Mitől zabálnak jobban?

Semmi sem foglalkoztat inkább mint írót, mint olvasóim jól tartása. A gondos író ugyanis nem az öröklétnek, a halhatatlanságnak vagy valamiféle újabb nirvánának ír, hanem az olvasónak, aki a könyvesbolt polcáról leemeli és megvásárolja a könyvet. Épp ezért a gondos író mondatait nem engedi szabadon csapongani, e helyett a rögös talaj ólmos valóságához láncolja őket, amelyre az olvasó lábai is nehezednek. Mit ér ugyanis az a mondat, amelyik lepkefingként elröppen a végtelenbe, és nem jut el ahhoz, ahová az író szánta, vagyis az olvasóhoz. Az írónak az olvasó ad értelmet. Mondhatnám úgy is, hogy az írót az olvasó igazolja,az író bizonyítványát minden egyes gesztusával, véleményével, értékítéletével az olvasó állítja ki. Nincs rosszabb bizonyítvány, mint egy fitymáló szájbiggyenés, egy fintor, egy piha. De, bocsánat, mégis van rosszabb. Amikor az olvasó unottan leteszi, és azután egyszerű elfelejti újból kézbe venni a könyvet.

 

A gondos író éppen ezért jól tartja olvasóját, mint a gondos gazda, aki sertésállományának gyarapodásában gyönyörködik. Tudja ám nagyon is jól a sertéstartó, hogy mit igényel a jószág, amely? aki? meleg savóban puhult darálékban nem szűkölködhet. De még ez is kevés. A jószág zöldet is igényel, a vályu mellé kitett rácson friss lucernát, herét, ezt meg amazt. A csalamádé, a tarlórépa, a silótakrmány a rendes gazdaságban jól fogy. És egy-egy jó szó, tokavakarás, sőt, pajkos összekacsintás a jószággal annak gyarapodását jelentékenyen segíti. Tudományosan bizonyítva van, hogy a jószág, ha a gazda gondoskodó tekintetét magán tudja, kevésbé betegszik meg. És mi lehet intimebb, kellemesebb, mint egy-egy finom simítás a sertés bőrön, sőt, alkalmanként akár egy kis összedörgölődzés is?

 

Az írónak is – ha nam csak afféle koca állatbarát, műkedvelő, hanem az irodalmat modern szemlélettel, a piac kívánalmait szem előtt tartva tekinti – be kell látnia, hogy az írói munka gyümölcse a hozam. Kevés számú, sovány, rosszul tartott olvasó soványan fizet, ez evidencia. Az írónak zsíros, jól tejelő olvasók kellenek, még akkor is, ha a sertéstej képzavar. Épp ezért, ahhoz, hogy az író állandóan óriásplakátokon legyen látható, amint már megint valami elegáns teraszon vagy egy nyaralóhely vízpartján ücsörög mindig, sok, vastagon eleresztett, fizetőképes olvasót kell tartania, akik elégedettek a tartással, és meghálálják a beléjük fektetett munkát, gondoskodást, törődést és takarmányt.

 

Hogyan gyarapszik a jól tartott olvasó? A jól tartott olvasó lelkiekben és szellemiekben hízik, miután elolvasta az író könyvét. Gyarapodásának egy feltétele van, és ez az elégedettség. Hiába szórnék például sertéseim elé vasszöget vagy gyöngyöt: előbbitől kilyukadna a gyomruk, utóbbi pedig pocsékolás lenne. A sertésnek takarmány kell, meg moslék. Jól tudja ezt a jó gazda, és az író is, ha jól tudja, jól teszi. Mert bizony, az írásnak is megvan ám a maga tudományossága, szakértelme, nem ám csak a sertéstartásnak! Nem csoda, hogy az ilyen kiadványok, mint a „Ponyvaírók kézikönyve (Bővített adattárral)” vagy „Hogyan írjunk horrorpornó-pszichoregényt” népszerűek, és mindig is népszerűek lesznek. Én mint író nagy haszonnal forgattam még olyan, első pillantásra a szakmához egyáltalán nem szorosabban tartalmazó szakkönyveket is, mint a „Hogyan neveljük a vadóc sertést?”, vagy „Az extrém testalkatú jószág takarmányozása”. Tudja ám ugyanis a gondos író, hogy a szekértelem megéri a befektetést, ezért kifizeti kézikönyvekre azt a kis pénzt, de nem sajnálja ám azt íróakadémiákra sem. Mert nem lehet, nem is szabad ám az olvasót csak úgy vaktában etetni, az felelőtlenség volna. Az olvasónak meg kell kapni a jó felütést, a bonyodalmat, a feszültséget, az érzelmet, a politikát, a szexet. Ha kimaradnánakk ezek az író könyvéből, akkor üres maradna az olvasó pocija, nem lenne benne, amit emésszen. Ez pedig bizony hogy nem lenne a megelégedettség melegágya!

 

Pedig, valljuk meg, nincs szebb látvány, mint a kedves, elégedett jószág, amint belecsobban – ahogy a költő mondja – a „puha, langy tócsába”, de amint megkordul a gyomra máris föltápászkodik, hogy újabb falatok után nézzen.

 

(Megjelent: Új Könyvpiac, 2009, július – augusztus)

 

 

Kategória: Archívum | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!