Az irodalomban számos feldolgozása van annak, hogy valaki lázas. (Pl. Balázs Béla: Lehetetlen emberek.) A hős mindig érdekeseket álmodik, felébred, de kiderül, hogy akkor már egy másik álomban van, itt újabb érdekességek következnek, majd újabb ébredés, vagyis álom… A lázat szívesen használják az én kontúrjainak elfátyolosítására az írók.
Az utóbbi napokban ezzel szemben a következőt tapasztaltam: a tartós láz egyszerűen unalmas, eseménytelen és fárasztó.
Tehát ezen a téren egyértelműen az irodalom az érdekesebb.
Nem olvastam még ilyen témájú írásokat igazán, legalábbis nem fordítottam nekik nagy figyelmet. Az utóbbi napokban szintén lázas voltam (39 fok), ám nekem érdekes álmaim lettek, amik rávilágítottak egy-egy korábbi életbeli dologra/történésre,és néha már az abszurditás határát súrolták (gyermekarcú halott rokon, aki nagyon idős korában halt meg; korábbi élethelyzetek világos felismerése). S mikor felébredtem, rádöbbentettek üzenetükre.
Vagy például Nemecsek Ernő… nagyon rég olvastam, elő kellene venni. Álmodik-e egyáltalán valamit, amikor lázas?
Nemecseket meg fogom nézni (már a füvészkert miatt is, szeretem azt a helyet), de nincs itthon a könyv. Kis expedíció.
Ha nincs kéznél: mek.oszk.hu/00900/00960/00960.htm . Persze a világért sem szeretnélek megfosztani egy könyvtári túrától…
Huh, köszi, nem emlékeztem, hogy ez “ennyire jó”:-)
De nem a látzat írja le (hogy “milyen a láz”), hanem ráhelyez mint dramaturkgiailag, gittegyletet, grundot, győzelmet, Geréb apját… Erre mondják: ügyes.