„Hozzávalók: egy egész gyöngytyúk…”Így kezdődött a recept a nagy ízbibliában. Meg kell jegyezni, igen szép példányt sikerült vásárolnia a nőnek a piacon, bár nem egy fácán- hisz az drágább is és ő tudta, hogy általában evvel verik át az éttermekben az embereket: fácánt rendelnek és gyöngytyúkot kapnak-, de szép fiatal, középméretű jószág, a színe pedig pompás. Nem nyakon szúrták, hiszen akkor bevérzik a hús és lilás színű lesz, hanem megfojtották. Attól oly szép, akár egy pulyka. Amúgy nem is baj, ha van otthon egy egész kopasztott, belezett tyúk, fel lehet darabolni, kiszedni ami kell, a többit bezacskózni és be a fagyóba, jó lesz majd levesnek. A nő így is tett, levágta a lábakat, a szárnyakat, a hátát, és szépen kimetszette egy pengeéles késsel a melleket, majd felkockázta. Kár is volt, hisz a nő csupán gyöngytyúk mellszeleteket akart készíteni egy kis besamell mártással, a recept azonban valóban így szólt: „Vegyen egy egész gyöngytyúkot, mossa meg alaposan, majd kívül-belül sózza be. A megtisztított fokhagymát és a fűszereket tegye bele a tyúk beljesébe..!”. Így jár az ember, ha a lapok összeragadnak. Nincs baj, fő a találékonyság, de már nem bajlódott a könyv lapjaival, hagyta ott nyitva maradni, ahol az egész tyúk rituális feláldozásának kulináris olvasata található. Amúgy szeretett kísérletezni, felfedezni új ízeket, aromákat, fűszereket, hisz annyiféle alapanyag van, amit vegyíteni lehet, csak az ember inkább a meglévő biztosra hagyatkozik. Aztán vagy sikerrel járt és jóllakott a család, vagy gyorsan rendeltek pizzát a helyi étteremből. Eszébe jutott egy főzős műsor, melynek a végén egy erősen pösze és selypítő sommelier („Hogy engedik egyáltalán az ilyeneket a médiában szerepelni?!”) szagolgatta és kóstolgatta a jobbnál jobb borokat és nagy műértően ecsetelte, hogy egyes bortípusokat milyen ételhez ajánlana. „Eszt a lankáss, napssugarass dombokon érlelt tesstess, fűszeress vörössbort leginkább a vörösshussokhoz ajánlanám…” Ezen elmosolyodott. „Tokaji van itthon, 3 puttonyos.” Fogalma sem volt, hogy milyen ételhez dukál, igazából egyáltalán nem értett a borokhoz, annyit tudott róla, hogy drága.

 „Kell egy kis zene!”- és a nő feltett egy lemezt. Szerette a francia chansonokat. A Hi-Fi nem volt túl nagy ahhoz képest, hogy a ház többi része milyen berendezésekkel volt telezsúfolva: férje dolgozó szobájában scannel, fénymásoló; rádiós-pezsgőfürdős zuhanykabin és vízadagoló műanyag pohárral. Úgy gondolta a hús hamar kész lesz, amúgy is tudja nagyjából fejből, hogy milyen fűszerek kellenek, úgyhogy inkább hozzáfogott a mártáshoz. Két evőkanál liszt, ugyanennyi vaj, fél liter tej, amit végül félig tejszínnel helyettesített és sajt – mert miért ne? Izgult, először csinált ilyet. Teljesen belehabarodott a munkába, úgy ahogy összehabarodott a forró vaj a lisztbe vagy épp fordítva és ahogy aztán összerántja a tej és tejszín keverékét! Úgy érezte, mintha feltalálta volna a spanyolviaszt. Aztán a sajt. Belereszelt vagy 10 deka trappistát, de úgy érezte, nem elég különleges. Eszébe jutott a hűtőben lévő kis rokfort. Nem nagyon értett a francia sajtokhoz, kezdve avval, hogy ementálit tett a mártásba és nem rokfortot, de hát neki minden francia sajt csak rokfort volt, mit törődött volna avval, hogy az egyik penészes tésztájú, a másik meg kemény sajt? Mindenesetre az egész lakást átjárta az olvasztott sajt sós illata. Eközben a felszeletelt darabokat sózta, borsozta. Fokhagyma! Igen, apróra kell vágni. Meg akkor egy kis vöröshagymát is. Utálta pucolni, de megveszett a hagyma illatáért és ízéért, főleg ha jól besózta gyakorlatilag mindenhez képest volt megenni. Kell még egy savanykás alma, mely kissé fanyarrá tompítja az ízeket, kis szárított zsálya, oregánó… Ezek a gondolatok és már előre elképzelt zamatok érlelődtek orrában, szájában. De nem csak neki.

 A nő mögött 2 lépésnyire állt mereven egy férfi, ki tudja mióta. Nyaka előrebiccent, tekintete kifejezéstelen. Kezei a test mellett lógtak, térdei kissé megrogyasztva vertek gyökeret a konyha kövén. A francia dal elnyomhatta lépteit, semmi nesz nem szűrődött be, sem a nyikorgó kapu, sem az ajtó záródása, sem a hajópadló finom reccsenése, pedig nem szólt hangosan a lejátszó. A nő semmit sem vett észre, úgy feledkezett bele a főzésbe, mint ahogy a férfi is. Erősen nézte, hogy forog a nő kezében a kés, mely szinte egyforma kockákat hasít a mellfilékből, a reszelő mint csinál illatos kis forgácsokat a kemény sajtból- mert ő nagyon is jól tudta, mi a különbség az ementáli és a rokfort között-, mint pucolja az a szép kéz a hagymát.

