Fellinger Károly gyermekversei

 

NYÍRFA

Luca-éjjel, Szent György-éjjel
boszorka száll seprűjével.
Öcsém kérdi: Mit akar itt?
Félti, óvja játékait.

Megrontja a kecskét, bárányt,
hinni benne merő ábránd,
sántít a ló, megáll, eldől,
Szöncön ráncos bőre sem köll.

Közel az utolsó óra,
tégy nyírfát az istállóba,
kémény köré, eperfákra,
a szántóföld négy sarkába.

Szülőágyba, kisbölcsőbe
hozza főnixmadár csőre.
Nyírfaággal hajtsd a ménest,
nem lesz híján eleségnek.

Mégis van egy nagy bökkenő,
nyírfából van az a seprő,
amivel a boszorkányok
megkerülik a világot.

 

KARÁCSONYI ASZTAL

Közeledik a szenteste,
a várakozás nagy napja,
be a házba, a konyhába
szalmát, szénát hoz a gazda.

Asztal alá rakja csöndben,
a vödörben búza, árpa,
ekevas, járom, kaszakő,
mind-mind a születést várja.

Az asztalon ácsszerszámok,
méz, só, bors, fokhagyma, kenyér,
főtt tojásból kerek negyven,
mindegyikük friss, hófehér.

Akad bab, hal, alma, dió,
tele van a szív malaszttal,
Aprószentekig mindenképp
terítve marad az asztal.

Hátha a holtak betérnek,
a kis Jézus meg az angyal,
menjenek majd jó hírével,
jóllakottan, teli hassal.

Aprószentek után, ami
asztalon volt, vagy alatta,
varázserővel bír, hittel,
úgy a magvak, mint a szalma.

Tyúk fészkébe, ha egy kevés
karácsonyi szalma kerül,
nyugodt lesz a kotló attól,
tavasz elején már megül.

Ha karácsonyi búzát rak
a gazda az etetőbe,
annyi tojás lesz az évben,
vehet tehénkét belőle.

Karácsonyi morzsa segít,
ha megbetegszik az állat,
kertbe szórva jól termővé
teszi mind a gyümölcsfákat.

 

MACSKÁS

A Kis-Duna szigetére
a vasorrú, göthös bába
átevickélt egy ladikon,
dünnyögött, morgott magába.
……..A tündérek, szól a fáma,
……..elmentek a batyusbálba,
…………Őraljapusztára.

A boszorka ámult-bámult,
égig érő fára nézett,
levél helyett az ágakon
macska nyávogott, tömérdek,
……..kút volt a fa alatt, oly mély,
……..nem látta magát a holdfény.
…………Oda a reménynek.

Ám a cicák között, ejnye,
nem akadt fekete egy se,
megrázta a fát a banya,
kútba hullt a macskák java,
……..szürke, fehér, tarkabarka,
……..megfulladtak mind egy szuszra.
…………Mondom, becsszavamra.

Gyászolt a fa, a Kis-Duna,
de utána, ámuljatok,
macska ugrott ki a kútból,
mind feléledt, lábra kapott,
……..élet vize volt a kútban,
……..higgyétek el, bizony úgy van.
…………Emeljél kalapot!

Azóta e szigetecskét,
bár elhagyták a tündérek,
Macskásnak hívja a jónép,
ide ördög sose téved.
……..A boszorka félős, hörög,
……..dióhéjban macska zörög.
…………Nem múlnak az évek.

 

(Illusztráció: Leon Devenice: Colorful Birch Trees)

 

Az egyszeri tank

 

Az egész egy derűs tavaszi napon kezdődött, amikor a piacon lógó szatyrokkal a vállamon vánszorogtam, s egy modellféle lenge lány ellibbent mellettem. Egyik kezében kutyapóráz volt, a másikban pedig egy gurulós bevásárlótáska. Kisebb sokkot kaptam a látványtól, letettem a piac kőszőnyegére a szatyraimat, masszíroztam a vállam, és arra gondoltam, hogy a fenében nem jutott ez nekem előbb eszembe.

Aznap este már izzott a webhálóm, földön-égen kerestem a tankom. Merthogy ez a népies neve: banyatank. Arra is rájöttem, hogy a skótkockás gurulós bevásárlótáskához nem adnak automatikusan túlsúlyos félvak tacskót. Magyarán tacskó nélkül is lehet venni ilyen szatyrot. Fellélegeztem, örömömben énekeltem,  mert őszintén szólva fogalmam sincs, hova tettem volna az ebet. Tanyasi szocializációmtól nem tudok már szabadulni soha, e szerint pedig kutyának, macskának udvaron a helye, punktum.

