Ültem tehát kétezerben (juj! ez meg egy felülés!) a Vörösmarty téren, könyvhét lévén, és ilyenkor az írók dedikálni szoknak, ha van éppen arra járó kinek (rokonok, üzletfelek, ismerősök), és arra gondoltam: megvan, hazatértem.
A regény ezzel a mondattal kezdődött: "Azon évszak beköszöntekor, melyet a fehérek ‘nyaralószezonnak’ neveznek, azaz a kezdet kezdetén, amikor először állt meg Inka főpályaudvarán, forró gőzók és párák lebegtek a halántékok, homlokok, nyakak, hónaljak, egyszóval: testek – felett, többféle elhatározás született benne, de legfőképpen az, hogy ha már belekezdett, végigcsinálja az egészet." Felütés? Felülés? Igen, fehér mitológia, ahogy Derriada megírta, ahogy kell, "egyetemszagúan", pedig a téma, mint kiderül, nyakig sáros.
Azóta a szerző is, a könyv is járja a maga útját.
Van benne felütés, utólag látom. Mert ez a "fehér" kérdés is: talány, és már önmagában teljesíti a felütéshez kötött igényeinket; de akkor már ott a "test", a "végig" , az "egész" – csupa olyan szó, melyet a könyv végigekhóz…. százötvennyolc oldalon.
A tanyát, mely ezt a munkát inspirálta, most árulom; a könyv pedig ötven forintos áron kapható a Könyvudvarban, az Astoriánál. Végkifejlet? Kapkodjátok el.
>nem tudom, miért – fejembe vettem, hogy író
Nahát, ez az… megérne néhány “bejegyzést”, hogy honnét az elhivatottság. Engem különösen érdekel az is (nem mintha megválaszolható kérdés volna), létezik-e hamis elhivatottság, vagyis a hivatás illúziója: vajon miért van annyi, például az irodalom környékén sertepertélő ember, akinek valójában nem itt a helye? Ha több volna bennem a malícia… de így is leírom azért… írás helyett – gyakran, lásd csak az utóbbi napokat – pusztán aláírás, holmi homályos jövőbeni előnyök reményében)