„Házakban fest, házakra fest, házakat fest” – mondja magáról Ferencz Dániel festő, fotóművész, grafikus, aki iskoláit és mestereit tekintve sok szállal kötődik Magyarországhoz – elsősorban pedig Szentendréhez, Budapesthez és Kaposvárhoz, 2016 óta azonban Berlinben él és alkot. Házak című tanulmány-sorozatát 2009-ben indította útjára, részben az alkotás puszta öröméért, részben azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felmérje, mennyire nyitott a magyar művészeti szcéna egy egyszerű motívumkészlettel dolgozó sorozat befogadására. A kísérlet alapjául olyan sokrétű és univerzális motívumot keresett, amely vallási, politikai nézetektől függetlenül mindenhol és mindenkiben hasonló képzettársításokat generál. Így esett a választása a házra.
A sorozat darabjai között legális graffitiket, falfestményeket, vászonfestményeket, képgrafikákat, kollázsokat, talált tárgyakat és utcai hulladékból készült trash-artokat is találunk.
Ferencz tudatosan igyekezett a médiumok minél szélesebb körével dolgozni, miközben az alkotások képi nyelvét olyan, a befogadó számára könnyen hozzáférhető, mindenki számára ismerős tartományban határozta meg, amelyet a gyermekrajzok szín- és formavilága, a 80-as 90-es évek európai, főként berlini graffijeinek képi világa ihletett.
Ferencz az alapkoncepción belül az egyes munkák esetében igyekezett távol tartani magát a konkrét vázlatok készítésétől, az alkotás pillanatának örömét hangsúlyozva, egyfajta játékosságban tartva a kompozíciók születését is, nemcsak motívumkészletüket.
Ferencz kérdésfeltevése elsősorban az volt, hogy mi az az ismétlődő motívum-minimum, amit a kiállítóterek és művészet-fogyasztók még befogadnak. Hogyan viszonyulnak egy ennyire univerzális jelképhez, viszonyulásukat hogyan változtatja a különböző színek, médiumok, művészeti technikák alkalmazása, illetve a befogadás tere, legyen az a Magyar Nemzeti Galéria közege vagy egy házfal romos, pusztuló környezete?
A folyamatosan duzzadó sorozat-anyag hogyan kanonizálja saját magát kiállításról kiállításra, galériáról galériára, hogyan válik egyre elfogadottabbá egy művészi portfolió legalább részben azért, mert „korábban más művészetfogyasztók vagy galeristák már elfogadták”, és mennyiben fontos vagy másodlagos ebben a képletben az alkotások jelentése, tartalma.
Ferencz tapasztalata szerint nem a képeit értékelik, hanem hogy őt magát milyen embernek ismerik, ilyenformán tartalomtól és vizuális értéktől szinte függetlenül haladt az anyaga kiállításról kiállításra.
Hogy egyéni tapasztalata mennyire univerzális igazsága a kortárs magyar képzőművészeti szcénának, nehéz megítélni – „felmérése” további éveket, elemeket igényelne. Érdekes volna a sorozat egyes darabjai mellett a galériába vezető útjukat dokumentáló (rejtett vagy nyíltan vállalt) felvételeket látni, hallani a pitchekről, pályázati beszélgetésekről, levelezésekről, kurátori értékelésekről, hogy színről színre lássuk, hogyan és milyen házakba jutnak be a sorozat darabjai.
A koronavírusra való tekintettel, futó kiállítás híján, Ferencz Dániel munkái a https://www.behance.net/danielferencz weboldalon tekinthetők meg.
A munkák adatai:
- Házak sorozat (Magyar Nemzeti Galéria projekt), vászon, falfesték, akrilfesték, falfelület, 2012.
- Panel periódus 1/4, síkfilm kontakt montázs, barit nagyítás, 2013.
- Cím nélkül, barit nagyítás, 2011.
- Házak sorozat (Cím nélkül), olaj vászon, 2013.
- Graffiti, paintball pálya, Normafai szabadidő park, 2013.
- Karantén – Berlin, fotó, 2020.
- Házak sorozat (Utcarészlet), alográfia, 2012.
- Házak sorozat (Szentendre), rézkarc akvatinta, 2012