„…a dzsesszben, mint bármilyen művészetben, mindig ott tolong egy sereg zsaroló. Más dolog a zene, mely érzelmekbe is átcsaphat, de megint más az érzelem, mely zenének akar föltűnni. Atyai fájdalom fiszben, gúnykacaj sárgában, ibolyaszínben és feketében. Nem, öregem, sosem ez a művészet, csak innen vagy túlnan kezdődik az.”[1]
(Julio Cortázar)
1.
A beatirodalom befogadástörténetét tekintve belátható: eleddig kevés szó esett a könnyűzenei textusokról, melyek nyilvánvalóan a beatköltészetnek, s így a szorosabban vett irodalomnak és költészetnek is határterületét képezik. A nemzedékváltás óta eltelt idő viszont vélhetően már feljogosít, illetve talán rá is kényszerít bizonyos megállapítások megtételére. Az elmúlt években a zene-, irodalom-, és komplex művészetelméleti horizont kiszélesedése is számtalan fontos tanulsággal járult hozzá e diskurzus megkezdéséhez. Tanulmányom szerény elégtétel csupán a XX. század egyik legkiemelkedőbb társadalomformáló, és stiláris mozgalma e különös vetületének.
Kezdvén a beatről beszélni, az elsők közt Tardos Péter Beat-pop-rock[2]című könyvéhez nyúlhatunk, tanúi lehetünk Tardos megértéseinek, és nemértéseinek, illetve félreértéseinek, mert bizony utóbbiakból is volt elég. Kronologikusan követi ezt Sükösd Mihály irodalomtörténész hitelesebb, hozzáértőbb Beat-hippi-punkja[3]. A következő állomás már az Üvöltés[4] magyar fordítása elé írt előszó, mely szintén Sükösdé, és melyet elébb említett könyvében kiegészít, továbbgondol. Végülis lezárja a beatet: Kerouac Útonjának[5] fagyos értékelése után William S. Burroughs, Ferlinghetti, Gregory Corso és Ginsberg következik. E gyűjtemények azért fontosak és értékesek a számunkra, mert többek közt azt a rezignáltságot is láttatják, ahogy újságírók – mint Tardos, és irodalomtörténészek – mint Sükösd – a beatnek egy távolabbi, interdiszciplinárisabb, interkulturálisabb vetületét próbálják megközelíteni, s így a zenét, az életérzést (feeling) és a filozófiát együtt tárgyalni. Valójában könnyű e műveket elítélni, de a kérdés tényleg roppant kényes, hiszen ahogy az igazi pszicholingvista pszichológus és nyelvész egyben, úgy a jó könnyűzene-teoretikus zenész és irodalmár szerencsés együttese volna. A zene szövegzetén kívüleső minden akusztikai, technikai és zenelméleti kérdés szükséges ugyanis a befogadás vizsgálatához, s talán ez is nehezítette e diskurzus megindulását.
Földes László Hobo e két kompetencia birtokában úttörő munkát végzett Rolling Stones könyvében[6]. Az ott található fordítások – és ezek közül is kiemelném a Paint it black (Fesd feketére) fordítását[7] –, talán az elsők, melyek művészi szintre emelik e különös foglalkozást, a dalszövegfordítást. A zeneszövegek irodalmiságának, s az irodalmi szövegek zeneiségének tökéletes megjelelése e csokornyi fordítmány. A Fesd feketére további elvárásoknak is megfelel, például annak, hogy az elkészült fordítás újból énekelhető legyen, mely itt adott; s amely már a jó fordítás (illetve a mitől jó a fordítás?) kérdéskörébe tartozik. Példám remélhetőleg jól személteti a költői érzék diadalát az amúgy nagyon nehezen fordítható dalszövegek problematikái fölött; a következő soroknak ugyanis bravúros transzformációja az utána álló magyar szöveg: „I look inside myself and see my heart is black / I see my red door and it has been painted black” = „Magamba tekintek és látom ott legbelül / egyetlen vörös ajtóm lassan megfeketül”.
