Hír, a sok közül: megjelent a klóntehén. Nem a génsebészet remeke, egyszerű „másolás”: ugyanolyan, mint a mamája. De hiába tejel jól az édes szüle, a klónozás költségeit ez a jószág sosem fogja visszahozni. Akkor minek? Virágoztassuk fel klónnal a tejgazdaságot?!
A kísérletező kedven túl nyilván a tejhiánytól való félelem hozta létre szegényt. Mintha a kiszámíthatatlanság volna az emberiség számára a legnagyobb mumus. (Ma még van tej, de holnap talán nem lesz… pedig: "elég a napnak a maga baja…") De hát mi mást tudna állítani a maga javára ez a civilizáció, mint az elemi csapásoknak kitett ember képét? Sziklaüregtől sziklaüregig menekül szerencsétlen ősünk (a történelemkönyvek lapjain), egyik odúból mammut, másikból irdatlan medve liheg a nyakába. Csoda hogy túlélte – tényleg, hogyan élhette túl egyáltalán?
Úgy, hogy megalkotta a kultúrát – a bonyolult életszabályok rendszerét – és ez épp elég jól segítette a túlélésben; és hogy működőképes volt a sokféle gazdasági ökonómia, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy: itt vagyunk, élünk, nem pusztultunk ki. Vissza tehát Montaigne baromfiudvarához: valamire való gazdaság több lábon áll (gabona, szőlő, gyümölcs, méhes, kiskert, aprójószág, nagyobb háziállatok), és az iparos és kereskedelmi mesterségekről még szót sem ejtettünk. Valami csak bejön; és ha nem, akkor lehet panaszkodni. (Deák feljegyzi, mennyire keservesen panaszolta egy földije, hogy – bár mindenből kiváló termése volt – abban az évben nagyon rosszul eresztett: a mák.) Az európai kulturális hagyománynak a több lábon álló gazdaság, az átgondolt ökonómia az eszméje; ma ezzel szemben olyannyira rendkívüli mértéket öltött a kiszolgáltatottság, hogy ez a társadalom nyugodtan a kiszolgáltatottság társadalmának nevezhető; és minden, kiszámíthatóságra való törekvésünk (beleértve a külső és belső természet kontrollját) puszta kompenzáció.
Minden egyes háztartás többé-kevésbé pénzforgalmon alapul, és a bevételt általában egy-két kereső teremti meg. Épp ezért nincs ma nagyobb csapás, mint a munkanélküliség, hiszen akkor az az egy-két kereső könnyen megfosztatik bevételeitől és a háztartás összeomlik. Észre kell vennünk, hogy az európai szociális rendszer, melyet ez a nemzedék a kiszolgáltatottság ellenében dolgozott ki, jelzésértékűvé vált. Talán az a szűk elit, melynek kezében "piacképes" szakma van, mentesül ideig-óráig; de biztonságát mindenünnen fenyegeti a telítődő piac és a távol-keleti humán-technológiai előretörés. Épp ezért a protekcionalizmus szerepe nő meg. Pedig globális szinten nem ez lesz a győztes stratégia, hanem a háztartás ökonómiája. A több lábon álló gazdaság, mely úgy működik, mint egy kis humán-technológiai „erőmű”. Nehéz megjósolni, hogy milyen lesz, bár a kontúrjai már látszanak. Egy biztos, több lábon fog állni, mint a klóntehén.