… A férfi feje kissé oldalra dőlt, az érzelemmentes arc megrezzent, szája enyhe mosolyra húzódott…

 Elővett egy nagy, széles serpenyőt. Napraforgó olajatt melegített, majd beledobta a húst, mely nagyot sercent.

…a férfi szeme megrándult…

 Következett az apróra vágyott hagyma, mind a vörös,- mind a fokhagyma, a szeletekre darabolt alma… kéne még több zöldség, kis kukorica, sárgarépa…és előhözött a fagyóból egy zacskó mirelit zöldség keveréket, melyet sisteregve kezdett felengedni a hús mellett

…a férfi jobb karja kissé hátracsuklott…

 és persze a nagyi által eltett paradicsomszósz!

…A fej balra kezd biccenni, a pupillák egyre tágabbak, mosolya már leginkább ijesztő vigyorrá kezd húzódni…

 Belekerül a paradicsomszósz is. Felszisszent, mert a forró olaj kicsapott kezére. „Jaj a fűszerek! Majd elfelejtettem!” Homlokán a láztól és persze a tűzhely melegétől gyöngyözni kezdett a homloka. Nem lehetett kizökkenteni sem a nőt, sem a férfit. „Hogy is volt? Zsálya…” De már régóta improvizált. Feltépte a fűszeres szekrényt és kikotort mindent, amit talált. „Gyömbér-nem, szegfűszeg-nem, fahéj-nem, zsálya!” és aztán keze nem állt meg. Oregánó, kis delikát, bazsalikom-mind beletette. És érezte, ahogy az ízek kezdtek összeérni. Nem kapcsolta be a szagelszívót, hisz annyira jó volt, akár egy masszázs idegeinek. Mosoly fakadt az arcán.

…Az aromáktól részegült férfi teste kissé előre dőlt, mintha egyet lépni kívánna…

 Megkóstolta, nagyon ízletes volt. Azonban hiányzott még valami! De mi? A nő tovább keresgélt és végül rátalált egy kis zacskóra. Egy jó ismerősétől kapott évekkel ezelőtt indiai fűszereket. Ez az! Csípős, karakteres íz. Szétnyitotta a zacskó száját, majd egy kiskanálnyit bányászott elő.

…Szemét le nem vette a kanálról. Ahogy közeledett az erős fűszer a serpenyő felé, úgy torzult el a férfi bárgyú arca…

Végül a fűszer belekerült a serpenyőbe, fakanállal jól elkeverte, majd –mint ahogy anno még kémia órán tanulta, hogyan lehet a különböző vegyi anyagokat megszagolni- nem hajolt fölé, csupán kezével maga felé legyezte az illatfelhőt. Elégedett mosollyal konstatálta.

…Végigfutott a ránc a homlokán, pulzusa felszökkent, arca összerezzent és fájdalmasan felnyögött…

A nő ijedten fordult hátra és felvisított.

– Maga mit keres itt?!

De válasz nem jött, a férfi talán jobban megrémült a rajtakapáson. Zavartan és kétségbeesetten keresett valamit, ami kihúzhatja ebből a helyzetből. A késről a kloffolóra járt a szeme. A nő észrevette, egyre gondoltak. A nő a késért ugrott volna, ha ez az eddig kővé merevedett férfi nem kapta volna el a nő nyakát. Odanyomta a konyhapulthoz a fejet és csak szorította.

…A szúrástól lila lesz…bevérzik…

Addig fojtogatta, míg a nő teste erőtlenül terült el a hideg padlón. Színe akár a pulykáé. A férfi belenézett a receptkönyvbe: „Vegyen egy egész gyöngytyúkot, mossa meg alaposan, majd kívül-belül sózza be. A megtisztított fokhagymát és a fűszereket tegye bele a tyúk belsejébe…”

A tűzhelyen még égett a láng az edény alatt. Mielőtt a megpirult hússal összerottyantak volna a zöldségek és a fűszerek, feltett főni egy fazék rizst. A jó minőségű, ’A’ rizst kétszer átmosta, olajon megpirította, sózta, majd felöntötte vízzel. Miközben puhult és szívta magába a sok rizsszem a vizet, meg-megkavarta és gazdagon meghintette curry porral. Volt gondja rá, hogy közben ne hagyja kihűlni a besamell mártást sem, viszont hiányolta belőle a fokhagymát, így kettőt bele is préselt. Még egy pici só és kész. Levette a gázt az összes lábas alól, hisz ezek a legjobb minőségűek, tartják a hőt. Elővette az ünnepi terítőt, a nád tányéralátétet és megterített. A villákat és késeket egyenként megtörölgette, a szalvétát pedig nagyon frappáns és ízléses módon hajtogatta bele a pohárba. A villa és kés pont a megfelelő oldalon. Gyönyörű porcelánba szedte a puha, currytől sárga rizst, a zöldséges húst, fém öntőcsészébe a mártást, majd az asztalra helyezte őket. Szalvétát gyűrt partedli gyanánt az ingébe, kiszedte magának az ételt, kisujját felfelé biggyesztve felemelte a villát, majd hozzálátott. Úgy érezte mennyei. Egyszerű étel, de annál finomabb. Minden falatot körbeforgatott a szájában, nehogy elszalasszon egy ízmolekulát sem! A mosoly visszatért arcára, a zene kellemesen zsibbasztotta idegeit. Ezt csak fokozta volna a Tokaji, talán még a borszakértőnk is megengedte volna a szervírozását, de erről mit sem tudhatott a férfi.

Jóllakottan felállt, fogta a mosatlan tányért és az evőeszközöket, majd rendre elmosta, eltörölgette.