Nem vagyok filozófus, soha nem érdekelt a filozófia. Pontosabban: a klasszikus filozófia alapjain nyugvó európai létraeszkábálás soha nem kötött le. Az arisztotelészi módszer, mely szerint a filozófus, a bölcsesség kedvelője elemzi a bölcsnek tulajdonított tudás tárgyát és módszerét (ahogy az a Metafizika meghatározásában olvasható, és ahogy ez azóta is az európai gondolkodás szamárvezetője) halálosan untat. Ez nem afféle kulturális sznobizmus részemről. Egy időben szégyenkeztem is e gyarlóságom miatt, és azt most már nyugodt szívvel elmondhatom, amíg legalább halványan derengeni kezdett számomra, mi is ezen érdektelenség mélyebben fekvő oka.
Ez sem csak úgy, valami megfoghatatlan megvilágosodás hatására kezdett derengeni, hanem azért mert találkoztam Nietzschével. Többféle megközelítésben, szempontból, összefüggésben. Úgy is mondhatnám, hogy a szálak egy idő után összeértek. Bárkivel foglalkoztam az általam jelentősnek tartott gondolkodók közül, lett légyen az – és most szándékosan meredek hármast idézek – Ady, Csontváry vagy Derrida, mindegyikükhöz Nietzschén keresztül vezetett el az utam. Ám az, aki Nietzschét magát segített megérteni és jelentőségét belátni, leginkább mégis Tatár György (Az öröklét gyűrűje) és Gilles Deleuze (Nietzsche és a filozófia) volt.
Erre a szűk esztendőnek ígérkező kétezer-kilencre elhatároztam, hogy erőgyűjtés és szellemi töltődés végett újraolvasom Deleuze-t, és erről szabályos, fejezetenként jegyzet olvasónaplót vezetek. Rövid, az eredeti szöveghez kötődő szubjektív passzusokat írok majd Nietzsche kapcsán, saját megvilágításomban, remélem, viszonylag gyakori rendszerességgel. Annak, aki követni akarja ezt a folyamot, és gyarapodni kíván e sajátosan radikális gondolkodó, Gilles Deleuze olvasásával, két dolgot ajánlok: vegye meg maga is a könyvet, (ennek a hasznosságáról egyelőre nem tudok meggyőzni senkit, de remélem, meggyőzi majd a könyv olvasása), és csatlakozzon kommentekkel az olvasónaplóhoz, illetve, érdek nélkül, ajánlom még a magyarul szintén olvasható és szintén kiváló Proust-könyvet is, ugyancsak Deleuze-től, afféle szorgalmi olvasmányként.
Az év során bejegyzések fejezetenként, számozott sorrendben következnek majd (amint a főcím mellett itt is látható), hogy világosan elkülönüljenek az esetleges egyéb, más tartalmú bejegyzésektől. Alcímként mindig feltüntetem az elemzett fejezet címét (a számozás megjelölésével). Az idézeteknél oldalszámot csak akkor jelzek, ha az idézet nem az adott fejezetből származik.
Bibliográfia: Gilles Deleuze: Nietzsche és a filozófia, Gond Alapítvány – Holnap Kiadó, Bp., 1999.
