Az elmúlt pár nap a királyság lakói számára nyugtalanul telt. A végzetes csata után… Tudod mit? Azt hiszem jobb lesz, ha az elejéről kezdem. Kedves olvasó, a naplómban foglaltak a személyes tapasztalataim és gondolataim. A nevem Aethor, Krogar király és Léarin királyné lovagrendjének egyik vezére. Bár néhány évvel a lovagrend alapítása után csatlakoztam, hamar a vezérek között találtam magam, részben kiemelkedő képességeim, de legfőképp egyedülálló értékrendem miatt.

Születésem óta Mystaria királyságában éltem, és ez nem is fog megváltozni, bár az elmúlt hét eseményei… Elnézést, elkalandoztam. A királyságunk Gaherad és Vuothar közt helyezkedik el, viszont a szomszédos királyságoktól egy dologban eltér. A lakói egészségesek, boldogok és gondtalanok. Hogy ez miért és hogyan lehetséges? Hidd el nekem, ezen már a legbölcsebb írnokaink is sokat törték a fejüket, de nem jutottak egyértelmű megfejtésre. Az elméletek természetesen szép számban gyülekeznek… Sokan úgy tartják, hogy a legelső Mágusok Társulata és Gyógyítók Gyülekezete közös erőfeszítéssel hozott létre egy mágikus burkot a királyság körül, mely meggátolja a betegségek és járványok kialakulását. Mások szerint Krogar királyunk lett megáldva, mikor visszaűzte Draegorath-ot a Hat Pokol bugyraiba, és ez az áldás terjedt ki az egész királyságra. A legfontosabb az összes teória közül úgy tartja, hogy Kaor, a védelmezés Istene tartja figyelő tekintete alatt kicsiny királyságunkat. Ez azért fontos számunkra, mivel ellenségeinket féken tartja. Hiszen ki lenne olyan tébolyodott, hogy megtámad egy királyságot, mely egy Isten védelmét élvezi? 

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy Mystaria ege teljesen felhőtlen, a védettségünknek nem csupán jó, hanem rossz oldala is van. Ez pedig a többi királyságtól való elszigeteltség. Se karavánokat, se látogatókat nem engedünk be a királyságba, mivel nem tudjuk, hogy a külsősök által behozott betegség terjedne el, vagy pedig az illető gyógyulna-e meg Mystariába lépésekor.

Az elszigeteltségen kívül a céhek sem jönnek ki mindig egymással, a különböző klánok tagjait gyakran lehet az utcákon dulakodva látni, és a királyi őrség rendszeresen összetűzésbe kerül a Tolvajok céhével. Az a legnagyobb probléma ezzel a céhvel, hogy a tagjainak valódi személyazonosságát senki sem ismeri. Gondolom, így már érthető a probléma forrása. Akár a legjobb barátod is a céh tagja lehet. Soha nem gondolnád róla, de éjszakánként az utcákat járja, példátlan ügyességgel tárja fel a kincsesládákat, hatástalanítja a csapdákat, vagy csalja ki valakiből a kevés megtakarított pénzét páratlan rábeszélőképességével. Mindez erőteljesen rányomja bélyegét a királyságunkra, hiszen a bizalmatlanság bizalmatlanságot szül.

A tolvajok céhét – mint már említettem – a királyi őrség igyekszik féken tartani, rajtuk kívül pedig még két rend próbálja a birodalom rendjének rájuk eső részét fenntartani. Ezek pedig a Mágusok Társulata és a Gyógyítók Gyülekezete. A Mágusok Társaságát még Naonar alapította több száz éve, a Gyógyítók Gyülekezete pedig Elanis főpapnő vezetése alatt áll, bár ez a rend is a Mágusok Társulatával egy időben alakult. Ha jártál már a királyi teremben, akkor bizonyára megdöbbentél azon, hogy Naonar már több mint 600 éves, bizony hihetetlen, hogy Naer 1066. évében született. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ez hogyan lehetséges, akkor egy kedves mosollyal csupán ennyit mondott: „Ha elmerültél a mágia határtalan mélységeiben, akkor rengeteg lehetőség feltárul előtted, fiatal barátom”. Elanisnál kedvesebb hölggyel pedig még nem találkoztam. Nagyon sok mindent elárul róla, hogy fiatal kora ellenére (nem lehet több 40 évesnél) már főpapnői rangot ért el, és senkinek sincs rá egy rossz szava sem. Gondolom felfigyeltél arra, hogy a Királyi Lovagrendet nem soroltam be a birodalom rendfenntartó erői közé. A mi rendünk ugyanis különleges helyet foglal el Mystaria hierarchiájában. A hétköznapi dolgokba nincs beleszólásunk, azzal főképp a Királyi Őrség foglalkozik, minket csak rendkívüli esetekben hívnak, ahol már az egyszerű őrség nem elég, egy felsőbbrendű erő szükséges. Akárcsak a többi királyságban, nálunk is mélyen vallásosak a lovagok, és a tagjainkat gyakran inkább a templomban lehet megtalálni, semmint a kocsmákban. A királyság lakói gyakran és szívesen fordulnak hozzánk lelki tanácsadásért, hiszen papi rendünk az esetek többségében a gyógyítással van elfoglalva. Bár háborúban évtizedek óta nem állt a királyság, így is van a gyógyítóinknak épp elég feladata. Legyen az háborúkba keveredett céhtag, sebesült őr, vagy átlagember.