A Tardos-féle Beat kislexikon soraival térhetünk rá értelmileg is a beatköltészetre, mint irodalmi textusok csoportjára: „Tovább hömpölygött a költészet üvöltéséből a tömegeket mozgató beat.”[8] Ez lényegi pontja ezen írásomnak, hiszen a költészetből kinőtt zene szövegtestében próbáljuk majd meglátni a hajdanvolt költészetet. Zene és szöveg szimbiózisa ugyanis éppen olyan szoros jelentéstársulati viszony, mint amilyet egy korábbi munkámban Mikszáth esetében a szövegközi költészet vizsgálatánál kimutattam a hordozótextus, és az adoptált költemény között. A feloldást éppen ez az idézett mondat szolgáltatja: a (beat)költészetből lett a beat(zene), mely szöveg és zene (zárt) komplexuma. E költészet tehát előbb különálló volt, s így a beatirodalmat egyrészt kettősen kell megítélnünk: megzenésített versekben(1) és dalszövegekben(2); másrészt a dalszövegekben a fogantató létélmény hagyományát kell, illetve lehet keresnünk, s ez (részben) a beatköltészetből nyerhető ki.
A beat fogalma tehát jóval összetettebb, mint erre az előttem szólók rávilágítottak, a diegézist – tehát a dolog elbeszélését (fordításban és zeneteoretikában is) összetettebben kell végrehajtani, s ez ilyen elméleti szisztémaváltásokban, illetve továbbiakban a fordítás problematikáinak elméleti tárgyalásában, s gyakorlati precizírozásában állana. Az általam ily módon két részre osztott beatirodalomnak mind az elméleti, mind pedig kontextuális rekonstrukciója a műfordítás révén képzelhető el. A két dolog – melyeket a fordítás kulcsaiként mindig magam előtt tartok, az a nyelv, és a hagyomány szempontjai. A hagyományt egyfelől úgy értem, hogy a fordítmányt eredeti szociokulturális szférájába kell lehetőség szerint be-, illetve visszaágyazni, s itt kapcsolódhatunk a másikhoz is, hiszen ez elsősorban nyelvi kérdés. Tehát horizontális, illetve vertikális tagozódás szerint (is) adekvátan: ’(szöveg)hagyományban tartva/hagyva’ fordítani le az adott művet. Másfelől amit már fent említettem: a dalszövegekben a fogantató létélmény hagyományát kell/lehet keresnünk, s ez – esetünkben – leginkább a beatköltészetből nyerhető ki.
A hagyomány visszapumpálása a fordítmányba csak akkor képzelhető el, ha a fordító ismeri azt a stílusirányzatot, azt a nyelvi világot, lírai formavilágot, melyben a fordítandó szöveg eredendően leledzett. A beatirodalom esetében nem pusztán Ferlinghetti, Kerouac, Ginsberg, és Corso szövegeit kell eredetiben nézegetni az életérzéshez hű („this feelin won’t leave me alone” – Creedence) kontextus megteremtéséhez, hanem más dalszövegeket is. A beat szöveghagyományának belső kánonja ennél ugyanis jóval bonyolultabb. Természetesen a népdalkorpusz az egyik fontos forrás például a Creedence esetében is. Egészen meglepő, hogy a könnyűzenei szövegek milyen jelentős része gyökerezik valamely nemzeti hagyományban, s ugyanakkor mégsem sorolhatók a népzenéhez. Ide tartoznak a folklorisztikus, esetenként balladisztikus dalok (például börtöndalok: A börtön ablakába, Midnight Special, vagy a szerelmi gyilkosságról valló közismert Ohio). Ezek nem a beatköltészet termékei, a költők és szerzők e műveket pusztán csak átfaragták, továbbgondolták, s alapvetően lényegüket megőrizve adták tovább. A beatnek eleve igen szűkös az egyes zenekarokhoz köthető egyéni szüzsékincse, tehát ritkák az olyan alapkoncepciók, melyeket mások ne játszottak volna, s melyeket ne kapcsolhatnánk egyértelműen valamely folklorisztikus nemzeti-, vagy közösségi zenei hagyományhoz. Valójában a rhythm and blues, melynek alkotóelemei a néger sors, a pamutmezők (cottonfields), és a munka – ez minden könnyűzene, s így a beat szellemi-lelki előzménye is. A munkadalok például a pamutmezők, a gyárak, s a börtönök négereinek ajkáról ’szájrul szájra’, egyenesen népdal-státuszukból léptek a blues, és más ágazatok