Afféle újévi mementónak Vörösmarty kevés kései epigrammája közül egy, Itt született a (hozzám) szomszédos Nyéken. Mindig meghatott a bölcsesség-irodalom, de most, a 2012-es év küszöbén egyenesen jelképesnek tartom, hogy újév reggelén éppen erre a versre találtam. (Nem véletlen, persze, mint ahogy Vörösmarty-búvárlásom sem. Lásd az Irodalmi Jelenre mutató linket.) Gondolom, jó lesz a fogadalmak, összegzések, iránymutatók és egyéb észosztó okosság közé.
“A búzaszemnek el kell korhadnia, hogy kalászt hozzon.” De nem az újtestamentomra való utalás ragad meg, hanem a tapasztalat egyértelműsége, melyet a vers világos szerkezete támogat. Két párhuzamos kép, párhuzamos - tehát találkoznak a végtelenben:-) Minek magyarázzam? Még ez a “jól munkált föld” is mennyire pontos, jelzi a jó gazda örömét!
Köszönöm A víz alatti város több mint hatezer látogatójának az eddigi figyelmet. Idén sem ígérek többet annál, amit eddig produkáltam, de legalább ennyit igen. Ne feledkezzünk meg a világvége-visszaszámláról, a jelentős dolgokat tartsuk szem előtt. Ne riadjunk meg az önmagukat túlélt dolgok halálától, de az újászületés legyen évünk öröme.
A Vörösmarty-epigramma pedig így hangzik:
Mint a földművelő jól munkált földbe magot vet
S várja virúlását istene s munka után:
Úgy a sírokkal fölszántott földbe halottait
Hordja koronként a végtelen emberiség.
És haloványon a dús, a szegény és a koronás fők
Mennek alá, víg, bús, balga, mogorva vegyest.
