Egy kicsit is kreatív kreatívírás-kurzus első tanfolyamának témája lehetne: mű és világ viszonyának penge vékony, ám éles határának finom tapintása, épp csak ujjheggyel, netán ujjbegyen, körömélen. A hétköznapi kommunikációban oly nyilvánvalónak tetsző viszony jelentő és jelentés között ugyanis mintha ködgomolyagba burkolódzna, amint a műalkotás világába lépünk. A hétköznapi, “közlő” kommunikáció jelentésmezeje a műalkotás nem-jelölő, nem-közlő hordalékával töltődik föl a kölői kifejezésmódban.
A “látomás” – Füst Milán fogalmait elrugaszkodásra alkalmas talajnak tartom – a költői kifejezés képi világához kapcsolódik. Ehhez, szívem szerint, csatolnék egy sokkal konkrétabb, nyelvi vizualistást. Ezt egyébként a látomás szó köznyelvi használata is megengedi. (A szótő hiába utal pusztán vizualitásra, a próféták látomásaihoz is verbális kinyilatkoztatás kapcsolódik.) De engem a látomás szó egyik vadhajtása: a belátás fogalma visz előre. Amit belátunk: az a legritkább eseben kép.
Legutóbb írtam a költemény létrehozását kísérő kegyelemről. Az, hogy költemény születik, a belátás munkája. A leheő legjobb megoldást keresi az alkotó, mérlegelése belátások sorozatát exponálja, ennek eredménye a végső “verzió”. (Nagyon nehéz eldönteni, sőt, elvileg lehetetlen eldönteni, hogy a költemény mikor “kész”.) Ám mégis adatik ilyen pillanat, és ez már a kegyelemnek köszönhető. Itt már az alkotónak illik félreállnia. A látomás tehát nem csak képi fogalom, ez nyilvánvaló, a zászló finom selyem-szövedékbe hímezve egy-egy nyelv szavait (akár ismeretlen nyelv, akár ismeretlen szavait) ismerjük fel. Tudjuk, hogy szavak, de nem ismerjük jelentésüket; és a folytonos lobogásban még alakjuk, kalligráfiájuk is képlékenynek, megfoghatatlannak tetszhet. (Gondoljunk például a konkrét költészet vizuális megoldásaira!)
Füst Milán másik, látomással szembeállított fogalma: az “indulat”. Ez nyilván személyhez kötődik (hiszen az indulat mindenképpen személyes.) De nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy belássuk, ez is milyen mélyen érintkezik a nyelvvel! Freud, Lacan meggyőzően érvel – még öntudatlanok sem lehetünk nyelv nélkül….
Mű és világ viszonya a nyelv révén, a nyelvben értelmezhető. (Mondunk is ilyet: a “mű világa”.) “The opposite side / Is plunged in shade, this one / In self-esteem. But the center / Keeps collapsing and re-forming” – idézem John Ashbery három szép sorát (a River c. verset, a Self-Portrait in Convex Mirror c. kötetből, szerény fordításomban: “A túlsó oldal /Árnyékba merül, emez /Önbecsülésbe. De a közép /Omlik és formálódik egyre.”) A cím (folyó) és a lebegő, átláthatatlan vízpára szép együttállása ez a vers. Következetes, mint egy óraszerkezet; pedig csupa talány. Első szava “nemtelen” alany (az angol “it” semleges nemű), talán maga a folyó; a vers maga logikus hömpölygés, “tudatfolyam”. Egy időben kísérleteztem Ashberyvel, néhány szöveg és egy kisesszé megjelent a legutóbbi Irodalmi Jelenben. Ezt az idézetet most mű és világ viszonyához csatolom, mint egy metaforát. Gondoljuk innen tovább majd.
Ez nem a bibliográfia helye, de a közeljövőben összegyűjtöm néhány, mostanában megjelent publikációmat. És imhol a teljes vers:
John Ashbery
River
It thinks itself too good for
These generalizations and is
Moved on by them. The opposite side
Is plunged in shade, this one
In self-esteem. But the center
Keeps collapsing and re-forming.
The couple at a picnic table (but
It’s too early in the season for picnics)
Are traipsed across by the river’s
Unknowing knowledge of its workings
To avoid possible boredom and the stain
Of too much intuition the whole scene
Is walled behind glass. “Too early,
”
She says, “in the season.” A hawk drifts by.
“Send everybody back to the city.”
Folyó
Azt hiszi, túlságosan jó
Ily általánosságokhoz ezért
Elhagyja őket. A túlsó oldal
Árnyékba merül, emez
Önbecsülésbe. De a közép
Omlik és formálódik egyre.
A piknikasztalnál azt a párt (pedig
Piknikhez korai még az évszak)
Átjárta keresztül-kasul a folyó
Dolgairól a tudatlan tudás
Elkerülve lehetséges unalmat és a túl sok
Megérzés szennyét az egész szín
Üvegfal mögött. “Korai még,”
Mondja, “az évszak”. Karvaly húz át.
“Mindenkit küldj a városba vissza.”