formációjába. A nemzetközi könnyűzenei szöveghagyomány tehát alapvetően a rhythm and bluesban gyökerezik. Részt vesznek ebben a kánonban folklorisztikus népdalvariációk, népdalok, és balladaszüzsék mindenféle változatban. Alkotóelemei például a Good golly miss Molly, a Let’s work together, a Proud Mary, a Hound dog, vagy a Wild thing. A Creedence mellett a Status Quo, a Beatles, a Canned Heat, Jimi Hendrix és még sokan mások, (szinte mindenki) megörökölte ezeket a dalokat, és egyben rászorult újraértelmezésükre is egészen az NDK-s Puhdysig, és Tina Turnerig, aki a Proud Maryt a Creedence után ismét sikerre vitte. A nyelv persze egyértelműen az angol. Még a Puhdys is angolul adta elő ezeket a dalokat; és itt nem az angol nyelv primér voltát akarom bizonygatni, csak nem tudok nem emlékezni mondjuk Chris Andrews Yesterday Manjének német nyelvű kudarcára. A beat előzményei tehát valójában – ahogy a beatköltészeté is (ennek Kerouac Útonja világos példája) – a folklórban keresendők, s mégpedig leginkább a feketékében. Az 1912-es születésű nagysikerű gospelénekes, Mahalia Jackson Joshua Fit The Battle Of Jerichoja mindenképp nagyobb hatással volt e kánonra, mint Ginsberg, vagy Corso bármely verse. A fogantató létélmény, a feeling azonossága mellett a műfajok egyéni fejlődésében azonban a szerepek kiegyenlítődnek, és tisztázódnak. A költők az irodalom, a zenei szövegírók – mint nálunk S. Nagy István –, a dalszövegek poétikáját teremtik meg. Visszatérve a hagyomány visszapumpálásához, s lezárva gondolatmenetem: az Eörsi István, Kántor Péter, Orbán Ottó és mások által fordított beatköltemények[9] meglehetős hagyományismeretről tanuskodnak, ezeket nagyon jó fordításoknak érzem. De mindezek mellett nyilvánvalóan állandó újraértelmezések lehetségesek, és talán szükségesek is, ekkor pedig ismét az eredeti szövegekhez kell nyúlni, mondjuk Park Honan gyűjteményéhez[10], mely Magyarországon is hozzáférhető, és jó minőségű szövegkiadás.
***
2.
2.
Mint azt már hangsúlyoztam – a könnyűzenei textusok, illetve minden ilyen egyszerű, szegényes szókincsű, a zene determinációja okán sokszor nyelvtanilag töredékes, illetve folklorisztikusan beágyazott szöveg fordítása nehéz és problematikus. Innentől saját fordítói kűzdelmeim eredményein próbálom bemutatni az eddig elhangzottakat. Elsőként a Creedence Clearwater Revival Long as I can see the light (Míg a fényt még láthatom) című dalára vessünk egy pillantást!
|
Put a candle in the window, ’cause I feel I’ve got to move.
Though I’m going, going, I’ll be coming home soon,
long as I can see the light.
Pack my bag and let’s get movin’, cause I’m bound to drift a while.
When I’m gone, gone, you don’t have to worry long,
long as I can see the light.
Guess I’ve got that old trav’lin bone, cause this feelin’ won’t leave me alone.
But I won’t, won’t be losin’ my way, no, no
long as I can see the light.
Yeah! yeah! yeah! oh, yeah!
Put a candle in the window, ’cause I feel I’ve got to move.
Though I’m going, going, I’ll be coming home soon,
long as I can see the light.
Long as I can see the light.
Long as I can see the light.
Long as I can see the light.
Long as I can see the light.
|
Ablakomba tégy ki mécset, mert érzem: el kell mennem.
Bár elmegyek, elmegyek, de hamar visszatérek,
míg a fényt még láthatom.
Rakd össze batyum, s engedj elmenni, sodródnom kell tovább: sorsom ez.
S mikor megyek, megyek, nem kell hogy aggódj soká,
míg a fényt még láthatom.
Gyanítható vén csavargó csontom, mert ez érzés sosem hagy el.
De én nem, sosem hagyom el utam, nem, nem
míg a fényt még láthatom.
Yeah! yeah! yeah! oh, yeah!
Ablakomba tégy ki mécset, mert érzem: el kell mennem.
Bár elmegyek, elmegyek, de hamar visszatérek,
míg a fényt még láthatom.
Míg a fényt még láthatom.
Míg a fényt még láthatom.
Míg a fényt még láthatom.
