Nem biztos, hogy eltalálnám, melyik apokalipszis áll közelebb A halál milongát táncol írójához. Apokalaptikus írásokban egy idő óta nem szűkölködöm, noha az sem biztos, hogy én keresem azokat. Ez a könyv különösen megragadó. Sőt, pihentető. Nem ment el az eszem, valóban kikapcsol ez a nagyregény. Kikapcs, hogy nem kell idehazai gubancokkal, rám ütő pofákkal, túlfényezett vagy éppen a történelmünkbe belerokkant honi térség kulisszáival bíbelődnöm, szittya lelkületemet rágó átlábolhatatlan, sós, savas, bűzös mocsarakon, evickélnem és tapicskolnom. Pont ez, és máris piros. Egyetlen magyar vonatkozása nincs a regénynek, mégis jó lesz felfigyelni rá. Vagy éppen tudatosan kerüli az író a „kulcsok” előmutogatását, törje a fejét a Nyájas (avagy Ádáz)? Mert ez sem lenne véletlen, hogy igenis „penge élesen” rólam van szó. A Teremtő, sitty-sutty, gondol egyet, és megvonja bizalmát a Genezis egypontnulla programtól, és dilitál, más szóval oszolj-t üzen. Nem lenne mulatságos, bár éppenséggel a kellő alapot nem nélkülözné döntése. Mindez az író, Kiss Judit Ágnes képzeletében még kellő mértékkel valósulna meg, hiszen bizonyos kivételek (hősök, antihősök, szereplők, valakik), alapos etikai indokkal, megmenekülnének a Gondviselés határozta tabula rasa következményétől, a teljes kiiktatástól. Lelkük és testi valójuk átkerülne a Kreátor (a Jóisten) közvetlen hatálya alá, itt hagyván kárhozatos földi és társadalmi létüket, bűnre csábító környezetüket és korukat. Nem szeretném érinteni, kik a boldog megmenekültek és átköltözők. És tanulság erejű, hogy miféle kvartett folytathatja a földi élet immáron romokkal körülvett milongáját.
Fordulatos regény velem hol a példázatot gondoltatja át, máskor a komor hangulatotot felváltó pikareszk elemek fogadtatják el azt az abszurditást, amire az író-költő Kiss Judit Ágnes felhívja figyelmünket, s ami – valljuk be – korszakunk rögvalósága. Szép tánc ez a könyv? Lehet. Annyi biztos, hogy végig táncolásra érdemes. Akár az élet.
Kiss Judit Ágnes. A halál milongát táncol
Európa Kiadó. 2017.
