I.

Szinbád a méltán hírneves festőművész, a nagyszerű gavallér és bogarasan üde agglegény, sohasem képzelte volna, hogy mindez megtörténhet vele. Az életet mindaddig olyannak fogadta el ahogyan az tízezernyi alakban mutatkozott körülötte, kedvelte a bort, az asszonyszemélyeket, sőt, még a futballmeccseket is, és hatalmas könyvtárában szenvedélyes szeretettel lapozgatta elmúlt korok gyönyörű modern fóliánsait, melyek segítségével úgy utazgatott képzelete tengerén, mint egy igazi hajós a végtelen, hullámzó víztükrökön. Ifjúkorában bejárta már a legnagyszerűbb messzi kikötőket, a pálmafás, zsengemellű bennszülött lányok énekével koszorúzott partoktól, észak fjordjain át a ciprusi bordélyokig megmerítkezett ama kalandok sűrűjében, amelyekben akkoriban csak igen kevés férfiembernek lehetett része. Most azonban gondterhelt ábrázattal ücsörgött kedvenc erkélyén a délutáni nap fáraói fénypászmái között,  nézegette a szemben sorakozó kellemes villatetőket, és az éjszakánként párzó macskák visításaitól hangos erdőszéli tájat. A lányra gondolt, az alig húszesztendős, csodálatos mosolyú festőnövendékre, Hysteriára, akinek Szinbád szinte apja lehetett volna. Az egykori világutazó azonban, mint tudjuk, sohasem akart komoly családfő lenni, őt az élet kavargó teljessége vonzotta, ahol a buja, fiatal hajadonok és az érett szépségek, az Égei-tenger nedűi és az álmok tovatűnő színes foszlányai sokkal békésebben megfértek egymás mellett mint egyetlen asszonyszemély és a puják nyüzsgése, melyek, egészen bizonyos, hogy naponta borították volna ki érzékeny idegrendszerét. Hysteria azonban valahogy mégis egészen másféle ígéretnek tűnt, akit megismerve, Szinbádnak életében talán először, még az is eszébe jutott hogy nőül kérje, igaz, ezt annak idején nem merte elmondani neki, hiszen első találkozásaik alkalmával tudta hogy a lány foglalt, mi több, szerelmes, méghozzá nem is akárkibe. Imádatának tárgya Lucius volt, a divakreátor, akit szebbnél szebb hölgyek rajongtak körül, ismert és befutni vágyó modellek közül válogathatott, s talán még az egykori világutazónál is nagyobb étkű férfiember hírében állt. Szinbád eleinte különösnek találta, hogy miért pont Hystérián akadt meg Lucius szeme, aki bájos termetét hosszú ruhákkal szégyenlősen elfedve sétált mindig a férfi oldalán, és halkszavú, mosolygós lényével, göndör, fekete csigafürtjeit feje tetején összefogva, annyira különbözött a divatkreátor közelében legyeskedő bombázóktól.

Azok, akik közelebbről ismerték Luciust, s tudtak egyet-mást züllött életéről és korábbi, elrontott házasságairól, már jobban értették a választás okát, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a férfi szakítani szeretett volna a múltjával, a lehámozott női bugyiktól hemzsegő partyk pezsgős, buja őrületével, s végre igazi, nemes kapcsolatra vágyott. Hysteriát egy csöndes művész-rendezvényen ismerte meg, a bamba festő mutatta be neki, aki talán a lány titkos hódolói közé tartozott, és rezignáltan vette tudomásul, hogy az angyali szépség és a divatkreátor között milyen hamar kifejlődött a kölcsönös vonzalom. Lucius rövid idő alatt mindent egy lapra tett fel, érezte, hogy ebben a mai, tapasztalatai szerint egyre romló világban olyan kincsre akadt, amely bizony nem sok férfinek jut osztályrészéül, hiszen a lány egy bájosan szokatlan erénnyel rendelkezett, amely a divatkreátort eleinte módfelett meghökkentette, majd imádatának még teljesebb hőfokú vonzalmat adott. Hysteria, elmondhatjuk, bizonyos értelemben ártatlan, azaz érintetlen volt, testébe férfiember még sohasem hatolt, s a lány, talán vallási, vagy valamilyen hasonló jellegű megfontolásból, egészen házasságáig meg kívánta őrizni a szüzesség szent adományát. Ebben a tekintetben olyannyira különbözött a Város legtöbb hajadonjától, hogy a sokat próbált Luciust a hosszú, alkalmi és felszínes kapcsolatokal teli esztendők után, végre átjárta a hódolói tisztelet az egyetlen Igaz Hölgy iránt, miként a középkori trubadúrokat. Verseket írt hozzá, csónakázni vitte, színházakba, hosszú erdei kirándulásokra, majd aztán magához is, hogy szerelmes ölelésben összebújhassanak, vigyázva, hogy a végső beteljesülés gyönyöreit a nászéjszaka idejére tartogassák. Mindketten örök hűséget fogadtak egymásnak és már házasságuk idejét tervezgették.

Szinbád tudott minderről, és akkoriban, mivel Luciussal távolról ismerték egymást és közös társaságokban olykor össze is futottak, alkalma volt időnként elbeszélgetnie Hysteriával. Lenyűgözte a lány kedves, tapintatos lénye és kétségtelenül szokatlan, de valami miatt mégis tiszteletreméltó elvei, hogy titokban hamar csöndes vonzalmat kezdett érezni iránta. Egy-két találkozás után bizonyossá vált benne is, hogy meg kell változnia, szakítania kell szeszélyes, a nőket csak kívánatos áldozatokként kiélvező múltjával.  Ekkor fogalmazódott meg benne először, hogy szívesen lenne a divatkreátor helyében. Persze csodálkozott is magán, hiszen tudjuk, az egykori világutazó számtalan leányt és asszonyszemélyt szeretett már, de ezeknek a vonzalmaknak túlnyomó része a csábítás és a hatalom jegyében álltak, nem a szív diktálta gerjedelmeit, hanem a kalandkereső férfiösztön. Hysteria a maga nőiességének teljében, minden más eddig meghódított hölgyénél egy összehasonlíthatatlanul tisztább, szinte elérhetetlen magasságot képviselt. Sokat beszélgettek a  lélek dolgairól és a hit kérdéseiről, valamint a lány őszinte érzelmeiről Lucius felé, miközben Szinbád érezte, hogy Hysteria őt is bizalmas barátai közé fogadja.

Mivel, mint tudjuk, méltán  kitűnő hírű festőművész volt, egy idő után megbeszélték, hogy a lány néhány képét megmutatná neki, hiszen immár atyai mestereként bízott Szinbád ítéleteiben. Hosszú hetek-hónapok teltek el az első csodálatos találkozásig, hiszen Hysteria, általában imádott Luciusa oldalán sétált szerelmesen, aki féltő szeretettel vette körül a lány minden lépését. A divatkeátornak azonban időnként el kellett utaznia távoli vidékekre, s Hysteria végre egy egész délutánt töltött az agglegény kopár, mégis vonzóan izgalmas lakásán, ahová festményeit is magával vitte. Az alkotások elnyerték a férfi tetszését, a képek színvilága az örök nő izgalmas rejtelmességeit sugallták, az ecsetkezelésben mély lelki finomságok tükröződtek. Szinbád őszintén megdícsérte a lány festményeit, és a rend kedvéért egy-két jótanácsot is adott, azután bizalmas beszélgetés kezdődött közöttük.