A kósza néphöz

Vajon mire figyel fel végre a kósza nép? Mennyire kell a deréknak szorulni — hogy már átszakadjon? Mikor jut el arra szomorú, vizes síkra — amikor már megállni és figyelni érdemes csak (mert már a mozdulatlanság is többet ér a cselekvésnél – aki mocsárba esett, várjon mozdulatlan)?

És mire figyel fel végre a politika?! Még nagyobb rejtély, mert a hatalomgyakorlás művészetét, tudjuk, nem akasztják meg oly porszemnyi gondok, mint az alattvalók tömegeinek teljes kilátástalansága.

Ha létezne ország alattvalók nélkül, talán még jobb lenne: egy csapásra megoldódnának a szociális rendszer problémái.

***

Azt, hogy kies hazánk nem vált kietlen dögtemetővé, alighanem az ügyeskdés, a mutyi, a susmus és a hablaty okozta. Ezért az ember még hajlamos is lenne inkább dicsérni, mint szidni az ügyeskedést, a mutyit, a susmust és a hablatyot, mely e kósza népet ideig-óráig életben tartotta — de sajnos és végre, ennek a kornak is vége, a kósza nép néhányat tallóz és patetikusan kiszenved. Ám azt remélni, hogy most majd jön a "szembenézés a tényekkel", teljesen meddő. A hablaty csak cáfolni tudja önmagát, felszámolni nem. A hablaty lételeme ugyanis a fodrozódás.

Épp ezért felesleges, hogy helyzetünkről átfogó értelmezések szülessenek. Lóránt Károly cikkében (Kinek kell bűntudatot éreznie? Magyar Nemzet, 2009. dec. 5., 32-33.) nagyjából összefoglalja, hogy mért elhibázott a neoliberális elveken nyugvó merkantil gazdaságpolitika — dicséret! — és mellékesen megjegyzi: "A neoliberalizmus nagyon jól kidolgozott ideológia, és jelenleg ezt a hitet vallja a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament nagyobb frakciói is, közöttük például az Európai Néppárt, amelyhez a Fidesz is tartozik… Magyarországon neoliberális elveket vall az összes közgazdaságtani kutatóintézet, az összes egyéb elemző műhely, az összes minisztérium, kiváltképp a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank, a Tudományos Akadémia, a közgazdaságtudományi egyetem (Corvinus) professzorainak döntő többsége, mindkét kormányképes párt közgazdászátterének túlnyomó többsége és persze az összes szakfolyóirat szerkesztősége. A neoliberális elveket elutasító közgazdászokat még a rendszerváltás előtt kiszorították minden olyan posztról, ahol bármely formában befolyásolhatták volna a gazdaságpolitikát, publikálási lehetőségük gyakorlatilag megszűnt."

Huszárosan szembe tehát az ágyutűzzel?!

Lóránt Károly pontokba szedve említi valamennyi problémát, amely felvetődhet, amikor az általános ökonómia rendszerén elmélkedünk. Nem foglalom össze, megéri utánajárni és elolvasni. Néhány kiragadott mondat: "… a magyar tulajdonú vállalatok védelme, a termelési vertikumok helyreállítása, hogy például a magyar mezőgazdasági termelő és a fogyasztó közé ne ékelődjenek be a külföldi tulajdonú feldolgozók és értékesítők." "A gazdasági vertikumok kialakulása érdekében célszerű helyi pénz használata, amely elősegíti a gazdasági körforgást, ugyanakkor megvéd az idegen beavatkozástól." "Magyarorszábon a hazai tulajdonú vállalatok túlnyomó többsége európai szemmel nézve a kis- és középvállalati kategóriába tartozik, amely számos kedvezményt élvezhet (lásd például a lisszaboni szerződés 173.1 és 179.2 paragrafusát, ahol a kis- és közepes vállalkozások támogatása kiemelt hangsúlyt kap). Ezt, továbbá számos uniós programot (például vidékfejlesztés, munkahelyteremtés, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatása, határ menti kooperációk stb. ) kihasználva a hazai tulajdonú vállalatok számára a szükséges állami támogatás megadható úgy, hogy az nem ütközik az unió versenytörvényeinek rendelkezéseibe. Ezen túlmenően célszerű kihasználni a határokon kívül rekedt magyarság gazdasági potenciálját és a diaszpórában (határainktól messze) élő magyarság segítőkészségét…"

Vagyis: jó lenne már végre egyesült erővel azon dolgozni, hogy sikeresek legyünk. Ezt a munkát viszont aligha a huszárroham modellezi. Most a logisztika ideje jött el; a logisztika pedig csak másik elnevezése annak, amit eddig általános ökonómiának nevezetem.

A bejegyzés kategóriája: Archívum
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!