Míg a fényt még láthatom.
|
Már első olvasáskor szembetűnő, hogy a fordító elsősorban arra törekedett, hogy a zene ritmusát megőrizze, és ezért a stílus jelentős elváltozásával fizetett. Az első gondolat: „Put a candle in the window” a sorvég ritmusát kivéve, megegyező lüktetésű a magyar szöveggel. A sorvégi különbözés igazából nem is válik zavaróvá.
A mondat lényegi részének, s így értelmi és akusztikai hangsúlyának kettősponttal való hátravetése kétszer is megfigyelhető. Ez az egyik esetben egyezik is az angol szöveg logikájával: „I feel [Érzem]: I’ve got to move [el kell mennem]. A másik példa azonban: „sodrodnóm kell tovább: sorsom ez” jellegzetesen magyaros (Nyugatos) költői megoldás, ahogy a gyertya (candle) helyett a mécs kifejezés használata is. A „sorsom ez” alakulatnak menjünk kissé utána! Reviczky Gyula írja például Tantalusz című versében: „Epedni mindig: sorsom ez.”[12] Fenyő László, a Nyugat egy mára már elfeledett költője pedig így ír az 1934-es számban: „És érzem visszavonhatatlanúl: / ez is sors, és az én sorsom ez is, / sorsom e zúg és sorsom ez az asztal / s mit szétterítek most, a papír is.”[13] De fordítók is éltek ezzel a hátravetéses technikával, és nyilván elsősorban ritmikai okok vezérletében. Hogy csak egyet említsek, Csákovics Lajos Zsolt Verdi-fordításában a Kalóz című opera Corrado-monológját a következőképp fordítja: „Oly boldog élet képe várt rám. / De mind e drága kincseket / elvette már a vég, / és visszatérnem nem lehet / más sorsot szánt nekem az ég. / Nincs visszaút, már a sorsom ez.”[14] S végül, hogy mennyire jellegzetes, s leginkább a Nyugathoz köthető fordulat volt ez, Török Sophie visszaemlékezéseit idézem: „Egészen más érzéssel és kötelességtudással viselném a költőfeleség nehéz hivatását, ha tudnám, hogy rendelt sorsom ez, s nem csak otromba véletlen, melyhez személyemnek semmi köze.”[15] Elég ennyi ahhoz, hogy lássuk, végtére a hagyomány visszapumpálása egyik vetületének, a nyelvi stílus átörökítésének (terminológia, szóhasználat) legfőbb ellensége épp a zeneiség – tehát a versritmus megőrzése, (és az énekelhetőségre törekvés) lehet.
A szöveg legproblematikusabb pontja mégis a feeling kifejezés lefordítása. Érzésnek fordítottam, azért is, mert egy mozgalom életérzéséről van szó. A kifejezés mögött a csavargás vágyát találjuk, az utazásét – ahogy a Kerouac-regény, a mozgalom egyik alapművének címe jelzi (Úton – On the way). A csavargás mögött pedig a háború utáni általános kiábrándultság, s a hippimozgalom öröksége keresendő (Hair c. musical – a vietnami háború ellen). A beatköltészet értelmezésekor is egy kozmikus otthontalanságot, dühödt ellenállást, világutálatot kell látnunk. A beatnikek – ahogy hazánkban nevezték a mozgalom tagjait – tehát mind csavargó csontok voltak: „travelling bones”. A feeling további jelentése lehet még a hangulat is, talán ma már így is fordítanánk, hiszen ennyi maradt a beatből: hangulat. Ha ez a lázadás egyáltalán képes még megérinteni valakit…
A szöveg értelmezésénél néhány kivételtől eltekintve a fény (light) a kiindulópont. Vajon mi lehet az a fény, melyet a gyertya őriz, s az utazó mindig látja fényét, bármikor visszatekint. A fény jelentéskészletéból is talán a világosság, mint a szellem tisztasága és szabadsága, valamint a meleg, mint a szeretet érzetének leggyakoribb jelzője – a legmeghatározóbbak. Az értelmezés megállja a helyét, hiszen az előbb felvetett otthontalanságra, háborús lelki örökségre, és szellemi lázadásra valóban pontosan rímelnek e jelképrendszer alkotóelemei.
