Hiába mosolyogsz kedves világbúvár, ez korántsem annyira mulatságos. Te sem vagy kivétel a mostanában oly divatos, úgynevezett „fogyasztói társadalom” kifejezés alól. A reklámok elhitetik veled, hogy a fogyasztás boldoggá tesz. Sőt! Manapság már valamennyi boldogságot szinte azonnal magadénak tudhatsz. Legyen szó arról, hogy ha úgy tetszik, pár óra alatt akár a világ másik felére is eljuthatsz, vagy arról, hogy technikai kiválóságok halmazai állnak rendelkezésedre, hogy kiszolgálják egyéni igényeid, melyeket nem is olyan rég még sokkal körülményesebb úton tudtál kielégíteni.

A világ és a technika rohamos fejlődése megköveteli a felzárkózást. Furamód el sem tudjuk mi, mai, fiatal generáció képzelni azt, milyen volt akkor, amikor egyáltalán nem létezett vagy nem volt túl gyakori az Internet, a számítógép, a mobiltelefon, a fényképezős mobiltelefon vagy a digitális fényképező. Ezek ma már elengedhetetlen dolgok egy fiatal egészséges fejlődéséhez. Csak akkor még a grund volt a játszótér, ma meg a PlayStation a játék állomása.

 De ne kenjünk már mindent olyan gyorsan a Világra! Vessünk egy pillantást arra, hogy mi magunk hogyan járulunk hozzá mindehhez! Ugye mindenki számára ismerős, amikor az utcán, egy átlagos napon, ha nem is sietünk, mégis úgy szedjük a lábunkat, mintha valami elől menekülnénk vagy mintha az életünk múlna azon, hogy minél hamarabb a célállomáshoz érjünk. S ha a jelzőlámpa pont pirosra vált mire odaérünk, hajaj! Akkor szemünkkel szikrákat szórva szuggeráljuk, hogy hamar bánja meg a bűnét és azonnal váltson át zöldre, mielőtt…! Továbbmegyünk. Jegyet kell venni a metróra. Hűha, micsoda sor! Na, akkor körmünket lerágva azt gondoljuk, hogy legelöl tuti Erzsi néni a szomszéd faluból számolgatja aprópénzét, azért nem halad a sor, de az fix, hogy még áfa-s számlát is kér róla! Igen, valóban ezért kell nekem, potenciális áldozatnak, lekésnem a metrót.

S ha véletlenül megéheznénk egy ilyen fárasztó nap után, szinte biztos, hogy a hozzánk legközelebb eső gyorséttermet célozzuk meg, sem mint nekiálljunk főzni, hiszen azt, mint ünnepi tevékenységet tartjuk számon. Akkor tehát nincs más hátra, mint a Facebook-ot megnézni még, hátha valaki lájkolta egyik képünket, (hogy történjen még valami jó is velünk a nap végére) majd álomra hajtani fejünket, de a tévét hagyjuk duruzsolni, hogy álmunk biztosan nyugodt legyen!

Az élet forgatagában a legjobb, amit magunkért tehetünk, hogy kapcsolatainkra maximális figyelmet fordítunk. Nem hagyjuk, hogy a felszínes és rohanó világ, magunkat és szeretteinket is feleméssze.

 Most biztosan azt gondolod, kedves olvasó, hogy a Te életed teljesen rendben zajlik. Csak nehogy úgy járj, mint Karinthy hőse, hogy jóval később ifjúkori éned kérjen majd számon hajdan tett ígéreteidről, meg nem valósult álmaidról, s elképzeléseidről…