Ha már tank, legyen menő, futott át rajtam, s  a legtrendibb márkák kínálatát böngészgettem. Ki is választottam egy spanyol modellt, amely Picasso forma- és színvilágát juttatta eszembe. A tanári fizetésem egynegyedét utaltam át érte, de nem bántam. Elszánt voltam, hajthatatlan és pofátlanul sikerorientált. A reklámképen két méter magas, szálfa, világhódító fiatalember húzta maga mellett, gondoltam, ha neki nem kínos, nekem sem lesz az. Pár nap múlva hozták a csomagot. Első ránézésre csak azt tűnt fel, hogy alig fér be az ajtón. Amikor kicsomagoltam, egy világ omlott össze bennem. Más szín volt, mint amit megrendeltem, más forma,  továbbá csak a hokedlire állva értem el a fogantyúját. Vissza kellett küldenem. Csupán a postaköltségem bánta. Ez mind-mind irdatlan szomorúsággal töltött el, de hát a nagyobb baj az volt, hogy ott voltam újra, ahol a part szakad. Tank nélkül.

Mindent egy lapra téve gyors döntést hoztam. Elmentem egy nagyáruházba. Kinéztem egyet. Megvettem. Másnap már a piacon görögtem vele. Mi az hogy görögtem! Valósággal megrészegített a szabadság súlytalansága. Összevásároltam mindent: káposztát, krumplit, tököt, almát, karfiolt, ja, igen, olajat is, és nem is egyet, hanem egyenesen kettőt. Fél éve halasztott mézvásárlást ejtettem meg, mert ugye az olyan nehéz, mint a só, és igen, sót is vettem meg cukrot is. Valósággal röpködtem örömömben, degeszre telt a tankom, de sebaj, nem éreztem nehéznek. A kedvenc butikomba is bementem, megálltam a sarokban, és szemlélődtem. Egy idős hölgy rontott be az ajtón. Két eladó is megszólította, de ő mintha nem is látná őket, átnézett rajtuk, és hozzám rohant. Ez az!, kiáltotta. Ez kell nekem is, tudja milyen régen vágyom rá? Azzal kitépte a kezemből a tankomat, és mint aki divatbemutató kifutóján illegeti magát, elindult a tankommal ide-oda a nagy tükör előtt. Mentében igazgatta a sálját, dobálta a haját. Mit tetszik kérni?, kérdezték tőle az eladók. Itt semmit, csak tudják, húsz éve nem merek ilyen gurulós kocsit venni, mert öreges. Most meg itt van egy, ami fiatalít. Az eladók úgy néztek rám, mint a véres rongyra, már-már azt hittem, kidobnak a boltból. Elindultunk az Andrássy úton a Hősök tere felé. A hölgy a tankommal elöl, én meg kullogtam utána. Véletlenül épp arra jött, amerre én, de éreztem, hogy még a pokolba is képes lenne követni. Egészen a térig kísért. Ott addig-addig bohóckodott a japán turistákkal, míg elkérték tőle a tankom, és csinálták a viccesebbnél viccesebb felvételeket. Ez azért már több volt a soknál! Az én tankommal ne gúnyolódjon senki! Kikérem magamnak!

Először Gábriel arkangyalra néztem, csináljon már valamit, mégiscsak egy felsővezető. Aztán Árpádra, Elődre, Ondra, Kondra, Tasra, Hubára és Tétényre. De semmi. A szent királyokkal se mentem többre, se a Hunyadiakkal, se Bethlennel, se Thökölyvel, se Rákóczival, se Kossuthtal. Rájöttem, hogy hősök ide vagy oda, csakis magamra számíthatok.

Összeszedtem maradék erőmet, és kitéptem a tankom a kezéből. Ez az én tankom!, mondtam, viszontlátásra, és elindultam a százéves platánok felé.

 

(Illusztráció: Saatchi Art)

