az első nap

(1.A zseniálisan háromszínű zászlók széltében, hosszában, az ígéretek)

fölött, az átkozott utálatosságok fölött, a helyzetünk kedvező, mondogatták. Kiszökött, hozzá nőtt, ismerte, illeszkednek egymás mellé. Az ebéd után közös asztaltársaságot az utolsó pillanatban elfújta, a hajában BABÉRLEVÉL, ő dönt a jövő felett. Ez nem katekizmus, válaszolja az ügyész kérdéseire. Elsősorban a lázadás, a félelem halmazállapota. A kimondhatatlan, a bemutatni nem akaró. Úgy hírlik, teljesen mindegy, (ki rúgja) nélkülözhetetlen cselekvés, történelmileg nélkülözve. MegHALtak, belehervadtak a fagyos októberbe. A térben a tánc, másnap nem jártak a villamosok, EMBERTÁRSAI létrehozták a forradalmat. Köszönet azoknak, akik az elsajátítás igényével. Oratórium forradalomra bővebben… →

Már ha igen. Néha arról van szó. Arról van szó, hogy nem. Hogy igen.

Tessék? Leszállás közben eltört. Becsapódott. Egy üvegszék, meg egy üvegasztal, szekrény, és az ember az idejét jól hasznosította. Letört egy darabot az időből. Nagy, hosszú, széles darab volt, frontálisan kell használni. Szilvia megkapaszkodott, feljebb rángatta magát. Fájdalmas hibát követett el, mindörökre a sorsára hagyta. Megütögették, hogy őszintén higgyenek, és állítsák le a menetet egy órával indulás előtt. A világ végére utaztak, hogy a film utolsó részét forgassák. Alkalma nyílt kettétörni a felnőtteket, megmutatni, mit tud. Kinyitotta a szemét, még néhány ütést kapott. A szemhéj fekszik ernyedten, a szemgolyó alatta izeg-mozog. Önkívületi állapotban telefonált, és hallotta, hogy az ott, kidugja mindkét fejét. Majdnem őrült jelbeszéd volt farmernadrágban. Engedelmeskedett annak, akitől a jelet kapta. Lehet lövöldözni, lelkesek, lepotyognak a mozivászonról. Rekviem bővebben… →

(Kiszolgáltatottsága miatt.)

Lemászott az ereszcsatornán, hogy láthassa legalább a pillanatot. Az idegenek nevettek, amikor úszott a párkányon, a jeges szelek alatt. A tüllszoknyás lovak átutaztak a városon.

(A stabilizáló rendszereket hívjuk a légkörről használható képet nyújtani. Ez jut tudomásunkra. A példányszám tízmillió. A legmagasabb hegyek kilógnak a világűrbe.) A szája erősen becsukódott, szorította, amit az imént megfogott, a fényes állócsillagokat. A föld középpontja felé mutat. Gyerekesen, csupaszon ütközött a társaságba. (Négy és fél évszázada, illesztgeti a hangot, körülnéz, eljátszik vele, eldobálja.)

 Magának tekintette a folyót, bért fizetett érte. Mesterséges holdat készült fellőni. Átmászott a kerítésen, kapukulcsa volt. A segítség nem egyéb, mint megfogalmazás. A busz egy pesti pincelakás előtt halad. Mit csináljak, ha sajnálom a palotákat, a hegyoldalakat, a folyót? Nem távozott el, váratlanul élt valahol a ház emeletén. Fenyegető volt a fegyelem a perem szélén. Jöttek, a környék kiürítéséről beszélgettek, és úttorlaszokat állítottak. A szerkezet bővebben… →

(Nem biztonságos itt, mondta.)

Illetve biztonságos, mondta, miközben egy hipnotizált egér szaladgált. Voltak, akik megszöktek, elbújtak abban a kis (…), és a padlón aludtak az ágy mellett. Az egér kihozta őket a béketűrésükből. De inkább meghaltak, a szempillák lecsukódtak, semmi szomorú nincs ebben, csak tragikus. Somfai sötét kielégülést érzett, meg vágyat elszakadni. (Az elkerülhetetlen tévedésektől fuldokolva.) Hogy érthető legyen a védekezés, megpróbálta összefűzni a pillanatokat. Örült annak, hogy képes engedni. Még ízlelgette a szót, mielőtt egy ember belépett a szobába.

