Az egész egy derűs tavaszi napon kezdődött, amikor a piacon lógó szatyrokkal a vállamon vánszorogtam, s egy modellféle lenge lány ellibbent mellettem. Egyik kezében kutyapóráz volt, a másikban pedig egy gurulós bevásárlótáska. Kisebb sokkot kaptam a látványtól, letettem a piac kőszőnyegére a szatyraimat, masszíroztam a vállam, és arra gondoltam, hogy a fenében nem jutott ez nekem előbb eszembe.

Aznap este már izzott a webhálóm, földön-égen kerestem a tankom. Merthogy ez a népies neve: banyatank. Arra is rájöttem, hogy a skótkockás gurulós bevásárlótáskához nem adnak automatikusan túlsúlyos félvak tacskót. Magyarán tacskó nélkül is lehet venni ilyen szatyrot. Fellélegeztem, örömömben énekeltem,  mert őszintén szólva fogalmam sincs, hova tettem volna az ebet. Tanyasi szocializációmtól nem tudok már szabadulni soha, e szerint pedig kutyának, macskának udvaron a helye, punktum.

Ha már tank, legyen menő, futott át rajtam, s  a legtrendibb márkák kínálatát böngészgettem. Ki is választottam egy spanyol modellt, amely Picasso forma- és színvilágát juttatta eszembe. A tanári fizetésem egynegyedét utaltam át érte, de nem bántam. Elszánt voltam, hajthatatlan és pofátlanul sikerorientált. A reklámképen két méter magas, szálfa, világhódító fiatalember húzta maga mellett, gondoltam, ha neki nem kínos, nekem sem lesz az. Pár nap múlva hozták a csomagot. Első ránézésre csak azt tűnt fel, hogy alig fér be az ajtón. Amikor kicsomagoltam, egy világ omlott össze bennem. Más szín volt, mint amit megrendeltem, más forma,  továbbá csak a hokedlire állva értem el a fogantyúját. Vissza kellett küldenem. Csupán a postaköltségem bánta. Ez mind-mind irdatlan szomorúsággal töltött el, de hát a nagyobb baj az volt, hogy ott voltam újra, ahol a part szakad. Tank nélkül.

Mindent egy lapra téve gyors döntést hoztam. Elmentem egy nagyáruházba. Kinéztem egyet. Megvettem. Másnap már a piacon görögtem vele. Mi az hogy görögtem! Valósággal megrészegített a szabadság súlytalansága. Összevásároltam mindent: káposztát, krumplit, tököt, almát, karfiolt, ja, igen, olajat is, és nem is egyet, hanem egyenesen kettőt. Fél éve halasztott mézvásárlást ejtettem meg, mert ugye az olyan nehéz, mint a só, és igen, sót is vettem meg cukrot is. Valósággal röpködtem örömömben, degeszre telt a tankom, de sebaj, nem éreztem nehéznek. A kedvenc butikomba is bementem, megálltam a sarokban, és szemlélődtem. Egy idős hölgy rontott be az ajtón. Két eladó is megszólította, de ő mintha nem is látná őket, átnézett rajtuk, és hozzám rohant. Ez az!, kiáltotta. Ez kell nekem is, tudja milyen régen vágyom rá? Azzal kitépte a kezemből a tankomat, és mint aki divatbemutató kifutóján illegeti magát, elindult a tankommal ide-oda a nagy tükör előtt. Mentében igazgatta a sálját, dobálta a haját. Mit tetszik kérni?, kérdezték tőle az eladók. Itt semmit, csak tudják, húsz éve nem merek ilyen gurulós kocsit venni, mert öreges. Most meg itt van egy, ami fiatalít. Az eladók úgy néztek rám, mint a véres rongyra, már-már azt hittem, kidobnak a boltból. Elindultunk az Andrássy úton a Hősök tere felé. A hölgy a tankommal elöl, én meg kullogtam utána. Véletlenül épp arra jött, amerre én, de éreztem, hogy még a pokolba is képes lenne követni. Egészen a térig kísért. Ott addig-addig bohóckodott a japán turistákkal, míg elkérték tőle a tankom, és csinálták a viccesebbnél viccesebb felvételeket. Ez azért már több volt a soknál! Az én tankommal ne gúnyolódjon senki! Kikérem magamnak!

