Ezt persze (ügyesen) Planéta szájába adtam. Huh, de kíváncsi vagyok a női olvasók kommentjeire:-)
Nap, Hold, Szél – festett mennyezetkazetta, református templom, Csengersima
PLANÉTA
Az is lehet, hogy ez talán nem ő,
egy nem-Plantus, hitvány, hamis, csere,
nem volt ilyen esetlen széltoló
a Plantusom!
Nagy széltoló, igen,
bevallom, az volt – de milyen pasi!
Legyen a férfiban belső erő,
tartás, igény… és tűz, amely hevít,
ha elborít a kedvtelen hideg,
és akarat, amely a bent lakó,
formátlan lényt az öntudatra bírja,
nevet, szándékot ad neki, a halvány
árnynak határozott kontúrt parancsol…
ez csak a férfi! Mert a férfi Nap,
és Hold a nő – nem csak Hold, de Hold,
újulni kész, s újulni rest magának.
Ilyen volt épp a régi Plantusom.
Hogy ment keresztül fák alatt a téren,
intett egy ismerősnek és köszönt,
megállt, nézett szelíden, és a lomb
megrezdült… Vagy lehet, hogy én remegtem?
Reszkettem is belül, és láz is rázott,
elöntött szélesen a büszkeség,
Plantus miatt, s a fájdalom belém mart,
hogy csak enyém ő nem lehet sosem,
olyan szabad, olyan megköthetetlen,
elizzik, mint a tűz és felparázslik,
aztán megint elhamvad, és kihűl –
több nő kötötte, jól tudom, kezét.
