Különös, mennyi energiát, időt, lelkierőt pazaroltam el saját önmeghatározásomon. (Szerepzavarnak is nevezhetném, ha nem volna titkos gyanúm, hogy az efféle zavar óhatatlanul hozzátartozik az efféle szerephez.) Szerep? A költőnek a szerep az önazonosság, mondaná bizonyára Shakespeare vagy Balassi, vagy a hozzájuk hasonló, reneszánsz elmék. Nekem csak, ma hajnalban is, egy efféle faramuci önmeghatározásra telt: "költő: / mosogatószivaccsal keresztezett vámpír mutáns" Nem tűnik akkora fegyverténynek, ha Balassi szó-villogásaihoz mérem. De a megfogalmazás mégsem rossz. És mi más lenne a költészet fegyvere, mint a nyelv?
Több elmélet születet már arról, hogy a költészet, eredetében, rokon a mágiával, dallal, varázslással, bűbájolással. (Költő! Mágiára vele!) Nincs szükségem efféle tápszerre. Épp elég mágia maga a nyelv. El lehet veszni, meg is lehet kerülni a nyelvben, ahogy az elbitangolt jószág elvész vagy megkerül. A nyelv ereje, a megszólalás egyedisége, ritmusa, sajátossága már önmagában mágia, varázserejét maga magának köszönheti. A nyelv találékonysága, változékonysága: mágia.
Csak éppen: eleinte elég volt egy-egy rím, szófordulat, alliteráció, és a vers kiváltotta a mágikus hatást. Ma már nem. A költészet eszközei is bonyolultak és összetettek lettek, ahogy a kultúra és az ember.
nem szeretnèk szemtelen lenni,…
de talàn mègis az leszek
nem vagyok màr nagyon fiatal de mèg nagyon agyonèlt sem,
viszont nem tudok, vagy nem szeretnèk igazat adni valakinek aki a mai koltèszetet a nyelvtan hiànyossàgàra vagy a koltèszet bonyolultsàgàra hivatkozvàn ugy gondolja hogy a koltèszet varàzsa tokèletessègen mulik. nem hiszem. lehet màs làtoszogbol màskèppen èrzèkelem de nekem nem az a fontos hogy mily fondorlatos vagy egyszeru nyelven van megìrva a mu amit olvasok, mert igenis minden alkalommal mikor egy verset, prozàt olvasok, ha jol van megirva mindig a szivembe hatol mint egy szèp festmèny, mint egy szobor, mindegy hogy mely korbol valo hogy mily eszkozzell kèszitetett; kèsztetett, egyetlen dolog ami valojàban èrdekel hogy az èn szìvemnek valyon mit ènekel.
nem hiszem hogy bàrmi fajta alliteràciò valaha is tobbet tudna nekem adni mint egy igaz gondolat, mint egy èlo szèp gondolat.
nem hiszem hogy az emberek a szèpsèg keresèsèben is sokkal bonyolultabbà fejlottek volna min t100-200 èvvel ezelott. mindig jol esik egy kolto tollàbol igaz gondolatokat olvasni mert megerositi bennunk atudatot hogy nem vagyunk egyedul egy kicsit elferdulve a mai vilàgban akik keresukk mèg mindig az igazat ès a szèpet bennetek ès onmagunkban
Üdvözlet. Valójában nem értem a fenti kommentet. Izgalmas, hogy minden ennyire szubjektív… én teljesen másként értelmeztem a bejegyzést, ill nem értelmeztem, szimplán semmit nem hallotam ki abből, amit Szilvia írt. Mindenesetre roppant mód megfogott a második bekezdés a nyelv mélységeiről.
Foglalkoztál a kreatív írás oktatás kérdésével korábban. Tudnál segíteni abban, hogy hol találhatnék egy színvonalas kurzust. Köszönöm.
Black eyed, megfelelő kurzus sztem nincs. Van kreatív írás a Pázmányon (és az Eltén is, ha jól tudom, ebben nem vagyok biztos), valamint létezik ‘Íróakadémia” (inkább Szépírók), és az Írószövetség is indított valamit. Nézelődj.
A magam részéről tervezek május-júniusban egy háromnapos kurzust itt Pázmándon (vm. hétvégén), ha érdekel, küldd el az e-mailed és felírlak az értesíendők listájára. Részleteket, programot még nem tudok mondani, majd csak kb. márciusban.
blackeyed8@gmail.com
köszi
Azt mondod, túl sok időt, energiát, lelkierőt pazaroltál önmeghatározásra?
Mit nevezel soknak?
És egyáltalán: mi más lenne a művészet, mint önkeresés, önazonosságkeresés, állandó személyiségfejlődés, illetve a személyiség megnyilvánulás a világban, amihez elengedhetetlen az önmeghatározás? S valóban, ez már lehet ördögi kör, de én inkább mondanám egy fajta útnak, életúttípusnak.
Hogyan akarsz jó verset írni ha nem határozod meg magad állandóan? (Persze, nem kell túlzásba esni.) A személyiség állandó változásban van, tehát kell az állandó önmeghatározás. Egy ötvenéves, sőt, egy hetvenéves is állandóan fejlődik, hiszen minden új tapasztalat, amely a világban, világból ér minket, személyiségváltozásunkra hatással lehet. A mélyen lévő rétegek természetesen nehezebben változnak, de a felszín folyamatosan alakul…
Azt mondod, túl sok időt, energiát, lelkierőt pazaroltál önmeghatározásra?
Mit nevezel soknak?
És egyáltalán: mi más lenne a művészet, mint önkeresés, önazonosságkeresés, állandó személyiségfejlődés, illetve a személyiség megnyilvánulás a világban, amihez elengedhetetlen az önmeghatározás? S valóban, ez már lehet ördögi kör, de én inkább mondanám egy fajta útnak, életúttípusnak.
Hogyan akarsz jó verset írni ha nem határozod meg magad állandóan? (Persze, nem kell túlzásba esni.) A személyiség állandó változásban van, tehát kell az állandó önmeghatározás. Egy ötvenéves, sőt, egy hetvenéves is állandóan fejlődik, hiszen minden új tapasztalat, amely a világban, világból ér minket, személyiségváltozásunkra hatással lehet. A mélyen lévő rétegek természetesen nehezebben változnak, de a felszín folyamatosan alakul…