A gyerek megszületett a legelőn, piros rózsák vették körül. Meghajolt, türelmes volt és méltányos. A gyerekek sorsa a bátorság, mi indokolhatja a kétségbeesést? A rózsák menetrendje másodpercnyi pontosságú és titkos. Máskülönben Istennel társalognak. Ők hajlongnak az alkonyatban. Szépség utáni vágyakozásuk közben belebonyolódnak a kínba. Szilvia azt mondogatta, hogy ő elsősorban anya, gyermekének  fogantatásakor valószínűleg csend volt, miközben a szomjukat oltották a naftalinnal átitatott szerelemmel. Tisztán, értelmesen néztek arrafelé, a látvány felé. Nem bővebben… →

(Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. yia pur ef chomuv vogmuc. Menyi miloftben terumteve elenemiv ifemucut adanutel odutta vola neki paradifumut hazoá. El mend paradifumben uolor gumicictul munda üt neki elnie. Heon tilutoáüt igy fa gimilcetvi. Ge mundoa neki meret nüeneyc.)

és a gyémánt keserű-furcsa az arany foglalatban a végtelenben dolgozó táj és kezdjük rágni mint a rágógumit nyitott szemekkel a hang elveszti a súlyát pattan az érc ereimmel érzem vérrel írnak a távoli galambszürke fák a fertőzés láncolatát méred a szeretett nő eltaszít mint a leprást megkapaszkodsz a mentőautó

(yfa ki nopun emdul oz gimilf twl halanec halaláál holz. Hadiaua choltat terumteve iften tul. ge feledeve Engede urdung intetvinec el evecoz)

^{vasában a göncöl-szekér rúdjában álmodban rögzíted az ezüstveretes csillagokat emlék leszel a horizonton koronás vírusok repkednek csillagok helyett kemény nagy darab elrajzolt pacni a lélegeztetőgépen Isten kegyelmébe ajánlod lerombolt testedet összefolynak az emberek és súlytalanok a harangok érted szólnak engedelmesen}

halál-képet vágók egymás előtt szégyenkezők íme a beígért tragédia most már add a kezed ne hagyj itt mert kiűzettem éretted zsineged megfeszül magad vagy a horgon átokverte lettünk csetlő-botlók idegenek akiket csak maszkban lehet megközelíteni arcunkra nő  baritonunk a nyelvünkre csavarodik vastag védőruha takarja a nők szép lábát mikor jön el a remény ahol az ápolónők csipketerítőket horgolnak és az orvos teniszezni jár

(tiluvt gimis twl, es oz gimils twl, es oz gimils twl, halaut halaut evec. Es oz gimilsnec wl kesertuv uola vize. hug turchucat mige zocoztia vola.)

és a zenészek elringatják a világ teremtményét és a városlakók kitárják ablakaikat a sétányok újra benépesülnek és újra ott leszünk a lelátókon újra kiigazodunk az Úr betűinek rengetegében

A borítókép a szerző illusztrációja.

(mit akarsz tenni a nyomásmérő műszer elhelyezésével megnyitásával  járni amíg vége nem lesz azt állítják az űrhajós kellemetlenül érzi magát a kabinban a manométerek adatai torzítanak feltételezhetjük a hold ásványi anyagai a földével megegyeznek így történhetett hogy Somfai pulzusa felszökött és a mesterséges űrállomás a napenergia középpontjába került)

Elrejtettek egy órát egy nyájas délutánon a napsütésben. Eldugták az időgép alá, bízva a meglepetésben. Eléggé hegyes és élénk óra volt valamilyen magasságban. A mutatók görbék, és vánszorognak, mint a vakond, és a nap helyzetének megfelelően mozognak. Néha könnycseppek gördültek végig rajta. Összehasonlításokon fog múlni, mit tesznek, és miben járnak. Összejönnek, ajánlkoznak, kit kéne megkörnyékezni? Éva is közöttük van, katonaruhában, kiböjtöli, sőt még utánuk is köszön. Kevésbé pillantgatnak egymásra, pedig elérkezettnek látszik az idő. Felnéznek, körülmutogatnak, boldogtalanok. Egymás hátába kapaszkodnak, ez a sírás. Beleszúrja a tűt, öltögeti oda-vissza a bőrét. A bánatot felváltja a lelkesedés, a legendát az anekdota. Éva bővebben… →