoghatatlanabbul (mármint: az élet.)

Kategória: Archívum | Szóljon hozzá most!

Attól, hogy “mű”, már nem is “valódi”?

Mondolatok olvasgatásra, kiváltképp a Dunánál 2000 író- és költőverseny résztvevőinek:

"…a vers tulajdonképpeni létrehozását nem akarat és a meggondolás végzi, hanem a poéta szellemi automatizmusa." (Weöres Sándor, Egybegyűjtött írások I., Bp., 1970, Magvető, 241.)

Kommentár: Automatikus írás című versét mégsem automatizmus, hanem meghökkentő szókapcsolatok megkomponáltsága jellemzi! Lásd: "Főnévfürt füttyöget asztalszékbádogos gyufaharisnyán."

A költői szöveg a félrevezetések sorozatával éri el, hogy olvasója "az igazi riginalitás jelenében" érezze magát – írja Mechel Riffaterre (Semiotics of Poetry, Indiana UP., 1978., 13.)

Kommentár: Igazi originalitás? Ráébredni arra, hogy a nyelv: eszköz, mely sajátos eszközeivel, kategóriáival és fogalomkapcsolataival szemléletmódunk határait lép át? (Elindulni a nyelvben egy idegen világ felé, üdvözl légy, vándor.)

Az irodalom "szintaxis által érthetővé tett ritmus" – állítja Julia Kristeva (Revolution of Poetic Language, NY., Columbia UP., 1984, 30.)

Kommentár: a ritmus (ami nyelvileg tagolatlan, csak lüktetés, csak sodrás) e szerint megelőzi a nyelvet; másként fogalmazva: az irodalom nyelv előtti állapotában is "van"??? Hm.

"…a mesterség (artifice) a poétika alapja." (Charles Bernstein, Panoptical Artifice, Open Letter, 1987, (VI.), 9 (Fall), 9.)

Kommentár: jó lenne a versírást komolyan tanítani; mennyi jó olvasót nyernénk!

"Egy műalkotás, ez a befejezett, tökéletesen kalibrált szervezetének tökéletességébe zárt forma (…) nyitott: ezernyi – megismételhetetlen egyediségét érintetlenül hagyó, ám egymástól eltérő – értelmezés lehetősége." (Umberto Eco: A nyitott mű, Európa, Bp., 1998, 74.)

Kommentár: Milyen riasztó a műalkotás tökéletessége! Üveggolyó, melyről lesiklik a tekintet; mennyi panasz, mennyi kesergés; érthetetlen, kiáltják, érthetetlen! Mégis, mennyi mindent észrevesz a kószáló, eltévedő tekintet is… "A távolságot, mint üveggolyót, megkapod…"

".. a legfontosabb azonban az értelemátvitelben való ügyeség. Ez az egy tudniillik, amit nem lehet mástól megtanulni, s ami a rátermettség jele, mert jó értelemátvitelt alkotni annyi, mint látni a hasonlóságot." (Arisztotelész: Poétika (A költői nyelv erényei), 59a4-8.)

Kommentár: A poétika talán legmeglepőbb mondata. Arisztotelész időnként kilép fogalmai közül; de legáltalánosabb érvénnyel illeszti a tragikus művészet szerkezetébe – a világot…

Kategória: Archívum | Címke: | 4 hozzászólás