Foltos a járda, elrongyolódott már. Egykor valaki macskakövekből összeöltötte, kezd szétfoszlani a cérna. A cérna, ami a világ nagy bakancsának fűzője. Gubancos egy zsineg és, amit összetart az egy nagy, kilógó nyelvű öreg csuka. Aki szöszöket eszik. Pulcsiszöszt, macskaszöszt, kutyaszöszt, meg azt, aki szöszmötöl. A gombolyag köti a nagymamát. Megköt minket a kötőtű, de jön az új divat: a horgolás!

Maszat, rongy, morzsa… ők laknak a városban. Falun gaz, ördögszekér, árvalányhaj. Minden törvényen kívüli kis lények. Eléldegélnek csizmatalpon, ruhagalléron, kalapkarimán, kabátujjon, kávéscsészén, cipőorron, papírzsepin, ablaküvegen. Elpusztítjuk, szaporítjuk őket. Mi is egy nagy szöszmösz vagyunk. Mást se csinálunk, mint maszatolunk. Ragacs, nyálka, szempilla, szőrcsomó, körömdarab, hajszál kis teremtményeink. Világra jönnek, nevelkednek, kirepülnek… Picit elvisznek belőlünk, hoznak valamit. Dédelgetnivaló, apró főzelékfolt a kardigánon. Rúzsfolt az ingen. Tintapaca a padon. Elterül a méltóságos Pacacár. Mélyet bluggyan: sötétkék varangyosbéka a tenyeremben. Hínárzöld szememben barna piszkok. Egy piros festékkel teli vízibomba vagyok. Meg ne szúrjatok!