Torkolatpiramis

Tóth Sárának

Mindegy a történet mely pontján vetik Józsefet a kútba testvérei. Zuhanni a nyitómondattal kezd. Kezdetben teremtette Isten. Vagy még korábban. Mikor név nélkül szunnyadott a sors is, betöltetlen várt a végzet. A könyv margója nem a szöveg, hanem a lap szélén kezdődik. A valóságot autofikcióként működteti. Mígnem a kiválasztottság önbeteljesítő rozsdája rozsdaövezetté nyilvánítja az egész bolygót. Az már a finomhangolás, hogy mi nem kiválasztottak, csak választottak vagyunk. Nekem ne mondjanak ennyit se. Fölöttünk összezárt a vörös tenger. Ez azonosít be minket. Ahhoz sem kell ketté válnia, hogy átkeljen lábon rajta az Egyszülött Egyiptomba. Akihez képest mindenki másodszülött. A visszataszító Egyiptom magához vonja. Egyiptom. Közszereplő. Projekciós felület. Sokan hiszik ismerni, kevesen találkoztak vele. Avagy ismerhető-e, akivel egyetlen személyes találkozás sincs az időben? Helyette az időtlen mélyalmos gyűlölet, melynek nincs feleződési ideje. Egyiptomból menekülni kell. Egyiptomba menekülni kell. Egyiptom a menekült státusz szimbóluma. Józsefet az egyiptomiak elfelejtették. A történet a felejtéstől válik történetté. Ha nincs az érzelmeknek feleződési ideje, komplexus. A projectile pedig a testen átmegy. Legyen bár letelt porladási ideje. A gyűlölet balzsamozási technikája az engesztelhetetlenség. A bőr emlékszik így. Egyiptom elfelejtette a balzsamozás ősi tudományát. A felejtés úgy organizálja az időt, organikussá teszi. Egyiptom nem balzsamozta be a tudást átörökített isteneivel. A projekciós felület a magunkból kiszerkesztett vállalhatatlan. Az undor vonásainkat átadja a függőlegesnek. Ami mégsem zuhanás. Megannyi családi tartozás. Jobb, ha ehelyett állatfejű isteneink vannak. Azt legalább az összes emberi érzelemből nyertük. Nem csak az undorból. Az isteneket, akiket sokan hisznek ismerni, kevesen találkoztak velük. A szüleimnek született egy gyereke, aki nem tudott undorodni. Mikor leválasztotta testhatárainak ismerete és énné feledte, magamra maradtam vele. Az undor másképp választ el. Eliszonyít. Ezzel a hiánnyal születtem. Nekem az undor nem segített magammá iszonyodni. Az angyal által meghirdetett és az angyal által legyilkoltak egy. A fáraó által legyilkoltak és a zsidó király által legyilkoltak egy. Szakadjon bár(h)ány ágra a történet. Hogy ki az elsőszülött? Nem téveszt meg a születési sorrend.  Mindig az, akit mások szerint szígyelni kell. Igen, így mondva. Mint az egykéző Ormánság másod-szülöttjét. Apát. Anyát. Kistestvírt. Valaki homlokomra írta letörölhetetlen: ki időt nyer, félelmet nyer. A Nílus torkolatpiramis. A piramis a Nílus függőleges deltája. Az emlékezet apad, és dagad, mint Égyiptom folyója. A zsigereket pedig külön edénybe temetem.

 

Poszt-indusztriális mise-féleség

 

Kibelezett torz katedrálisbelső
mered az égre
Szédítően magas kazánoltáráról
opresszív fohász kondul
a régi szellemek
kórusától kísérve
Folyosó folyosóból bomlik ki
és nem tudni, hol a vége
a félhomályi érzékcsalódásnak
Fényfüstjébe veszik
az eget-földet összekötni hivatott
betonmennyezet
De te tudod, hogy valahol ott fent,
a gyomverte tető alatt
elveszett az ipari megváltás ígérete.

 

(Illusztráció: W H Sweet: Exeter Cathedral Interior Architectural Study)

Korántsem limonádé

Tatár Rózsa “Álmok selyemre festve” című regényéről

Tatár Rózsa könyve a Cédrus Művészeti Alapítványnál jelent meg 2024-ben. A borítón tengerparton sétáló nőalak hátulnézetben, felette egy fürtös hajú férfi homályos sziluettje. Ha csak a borítót nézem, biztosan nem olvasom el, mert nem szeretem az idealizált, naiv szerelmeket felvonultató romantikus regényeket. Örülök, hogy mégis belekezdtem, a történet magával sodort, ahogy a fülszöveg ígérte, nem lehet letenni. A regény egy gobelin-és festőművész, Szilvia történetét beszéli el, aki sikeres művészként saját álmait igyekszik megvalósítani a vasfüggöny idején.

A kötetet hagyományos, közérthető, lineáris történetmesélés jellemzi. A főhősnő egy ausztriai társas utazáson megismerkedik az olasz fiúval, Patrickkal, azonnal egymásba szeretnek. Nemcsak az országhatárok állnak közéjük, hanem a rendszer: akkoriban nem lehetett csak úgy ide-oda utazni, néha éveket is várni kellett. Egyesek a disszidálás alternatív módját választották, „elfelejtettek” hazatérni a nyaralásból.

Szilvia kötelességtudó lány lévén visszament Szegedre, és levélben tartotta a kapcsolatot szerelmével. Ám a levelek egy nap elmaradtak. Közben a nagyvilágban is sorsfordító esemény történik: Aldo Moro miniszterelnököt elrabolták. Szilviának az a rossz sejtése támadt, hogy talán a két dolognak köze lehet egymáshoz. Továbbra is ír Patricknak és telefonon is próbálja elérni, hiába.