Egyesek férfi és nő (szerelmi) viszonya köré építik fel értelmezésüket, ily módon a szüzsé lényegében a bolyongó, odüsszeikus személyiség, és világítótornya, a hűséges Pénelopeia története. Ez egy – a beathagyományt nélkülöző, s a világirodalmi hagyományt erősítő – értelmezés. Fontos dologra világít rá ez a kettős értelmi állapot (ezt késbb majd példázom), hiszen – mint a dalszövegfordítás műfajában még oly sok minden –, szabályozatlan az is, hogy a szövegnek inkább szociokulturális, vagy világirodalmi beágyazottságát tekintjük dominánsnak értelmezésünkben és fordításunkban, mely ugyebár maga is értelmezés.
Az anya-fiú viszony is tekintetbevehető irány, mely bőséges kapcsolódási pontot kínál, például ha méltatlanul nélkülözött költőnkre, Simon Istvánra gondolunk, aki az élet = út metafora mentén tárja fel lelki vágyainak, és szellemi megértéseinek kereszteződésében édesanyjával való kapcsolatát. E megközelítés értelmi bizonyítéka például a szövegben megfoglmazott aggodalom (worry) kifejezés, és ezzel párhuzamosan a gyertyagyújtás aktusának említése, mely az irodalom területéről különféle háborús történetek asszociációt támaszthatja fel az olvasóban. Tulajdonképpen irodalmi toposz az anyai hazavárás aktusa, a gyertyagyújtás, a virrasztás, és így tovább. Az út Simonnál szintén a sorssal kapcsolódik össze, nyilván ugyanerre a szemantikai összefüggésre mutat például életút szavunk is. Az anya-fiú viszony tehát szintén helytálló értelmezés lehet. Simon István versének címe Elágazó utunkon:
„Siethetek, utól nem érlek,
nincs célbaérés kétfelől;
belátom lassan, hogy az élet
nem lesz, a kettőnké se, kör.
Szétomló álom, amit hittem,
a búcsúnál remény és vigasz
volt, hogy egyszer mégis nagy ívben
hozzád érek, mert lassítasz.
De más sorsa van minden útnak,
s hiába anya és fia,
utamnak valahol, te tudtad,
***
3.
Az előző szöveg kapcsán már említettem azt a kérdést, hogy vajon a szövegnek inkább szociokulturális, vagy világirodalmi beágyazottságát tekintjük dominánsnak értelmezésünkben. A Míg a fényt még láthatom kapcsán ez még a fordítás kérdéskörén kívüleső probléma volt. Következő szövegünk, a Midnight Special esetében azonban érdekes tanulságokra juthatunk erre nézvést is. A szöveg a következő:
A szöveg máris kínál egy meglehetősen kézenfekvő értelmezést, melyet az első versszak zenei felépítése is csak megerősít. Az nyitóakkord után ugyanis az első versszak sorait félsoros mikroegységekre tagolva, hosszú szünetekkel énekli az előadó. Ez a kiemelés megerősítést, illetve hangsúlyozást, a dal lényegének kiemelését is szolgálja, ahogy például Little Richard Legends című lemezének Hound dogja, és Whole Lotta Shakin Goin’ Onja.[20] Richard a hasonló technikával – melyben a zongora, illetve a zenekar és a közönség mintha vallatná, kérdezgetné az énekest, s az válaszolgatna nekik – legalábbis e hangsúlyozó hatást gyakorolja a hallgatóra. Az első verszak egy börtönlakó panasza, s e kezdeti hangsúly miatt a dalt értelmezhetjük az embertelen bánásmód balladájának is. A második versszakban ugyan a börtönbe érkező nővel foglalkozik a beszélő, de a végére ismét visszatér a rabsors kibontásához, mindezt úgy, ahogy az elején: az egyesszám második személyhez, a mindenkori boyhoz, a mindenkori potenciális börtöntöltelékhez intézi szavait. „Kerüld el ezt az utat cimbora…!” – ez hangsúlyos értelmezés lehetne, a nő utáni vágyódás, és érdeklődés pedig – bár csak pillanatkép – azért fájón juttatja eszünkbe a rabsorssal járó magányt, illetve asszonytalanságot, ezzel is növelve az intés hatását.
