Zsebők Csaba negyedik verseskötete 2025-ben jelent meg. Ahogyan a borító is hirdeti, a Lelki-kóló című könyv 77 + 7 verset tár az olvasó elé, korábbi és új szövegeket egyaránt. A szerző eddigi költői pályájára jellemző szövegvilág van jelen ezekben a művekben is, amelyek egyaránt tematizálnak személyes és kollektív élményeket, vagy éppen a folklórból ismerős motívumokat is. A téma- és formabeli sokféleségben egy összetartó, egyenletesen magas minőségű, mintegy harmincéves alkotói munka bontakozik ki, amelyeket a ritmus, a gondolatiság, és a beleérzés szándéka vezet.
A versek egy varázstalan, vagyis ebben az értelemben elszellemtelenedett világ ellenpontjaként jelennek meg. A szövegekben a dal, a misztika, a személyes emlékezet, az ősiség, és az időn kívüliség megjelenése is tetten érhető. A kötet 1995 és 2024 között született verseket tartalmaz, négy időbeli egységre tagolva. A kötet szövegei összességükben formai és tartalmi sokféleséget egyaránt képviselnek, ez pedig a kötet első ciklusában, a 2023 és a 2024-es években íródott versekben hamar felfedezhető. Zsebők szövegei a külső és belső történésekre egyaránt érzékenyek, megjelennek a gyermekkorra emlékező motívumok (Az én Pécsem) éppen úgy, mint a városi vagy természetes tájak (Március 15. tér, Tanka a tengerhez), vagy akár a történelmi eseményekre reflektáló írások is. A sokféleségből fakadóan a kötet szövegei nagy témaváltásokat is tesznek, amelyek lekövetése néhol fokozott olvasói figyelmet kíván – egy értékdevalvációról szóló mű után a pécsi fiatalkort felidéző, majd egy tenger-hasonlatra épülő szöveg következik –, ám egy új és válogatott verseket egyaránt felvonultató kötet esetében világos ennek a koncepciónak a szándéka.
Az említett műfaji sokszínűség a kötet egyik legfontosabb értéke. A versek, és a dal műfajához konvergáló írások mellett novellisztikus, a szabadvers formai és logikai szabályai szerint fejlődő írások a történetmesélésükkel prózaiak, érzékenységükkel és súlypontjaikkal mégis líraiak. A 2017 és 2022 között született versekből válogató ,,fejezet” szintén foglalkozik a tánc és a zene motívumaival, a Keringőbe rántva lelkünk mérgezett felét, vagy Örök rezgésbe című versek viszont nem formájukban, hanem témájukban mutatnak rá a zeneiség szellemére. A 2011 és 2016 közötti időszak költeményei megszólalásmódjukban közel állnak a közelmúltbéli szövegekhez. A líraiság, illetve az alanyi költészet sajátosságai kifejezetten személyes hangvételű sorokban jelennek meg. A magány élménye (Visszasüppedve kozmikus magányba), és a baráti, családi viszonyok (Nyomot hagysz, Anyám, Zsomborbála) egyaránt nagy teret kapnak. Megjelennek olyan szövegek is, amelyek a személyességet dalos formában, keresztrímes szerkezettel kommunikálják, az Amit átviszek majd, dimenziókapun című szövegben a számvetés és a lajstrom képe rajzolódik ki. A belső megélések színrevitele nemcsak témaként, hanem néhol feloldhatatlan problémaként is megjelenik. A Még démonjaimat is kiírom magamból című szövegben ez utóbbi kap teret, itt a versbéli beszélő arról számol be, hogy bár az írás által számos belső tartam bukkanhat felszínre – és kerülhet akár olvasók elé is –, bizonyos dolgok ennek ellenére rejtetten maradnak.
A kötet egyes szövegei (Innen még inkább távlatos, Ősnő) rímelésükben, tördelésükben, ritmikájukban a dal műfaji minőségét képviselik. Az ütemesen szóló sorok azonban a vers műfaji követelményeinek is eleget tehetnek. Több szöveg nem a dal egynemű, egyetlen érzelmet vagy hangulatot kommunikáló szándékával lép fel, hanem hangulati váltásokat is beemel. A népi kultúrának a szeretete explicit megjelenése a kötet első verseiben figyelhető meg a legegyértelműbben. A folklórhoz való viszony azért is kerülhet elő több helyen is, mivel szerzőjük zenei pályán is mozog – mindez pedig a címválasztást is magyarázza. Ezekre a szövegekre jellemző a magyar népdalokban is felfedezhető képiség, például a természeti és égi jelenségek beemelése.
A versek ilyen szempontból intellektuális írások benyomását keltik, de fontos hangsúlyozni, hogy a szerzemények valódi értéke nem a jól sikerült stilisztikai megoldásokban keresendő. A dalszerű szövegek lelkiségükben inkább a szív, mint az ész ügyeivel foglalkoznak. Témájuk, és a korábban már említett ritmikájuk, egyaránt alkalmassá teszik őket zenés interpretálásra is: a ritmikát, az elemi kifejezőerőt támogatják meg a gyakran visszatérő, halmozáson, felsoroláson alapuló versek, amelyek a kötet egészét végigkísérik. A Népi és urbánus című vers helységneveket, a fentebb már említett kiváló vers, az Együtt zuhanunk a ,,megvetem” szó repetíciójával dolgozik. Ezek az ismétlések néhol meditatív hatást keltenek, másutt pedig a sulykolás eszközével élnek, vagy a lírai én gondolatainak szertefutását viszik színre.
A kötet végén, az 1995 és 2010 közötti versek egy bevonódottabb, szenvedélyekben álló beszélő képét rajzolják fel: a jó és rossz ellentéteit egymás mellé helyező versek jellemzik ezt a ciklust. A ciklusban több helyen is feltűnnek a kötet újabb versanyagában is megjelenő témák, amelyek a mitikus tartalmak, akár a család és az egyén ügyeivel foglalkoznak. A lelki kötelékek, a vágy és a szenvedély ezen korábbi versekben erősen jelen vannak, az írásmód és hangvétel ugyanakkor egyértelmű előképei a később született műveknek, miközben megjelennek más versformák, mint például elégikus, himnikus hangvételű szövegek (Elhallgatnak nagyjaink, Mindennapi kenyerünk meglesz minden nap?). A kötet időrendiség szerint rendezett szövegei egy alkotói pálya, egyúttal egy költői hang alakulását is megmutatják. Zsebők kötete izgalmas utazást ígér – külső és belső tájakon egyaránt.
(Zsebők Csaba, Lelki-kóló 77 +7 vers, 2025, Püski.)
Szabó Benedek