Először Gábriel arkangyalra néztem, csináljon már valamit, mégiscsak egy felsővezető. Aztán Árpádra, Elődre, Ondra, Kondra, Tasra, Hubára és Tétényre. De semmi. A szent királyokkal se mentem többre, se a Hunyadiakkal, se Bethlennel, se Thökölyvel, se Rákóczival, se Kossuthtal. Rájöttem, hogy hősök ide vagy oda, csakis magamra számíthatok.

Összeszedtem maradék erőmet, és kitéptem a tankom a kezéből. Ez az én tankom!, mondtam, viszontlátásra, és elindultam a százéves platánok felé.

(Illusztráció: Saatchi Art)

Tóth Sárának

Mindegy a történet mely pontján vetik Józsefet a kútba testvérei. Zuhanni a nyitómondattal kezd. Kezdetben teremtette Isten. Vagy még korábban. Mikor név nélkül szunnyadott a sors is, betöltetlen várt a végzet. A könyv margója nem a szöveg, hanem a lap szélén kezdődik. A valóságot autofikcióként működteti. Mígnem a kiválasztottság önbeteljesítő rozsdája rozsdaövezetté nyilvánítja az egész bolygót. Az már a finomhangolás, hogy mi nem kiválasztottak, csak választottak vagyunk. Nekem ne mondjanak ennyit se. Fölöttünk összezárt a vörös tenger. Ez azonosít be minket. Ahhoz sem kell ketté válnia, hogy átkeljen lábon rajta az Egyszülött Egyiptomba. Akihez képest mindenki másodszülött. A visszataszító Egyiptom magához vonja. Egyiptom. Közszereplő. Projekciós felület. Sokan hiszik ismerni, kevesen találkoztak vele. Avagy ismerhető-e, akivel egyetlen személyes találkozás sincs az időben? Helyette az időtlen mélyalmos gyűlölet, melynek nincs feleződési ideje. Egyiptomból menekülni kell. Egyiptomba menekülni kell. Egyiptom a menekült státusz szimbóluma. Józsefet az egyiptomiak elfelejtették. A történet a felejtéstől válik történetté. Ha nincs az érzelmeknek feleződési ideje, komplexus. A projectile pedig a testen átmegy. Legyen bár letelt porladási ideje. A gyűlölet balzsamozási technikája az engesztelhetetlenség. A bőr emlékszik így. Egyiptom elfelejtette a balzsamozás ősi tudományát. A felejtés úgy organizálja az időt, organikussá teszi. Egyiptom nem balzsamozta be a tudást átörökített isteneivel. A projekciós felület a magunkból kiszerkesztett vállalhatatlan. Az undor vonásainkat átadja a függőlegesnek. Ami mégsem zuhanás. Megannyi családi tartozás. Jobb, ha ehelyett állatfejű isteneink vannak. Azt legalább az összes emberi érzelemből nyertük. Nem csak az undorból. Az isteneket, akiket sokan hisznek ismerni, kevesen találkoztak velük. A szüleimnek született egy gyereke, aki nem tudott undorodni. Mikor leválasztotta testhatárainak ismerete és énné feledte, magamra maradtam vele. Az undor másképp választ el. Eliszonyít. Ezzel a hiánnyal születtem. Nekem az undor nem segített magammá iszonyodni. Az angyal által meghirdetett és az angyal által legyilkoltak egy. A fáraó által legyilkoltak és a zsidó király által legyilkoltak egy. Szakadjon bár(h)ány ágra a történet. Hogy ki az elsőszülött? Nem téveszt meg a születési sorrend.  Mindig az, akit mások szerint szígyelni kell. Igen, így mondva. Mint az egykéző Ormánság másod-szülöttjét. Apát. Anyát. Kistestvírt. Valaki homlokomra írta letörölhetetlen: ki időt nyer, félelmet nyer. A Nílus torkolatpiramis. A piramis a Nílus függőleges deltája. Az emlékezet apad, és dagad, mint Égyiptom folyója. A zsigereket pedig külön edénybe temetem.