Telnek a hónapok, évek… Szilvia tovább szeretne tanulni, ehhez pénzre van szüksége. Dávid, a festőművész modellt keres, de eddig senki nem felelt meg neki, mintha mindig az „Aranyhajú” lányt várta volna. Nem könnyen nyerte el Szilvia szívét Dávid, a szoknyavadász hírében álló festőművész, de végül összeházasodnak, gyerekük lesz, ám Szilvia még mindig nem tudja elfelejteni Patrickot. Az élet úgy hozza, hogy még találkoznak. Mintha a sors űzné velük furcsa játékát, többször is egy helyen vannak, de mégsem tudnak találkozni. De nem akarok spoilerezni.

A könyv etikai dilemmája, hogy lehet-e egyszerre két embert szerelemmel szeretni, hogy valakit örökre megőrizni emlékezetünkben és önkéntelen vágyakozással gondolni rá már megcsalásnak számít?

A regényben élesen megmutatkozik a „rothadó kapitalizmus” és a „virágzó szocializmus” ellentéte. A Triznya-kocsma fejezet kiemelten fontos történelmi értéket képvisel. Triznya Mátyás és Szőnyi Zsuzsa római, Aventinus-dombi otthona az emigráns magyarok nemzetközi találkozó helye, és a tiltott irodalom  Magyarországra juttató főfészke.

Lassan úgy tűnik, hogy a szerelmi szál, csupán ürügy, „csalétek” az olvasónak, hogy megismerje a Kádár-korszakot, bepillantson a rendszerváltásba és az azt követő időszakba.

A történet a szerelmi vonatkozásokon túl az önmegvalósítás kérdését is feszegeti. Szilvia a Parlament gobelinjeit szövi, így egy biztos megélhetést adó, ám iparosmunkát végez, amiben nem jut szerep saját kreativitásának. Pedig ő valójában festőművész szeretne lenni. A regény olvasása közben magam is elgondolkodtam arról, hogy miképp lehetne megtalálni az egyensúlyt a megélhetési írás és az ihletett szövegek között. Részben a könyv hatására kezdtem – korábban felkelve – nagyobb hangsúlyt fektetni a verseskötetem írásába. Végig azon tűnődtem, hol kezdődik önmagunk eladása…

Az etikai és szerelmi kérdéseket kissé árnyalja, ha tudjuk mikor játszódik a történet. A vasfüggöny, mint áthághatatlannak tűnő akadály, és az akkoriban uralkodó közhangulat egy olyan közegben tartotta az önmagát és a társát kereső embert, amit most már el sem tudunk képzelni. Tehát Tatár Rózsa könyve nem csupán szerelmes, hanem történelmi regény is. Tapinthatóvá teszi a kort, láttatja annak szürkeségét, az ember szinte érzi, ahogy fojtogatja a légkör. Atmoszférateremtésből ötös.

A Parlament egyik alkalmazottja képében a besúgói hálózat is beteszi a lábát Szilvia műtermébe. A lány már nemcsak megrendelésre dolgozik, hanem selyemre festi álmait. Teljesül egyik vágya, hogy legyen egy galériája. Másik vágyának beteljesülését tragédia előzi meg. A sors keze egy autó elé veti férjét, Dávidot. Ami ezután következik, az minden képzeletet felülmúl, de nem árulom el. Azért annyit mégis, hogy kiderül, mi történt Patrickkal, és…

A történetnek spirituális szemmel nézve is van mondanivalója, mintha azt üzenné, hogy – hadd éljek most egy közhellyel – semmi sem véletlen, minden kis képkocának megvan a maga helye a nagy egészben.

Nagyon sokat adott nekem a regény, ugyanakkor – és pont ezért – nem tudom kihagyni, hogy lehetne jobb címe. Meg kevésbé andalító borítója. Ezek elég megtévesztőek lehetnek, a könyvesboltban keresgélő így lektűrnek vélheti és elsiklik felette, ami igen nagy kár lenne. És ha már a kritikánál tartunk, érdekelt volna, mit festett Szilvia selyemképeire. Ami biztos, hogy minden képen felfedezhető mintegy árnyékalakként, egy férfi képe. Netán szándékosan nem árulta el a szerző?

A könyv befejezése üzenet a mai idősödő embereknek: van élet, és lehet szerelem, életünk delén túl is!

Szeretettel ajánlom bárkinek, aki szeretne egy happyenddel végződő, ám korántsem limonádé szerelmi történetet olvasni, vagy akit érdekel a vasfüggöny emberi aspektusa, netán maga is művész, vagy az szeretne lenni, csak még nem volt mersze megfesteni az álmait.

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info