Másnap délelőtt Szinbád, kissé még ittas fejjel, belelapozott végre azokba az iratokba, melyeket Hystéria a múltkor nála hagyott. Eleinte alig fogta fel hogy mit olvas, arra gondolt, az alkohol szelleme játszik még vele, ez a ravasz dzsinn, aki képzeletet és valóságot összekever. Itt mindenesetre izgalmas, sötét színekkel volt teli a keverési arány, mint egy misztikus festményen, s valóban borzongatni kezdték Szinbád lelkét. A papírokon egy hajdan letűnt időkből származó kultusz-szerűség leírásai körvonalazódtak, elfelejtett istennők, mediterrán Szent Anyák bukkantak fel minden oldalon, az irathalmot pedig végül egy pontokba szedett, betartandó szabályokat, avagy életvezetési elveket tartalmazó kiskáté zárta. Szinbád, aki kezdetben jámbor, vallásos szövegelésekre számított, úgy merült Hysteria papirosainak sűrűjébe mint hulló kő a feneketlen kút mélyére, egész délelőtt és egész hátralévő nap tanulmányozta a meglepő kinyilatkoztatásokat, a logikátlannak tűnő, mégis világosan tömör okfejtéseket. Lassan bontakozott ki előtte a kultusz célja és lényege, amely bár végső soron a totális értelmetlenség volt, de valahol mégis sokkal érdekesebbnek tűnt mint bármilyen általa ismert vallás. A kicsapongó Kübelé istennő, a szűz Diána és a Dél harcos amazonjai uralkodtak itt a férfiasságuktól megfosztott, nevetséges hímnemű páriák felett, ájtatos maszlagokat hazudozó ősanyák csapták be az egész világot és vetették tűnékeny uralmuk alá az emberiséget, imádkozó nők csavarták el mit sem sejtő férfiak fejét, hogy aztán annál jobban megalázhassák őket. A kultusz fő életvezetési elve a „Hazugság mint Igazság” gyakorlása volt, ennek érdekében számos áhitatot, sőt, imádkozási formát írt elő nő-követői számára, és agyafúrt praktikákkal színezte a hímnem feletti fensőbbrendűség gyönyörteli hatalomérzetét. A hívőknek át kellett élniük a Szent Kurvaanya iránti tisztelet összes hülyeségeit, amelyekhez a brutális férfihímek vágyakozásának kihasználása, a testi és lelki kétes csábítások, és a kedvességet mímelő kiismerhetetlen szándékok ezernyi fortélya tartozott. A lapokból az is kiderült, hogy ez a világ talán legősibb vallása, minden korszakban különféle neveken, de leginkább névtelenül, napjainkig fennmaradóan virágzott, és valójában rengeteg követője volt mindig is, természetesen a nők körében, férfiakat csak egészen indokolt esetben engedtek maguk közé.

Szinbádnak a nap végére zúgott a feje, tetszett is neki az iromány, de ugyanakkor meg is ijesztette a tartalom, és azon gondolkodott, hogy Hystéria vajon miért hagyta nála. Miért engedi meg hogy beleolvasson ezekbe a sokatmondó papirosokba, nem tart-e attól, hogy elolvasása után megszakítja vele a kapcsolatot? Az egykori utazó azonban igazi művész volt, éleselméjű, intuitív lélek, akinek egész életében a váratlan és meghökkentő élmények jelentették a létezés legfőbb értelmét, nomeg a világot sem a maga közhelyekkel teli szürkeségében szemlélte, télen-nyáron napszemüvegeket hordott, sőt, még festés közben is, hogy így különbözzön az átlagemberektől. Úgy érezte, Hysteria e lapokon keresztül üzen neki, és valami olyan misztériumba avatja be, amely eddig még számára is teljesen ismeretlennek tűnt. Rövid idő alatt, maga sem értette miféle benső hatalomnak engedelmeskedve, legyőzte kezdeti idegenkedéseit, és szimpatizánsból a kultusz titkos csodálójává vált.