Nagyobb problémába csak akkor ütközünk, ha a refrént próbáljuk értelmezni: „Ó Éjsötét Különösség, vesd reám fényedet!” Persze, elgondolhatjuk – s nyilván legtöbbünknek ez jut az eszébe –, hogy a munkában gyötrődő rabok az éjszakai nyugodalom után vágyakoznak, hogy az elcsendesedés, a lelki megbékélés pillanatát kívánják. Vajon, mint Radnótink –, várnak egy csodát, valami mély, megváltó éjjeli különösséget, mert álmukban hazaszállnak a foglyok „búvó otthoni tájra”?[21] Az Éjjeli Különösség így valóban megfoghatónak tűnik, de vajon hogyan illeszthető bele ez – a folklór számára hisztérikus – költői magasság a Creedencet ölelő hagyományba? Vélhetően valamilyen hibát követtünk el, az ilyen esetekben ez szokott a stiláris összeférhetetlenség forrás lenni. De egyáltalán honnan derül ki, hogy hibát követtünk el –, tehát végtére is mibe kapaszkodhat a fordító?
A helyzet leginkább azért nehéz, mert a dalszövegeket szinte lehetetlen adekvát forrásból idézni. A kiadók ritkán mellékelik a borítóban, vagy bármely módon a hivatalos, az eredeti szövegzetet, de még ezek a mellékletek sem mindig pontosak, (többnyire a kiadó jegyzetei). A dalszövegfordító tehát, (kivéve persze a hivatalos kiadású librettóval rendelkező operákat), akkor jár el a legprecízebben, ha maga jegyzi le – hallás után – a szöveget. Persze így a hibalehetőség fokozottan fennáll, sajnos azonban nem igen létezik jobb megoldás. A mankó, mely mégis adott –, az az összevetés lehetősége más lejegyzésekkel. A fenti jegyzetemben sárgával jelöltem egy kollégám verziójának eltérését, nézzük meg tanulságait! Nyilván egész tanulmányom, s így ez a fordítói útvonal is csak egy modellezés, de jelen esetben Gallusunk, az eltévelyedett fordító, ezen az ösvényen indulhat ismét útnak, hogy kijavítsa hibáját.
Nézzük a sárgával szedett változatot! A „shine (h)er light on me” verzió egyesszám harmadik személyű, nőnemű névmása mögött máris elkezdhetjük keresni a fény nőnemű forrását, hiszen a szöveg innentől nem azt jelenti: „Éjsötét Különösség, vesd reám fényedet!”, hanem azt: „Éjsötét Különösség, vesd reám az ő (♀) fényét!”. Eszerint az Éjsötét Különösségnek módja van valamiféle nőnek a fényét a beszélőre vetni. A kéttagú refrén egyik tagjának változtatása után nyilvánvalóan felülvizsgáljuk a másik tagot is, tehát a Midnight Special kifejezés újrafordítását is elvégezzük. A hagyomány szerepének – eleddig jegelt, hanyagolt – vizsgálata itt válik nélkülözhetetlenné, ez pedig kutatást igényel.
Tételezzük fel, hogy a kutatást elvégeztük, s egy folklórkutató, Paul Oliver Songsters and Saints[22] című kötetében a Midnight Special kifejezés nyomára bukkantunk! Paul itt arról ír, hogy a déli államok börtönei körül az a hír járta: a hét legjobb dolgozói a hétvégén prostituáltakat fogadhattak. Az örömlányok szombat éjfélkor – egy kifejezetten a számukra rendszeresített – vonattal utaztak a börtönbe, s ennek a vonatnak a neve volt Midnight Special. Valóban, a szótárban is szerepel a special kifejezésnek főnévi státuszban az a jelentése: különvonat.
A kutatás információinak értelmező belehelyezése a fordítmányba: tulajdonképpen ez a hagyomány visszapumpálásának leglényegesebb része. A szóhasználat, mint stiláris disztribúció – egészen eddig mellékes; persze később roppant fontos szempont, de az értelemtulajdonítás lényegi fázisa ez az információs vizsgálat. A gerincét, az értelmét tettük be így a szövegbe, egészen idáig az énekelhetőség, a szöveghűség, és a költői minőségek teljesen lényegtelenek. Innentől világossá válik a dal mondanivalója, miszerint a munkában elgyötört rabok – valóban valami különösre várva – a hétvégi kegy megnyeréséért epekednek, s vágyuk e(gy) nő fényében sütkérezni. Az átalakított fordítás a következő:
|
Creedence Clearwater Revival – Midnight Special (Midnight Special)
|
|
|
Well, you wake up in the mornin’, (–)you hear the work bell ring,
and they march you to the table, (–) to see the same old thing: ain’t no food upon the table, (–) and no pork up in the pan, but you better not complain, boy, (–) you get in trouble with the man.
