1.8. A tragikum lényege
Jó lesz, ha majd egyben újraolvasom a kommentjeimet. Egyelőre az értelmezésnél tartok, bármennyire hosszúra nyúlik és terhessé válik is ez. Fölbukkan néhány kfogalom, amely kulcsnak bizonyulhat – de még jóformán egyetlen zárat sem találtunk, amelyet föl kellene nyitnunk.
Ez a fejezetcím sokat ígér, talán többet, mint minden előző; mégis, lényege a legegyszerűbb tőmondatban, pontosabban egyetlen kérdésben összefoglalható. Ez így hangzik: "vajon minden affirmáció, azaz öröm tárgyává válhat-e?"
Nagyon súlyos kérdés, és talán ezen áll vagy bukik Nietzsche gondolatmenete, itt válik igaz vagy hamis prófétává Zarathustra. ha nem sikerül ugyanis életemet maradéktalanul igenelnem, akkor kiléptem az öröklét gyűrűjéből; hiszen csak a maradéktalanul igenelt élet tekinthető igazoltnak. Ha sikerül, akkor Dionüszosz léte a maradéktalanul felszabadult, mindent átható öröm – és Nietzsche, állítja Deleuze, valóban az öröm játékának akarja tekinteni a tragédiát.
Mégis: motoszkál bennem a kis bizonytalankodó. Ez bizonyára Nietzsche gondolkodásának magja, semmi kédség. De vajon a tragédia magja valóban ez? Másként megfogalmazva: valóban össze lenne kötve az öröklét gyűrűje, és a tragédia? Vagy a tragikus felé egészen más úton kell mégis elindulni, és el kell szakadni Nietsche vasbilincseitől?
És egyáltalán: miért annyira fontos a tragédia, miért annyira jelentős a tragikus?