Alig várta a következő találkozást a lánnyal, akit képzeletében a sejtelmesség buja fátylaiba öltöztetett. Nem tudta már hogy kicsoda valójában ez a teremtmény, szűz Diána-e, vagy alvilági Persephoné, de már szinte mindegy is volt, egész lényét átjárta az új misztérium rejtelmes, feminin titokzata, még többet szeretett volna tudni a kultuszról, és felkent papnőjéről, Hysteriáról. Az idő hamarosan el is érkezett, eleinte csak illatos levélkék formájában, ahol a lány alázattal vegyes jóságot színlelő stílusban biztosította Szinbádot nagyrabecsüléséről, és lelkük közösségének kibontakoztatásáról, abban az esetben ha az agglegény hajlandó volna tanítómestereként órákat adni neki. Persze szó sem lehet semmi másról, részben a közöttük lévő korkülönbség miatt, másrészt pedig azért, mert már végképp elkötelezte magát Lucius mellett. Szinbád megpróbált elgondolkodni a szavak értelmén, és abból azt a következtetést szűrte le, hogy igen jó esélyei vannak a lánynál, bár halványan érezte, hogy ezek az esélyek őt magát is veszélybe sodorhatják. Még nem ismerte teljesen a kultusz finom rejtekútjait, s így némileg meglepődött azon, amikor kiderült, hogy Hystéria valójában már régóta a bamba festő lakásában él, annak ellenére hogy leveleiben még mindig mennyire hangoztatja Lucius iránti szent szerelmét.

Ez a tény azonban csak Szinbád számára volt ismert, a balga festőnek fogalma sem lehetett Hysteria valódi érzelmeiről, hiszen az ő képzeletében a valóság csak a szánalmas férfi-logika alapján volt képes működni. Tudta és bántotta is, hogy kezdetben harmadik félként csatlakozott Hystéria és Lucius szent és szövődményes kapcsolatába, de kételyei rövid idő múlva elsimultak, mikor a lány biztosította arról, hogy kizárólag őt, ezt a nagy bolond festőt szereti, aki annyira különbözik a valójában zsarnoki természetű divatkreátortól. Hysteria, állítása szerint, bizonyos volt benne, hogy Lucius még az egyik korábbi nőjével ápol titkos viszonyt, amely elcsúfítja szerelmük bimbózó hajtásait, s ezért végérvényesen a balga festőt választja, akinek kedvességét és finom udvarlását már idejekorán észrevette, kár, hogy nem azelőtt, amikor Lucius szemet vetett rá. A balga festőben tehát a kezdeti tartózkodás után felébredt az igazi kapcsolat reménye, s meghívta lakásába a szent kollégiumban magát állítólag bezártan érző lányt, aki sokszor napokat, máskor heteket töltött nála. A férfinek továbbá fogalma sem volt arról, hogy Hysteria milyen kultusz követője, azt hitte egyszerű, vallásos, templomba vagy hovajáró lélek, s ez a tény, valamint a lány tisztasága, hasonlóképpen Luciushoz, egy szebb és boldogabb élet igéretét villantotta fel benne, hiszen mindenben annyira különbözött a Város számtalan  romlottnak és kiégettnek tűnő hölgyeitől. Az viszont érdekes tapasztalat volt számára, hogy Hysteria egyáltalán nem is érintetlen, balga fejével eleinte nem is fogta fel hogy akkor meg miért hangoztatja ezt, de végül is túllépett ezen az apróságon. Viszonyuk helyenként meghitt, sőt csodálatos volt, máskor azonban, különösen ha a divatkeátor is szóbakerült, parázsló ingerlékenységekkel teli, főként a szelídnek tűnő lány részéről, aki hisztérikus melodrámákat adott elő a férfigonoszságról és saját meghurcoltatásáról, amikor úgy érezte hogy erényeit támadják, vagy azt feltételezte hogy a bolond festő még mindig azt hiszi, hogy neki bármilyen köze volna még Luciushoz.