Refrain:
Let the midnight special, shine (‘er) a light on me! Let the midnight special, shine (‘er) a light on me! Let the midnight special, shine (‘er) a light on me!
Let the midnight special, shine (‘er) aever-lovin’ light on me!
Yonder come miss Rosie, how in the world did you know?
By the way she wears her apron, and the clothes, she wore, umbrella on her shoulder, piece of paper in her hand, she come to see the gov’nor she wants to free her man. Refrain If you’re ever in Houston, well, you’d better do the right!
You’d better not gamble, and you better not fight at all, or the sheriff will grab ya, and the boys will bring you down. The next thing you know boy, well, you’re prison bound. Refrain Refrain |
Ja, felkelsz reggel, (–) a munkacsengő csörgését hallod,
és kimasíroztatnak az asztalhoz, (–) hogy lásd a régi tényt:
nincs kaja az asztalon, (–) és hús sincs a serpenyőn,
de jobb ha nem ágálsz, apám, (–) mert megütöd a bokád a fickónál.
Refrén:
Ó Midnight Special, vesd reám az ő fényét!
Ó Midnight Special, vesd reám az ő fényét!
Ó Midnight Special, vesd reám az ő fényét!
Óh Midnight Special, vesd reám örökkön-imádott fényét!
Amott jön Rózi kisasszony, mi a helyezt a világban, tudja-e?
Ó, ahogy a kötényét hordja, s egész ruházatát, mely rajta van,
esernyő a vállán, és darab papír a kezében,
jött a börtöndirihez, hogy az urát szabadítsa.
Refrén
Ha voltál már valaha Houstonban, biztos hogy eztán jó leszel!
Biztos nem fogsz már szerencsejátszani, és verekedni se többé,
vagy a sheriff elkap, és a srácok bekaszniznak.
A következő, amit látsz, tesó, hogy már megin’ a rács határol.
Refrén
Refrén
|
Hogyan foglalhatnám össze fejtegetéseimet? Tulajdonképpen csak kalandtúránk, felfedezőutunk néhány lényegi állomására hívnám fel a figyelmet. Első részünk fontos elméleti megállapítása az volt: a beatköltészet előbb különálló volt, s így a beatirodalmat egyrészt kettősen kell megítélnünk: megzenésített versekben(1) és dalszövegekben(2); másrészt a dalszövegekben a fogantató létélmény hagyományát kell, illetve lehet keresnünk, s ez (részben) a beatköltészetből nyerhető ki. Egész foglalatoskodásunk okát, módját, és célját megjelöli e pár sor, s ezeket kénytelenek vagyunk mindig szem előtt tartani, ahogy Földes László meg is tette, tegyük hozzá: kiválóan. Második részünk már gyakorlati tapasztalattal gazdagított minket, azt kellett lássuk: végtére a hagyomány visszapumpálása egyik vetületének, a nyelvi stílus átörökítésének (terminológia, szóhasználat) legfőbb ellensége épp a zeneiség – tehát a versritmus megőrzése, (és az énekelhetőségre törekvés) lehet. Ugyanitt esett szó e zenei szövegek értelmezhetőségéről, melyek a szépirodalmi alkotásokhoz hasonlóan számtalan irányból vizsgálhatók, s több értelmezésük adható, nincs mindig rögzített értelmük, bár többnyire eltéphetetlen szálakkal kötődnek bizonyos szüzsékhez, és folklorisztikus tényekhez. Erre volt példa harmadik fejeztünk, mely a hagyománytól eltekintő, teljesen laikusan olvasó fordítással szemben kívánta kibontakoztatni érvrendszerét. Mint az első fordításban láttuk – vannak könnyen fordítható, nyitott szövegek, de a harmadik rész bizonyítja: nem mindegyik ilyen! A hagyomány visszapumpálása pedig nem csak stiláris disztribúció, de értelmi információs vizsgálat, s ezen információk legtöbbször folklórkutatók munkáiból hüvelyezhetők ki. A hagyomány visszapumpálásának leglényegesebb része tehát a kutatás információinak értelmező belehelyezése a fordítmányba, a költői kompetenciák csak ezután kerülhetnek előtérbe.
***