A BOLTOS FIÚ DALOCSKÁJA
Buenos Airesen végig
zeng a Río de la Platán
az északi szél dudája,
hideg, szürke nyál az ajkán.
Csóró Ramón de Sismundi!
Az Esmerelda utcán, ott,
te söprögeted a boltot:
polc- s dobozok mocskát, porát.
Galego-föld hány szülötte
ténfereg itt utcaszerte
álmodozva zöldbe mélyedt
völgyről, mit pampa szegélyzett.
Csóró Ramón de Sismundi!
Hallotta, hogy a víz csacsog
fölrémlett a hold hét ökre
amint a füvet legelte,
s futott ő a víz partjára,
jut a Río de la Pláta
fűzeit s csöndes lovait
fésülgető áradatig.
Kint a parton nem hallotta
gondterhelt zaját a víznek,
szárnyas szavát a dudának
betakarták virág-díszek.
Csóró Ramón de Sismundit,
hol víz ér össze a parttal,
az elfogyó délutánban
befogadta rőt iszapfal.
FOLYÓBA FÚLT FIÚ NOCTURNÓJA
Talpaltunk csöndesülve, hol gázlóvá apadt,
a vízbefúlt legénykét még egyszer látni csak.
Lábaltuk nesztelen a szelek öbleit,
mielőtt elsodorná az ár a tengerig.
Kicsiny sebesült lelke kiáltott sajogva,
körül fenyőtűk és javas-füveknek fodra.
A holdból aláhullt vízpászma teregette
liliomok fényét a csupasz hegyekre.
Árnyékból bontogat hideg és fáradt
ajkára a szél fonnyadt kaméliákat.
Gyertek a rétről, hegyről, társak, rőt hajúak,
a vízbefúlt legénykét még egyszer látni csak!
Gyertek, csúcs és völgy kiket kétes néppé vegyít,
mielőtt elsodorná az ár a tengerig!
Testét a tenger fedik hófehér leplek,
hol a víz vén ökrei jönnek-mennek.
Ó, a Sil-menti fák, micsoda dalba fogtak!
s zöld csörrenés a hold, kis érintése dobnak!
Gyertek, társak, rohanvást, hamar, mindegyik!
Viszi alá az ár immár a tengerig.
HOLD-TÁNC SANTIAGO FÖLÖTT
Nézd, hátasán sápadt lovag!
Nézd testét, a meggyötörtet!
A hold, nem más, csak a hold!
A holtak birtokán csörtet.
Tört tagjain feketülnek
árnyék-szörnyek s falka-szörnyek.
Anya: a hold járja, táncol
a hold, s a sírlankák nőnek.
Kő-deresére ki pillant
kapujából álom-képnek?
Pára-zománc szemembe ha
ki néz: mélyére a ködnek.
A hold, egyedül, nem más
keríti sírral a földet.
Hagyj ágyamon aranyával
virágnak, ha halál szöktet!
Anya: a hold a halmokon
ropja, holtaké e szöglet.
Lányom, jaj, fehér páraként
hív az ég, csal egyre följebb!
Nem a levegőég foszlat
holddal járják halmok, völgyek
Mi zúdul? milyen ökör bőg?
panaszosan mért pörölnek?
Anya: a tánc és a hold az:
cinteremben ejtőzőknek.
Ugye a hold? Ugye, a hold?
Rá rekettyés szirmot pörget,
s koronázva, lejtve járja
a hold a sírkerti földet.
(Botár Attila fordításai)
