Maszk és megváltás

A maszk játék révén változik színpadi maszkká. A játék: nyelv, gesztusok és hangok jelrendszere. A rítus önkívület, a játék öröm. A játék valódi maszkja a nyelv. A játékban a nyelv által veszünk részt; mozdulataink egy-egy nyelv elemei, szavaink gesztusai és ízei. A játék: valódi. Pontosabban: nincs id választóvonal játék és valódi között. Az őszinte pillanat: öntudatlan játék. Hamvas a Karneválban ennek a tapasztalatnak a leleplezését célozza: a Karnevál játék és valódiság azonosságának leleplezése. De a leleplezés is játék. Mámor, szerelem? Játék.

A férfikor delén ráébredünk majd, hogy mindaz, amit a romantika ránk hagyott, a nemzeti liberalizmustól a szabad szerelem tiszteletén át a művészeti formákig: játék.

Azt hitte, érzékei játszanak vele – mutatja be Baradlay Jenőt Jókai az Alfonsine-nal való találkozáskor. – A delnő egyedül jött hozzá, a társaságtól elszökve. Tekintetében zavar, felindultság látszott, jövetelét széles elhatározottság jellemzé. Egyenesen, minden tétova nélkül odaveté magát Jenő keblére, átkarolta nyakát, s az indulat reszkető hevével rebegé:

- Barátom! El akarnak minket egymástól választani!

- Kicsoda? – kérdé Jenő, ki meg volt ijedve Alfonsine jöttétől, ölelésétől és a mondott szavaktól.

- Ők! ők! – fuldoklá a leány. És elkezde zokogni, és zokogása közben annál görcsösebben fonta át karjaival Jenő vállait.

(…)

Jenő kedélye még ködösebb lett, akaratát zsibbasztá minden szó.

A hölgy pedig egyre szenvedélyesebben szól:

- De én nem engedem magam tőled elszakítani; én tied maradok, tied örökké; életben, halában a tied. Nőd, – szeretőd, – áldozatod; – aki imád, aki meghal érted. A ki elkárhozik érted!

S a szenvedélyes szavakat őrjöngő csókok bélyegezték; a hölgy feledni látszott mindent, mi kivüle él; lelkét igyekezett átlehelni kedvesébe. Arcza lángolt, szemeiben lélekgyujtogató tűz égett; egy pillanatban kaczagott és sírt, és minden tagja reszketett és szikrázott, a hol kedveséhez ért. A kit azután egészen magával ragadt ez a szenvedélyes bódulat.

Mint az ezeregy éj szellemidézője, ki előtt a felhivott tündér felhőmagasságig emelkedik, s magát az idézőt is kábultan ragadja magával.

Jenő reszketve omlott térdre a hölgy lábaihoz, s átölelte egy szenvedélyes szorítással. Most már nem ismert magára többé.

Akkor hirtelen ijedten taszítá őt el magától Alfonsine, s idegesen összeborzadt.

- Az Istenre! Jenő! Legyen ön eszénél, látja, hogy én elvesztém az enyimet. Ki véd meg engem, ha ön nem?

S itt arczát eltakarva, a szemérmes szemrehányás keserű könnyeire fakadt…”

Ismétlem: „Nem ismert magára többé.”

Bizony nem. A Kőszívű ember fiaiban (1869) Jókai Alfonsine játékát leleplezi el, egy nagyobb, átfogóbb leleplezés részeként.

Ez a nagyobb leleplezés a játékot leplezi le.

A játék leleplezése után nehéz nyugodt szívvel kiejteni a szót: „önmagam”; de arra, hogy a játék leleplezésének üdvtörténeti jelentősége nyilvánvaló legyen, még várni kell.

Franz Rosenzweig A megváltás csillagát 1921-ben publikálja.

 

A bejegyzés kategóriája: Archívum
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!