Azt hiszem királyságunk történelméről és hierarchiájáról ennyi elég is, ugorjunk előrébb történetünkben.

Pár hónapja egy új céh ütötte fel a fejét fővárosunkban, Vanisiaban. Ez a céh pedig a Bérgyilkosok Szövetsége. Gaherad és Vuothar királyságoknak évekbe telt, hogy felfedezzék az ottani Bérgyilkosok Céhét, a nálunk levő viszont nem éppen rejtőzködő típus. Az áldozataikba belevésik jelképüket, egy méregfogú kígyót. Mindig is testhezállónak találtam a kígyó szimbólumot számukra, ugyanis akárhányszor úgy érezzük, hogy végre elegendő információt szereztünk és le tudunk csapni rájuk, kicsúsznak a karmaink közül. A másik indok, amiért tökéletes a kígyó szimbólum, az a méreg. Áldozataikkal mindig mérgezett fegyverrel végeznek, legyen az tőr, vagy nyílvessző. A méreg pedig nem is akármilyen. Idegbénító, így az áldozatuknak még csak esélye sincs a menekülésre, hiszen mozogni sem tud. Elszomorít, hogy ezek az emberek – ha nem bérgyilkosnak szegődnek – milyen kiváló alkimisták lehettek volna. A gyógynövények hatásait tökéletesen kell ismerni ahhoz, hogy ennyire hatásos mérget tudjon keverni az ember. Éppen a méregfogú kígyó okozta azonban a céh vesztét! Egyetlen alkalommal a lovagrendünk egyik tagja, Jaer talált egy méregfogú kígyó tetoválással rendelkező embert és követte, amilyen halkan csak tudta, egészen a rejtekhelyükig. Amint visszasietett hozzánk, egy órán belül mozgósítottunk egy kisebb csapatot és már rohantunk is Jaer után. Mint kiderült, a csapatra semmi szükség sem volt, ugyanis a rejtekhelyen csupán egyetlen mágusköntösbe öltözött hold elf meditált. Semmit nem reagált, amikor beléptünk, így megszólítottuk:

– A többiek merre találhatók?

Halkan, nyugodt hangon válaszolt, anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét.

– Illetlenség csak úgy rátörni másokra, tisztelt Aethor.

Meglepett ez a válasz, ellenállásra számítottunk, arra nem, hogy egy meditáló mágus fogad minket és anélkül megmondja, ki vagyok, hogy kinyitná a szemét.

– Úgy látom, előnyben van, én nem tudom a nevét, tisztelt…

Ekkor lassan felkelt, megigazította a ruházatát és kinyitotta a szemét. Nem a hold elfek megszokott égkék szeme nézett rám, hanem az igazán hatalmas mágusok ezüstje.

– Saerith. Saerith Lúrien. A kérdésére válaszolván pedig: már legalább fél órája nincsenek itt. A magázódást viszont hagyjuk el.

– Tehát csak betértek hozzád tanácsért, és már mentek is tovább?
Ismét elmosolyodott, de arra nem tudtunk rájönni, hogy mit rejt ez a mosoly.

– Valami ilyesmi. De hogy miért, arra nem kapsz választ. És az is hibás feltételezés, hogy nem maradtak volna. Ha nem tudom, hogy jöttök, akkor valószínűleg még itt lennének.

Ez mindnyájunkat ledöbbentett.

– Hogy lehetséges ez? – szólt közbe Jaer – Biztos vagyok benne, hogy nem vettek észre. Honnan tudták volna, hogy jövök?

Saerith itt mosolyogva rám nézett, és mintha ezüst szeme megvillant volna. Jaer kérdését teljesen figyelmen kívül hagyta.

– Ugyan kedves Aethor, azt hittem ezt Naonar már elmagyarázta: „Ha elmerültél a mágia határtalan mélységeiben, akkor rengeteg lehetőség feltárulkozik előtted, fiatal barátom.”

Képtelen voltam megszólalni. Honnan tudhat a beszélgetésünkről ez az ismeretlen hold elf?

– Gondolom, sejted, hogy velünk kell jönnöd, és ezt a helyet alaposan át fogjuk kutatni.

– Természetesen, de biztosíthatlak, semmit sem fogtok találni, erről magam gondoskodtam.

(folytatása következik)