Magára hagytam ezt a verset.

Belevesztettem a nagy limlom-

tengerbe, a szanaszét hagyott

kupakok, cédulák, füzetek áradatába, 

amit az idő összesöpör egyszer.

 

Megszabadult ez a vers tőlem,

ahogy megszabadult a papírlaptól is.

Boldogan és könnyen elkeveredett

mások lélegzetével, megerősödött

és ragyogó lett. Mint a gyermek a mesében, 

akit anyja belevetett a tengerbe, de a történet

fogaskerekei nem hagyták elpusztulni.

Egy ismeretlen megtalálta,

felnevelteés megmentette.

 

Én ugyan nem láthatom. De velem van,

érzem a szélből, a reggeli megkönnyebbülésből.

Kinyitja előttem az ajtókat, és figyel 

áttetsző, kék szemével.