Akakij Akakijevics reggeli közben arra az elhatározásra jutott, hogy elég, ma megmondja a szabónak, hogy ha nem fejezi be a kabátját, akkor… hát valami lesz.

Egész úton hergelte magát, s odaérve szinte kirántotta helyéről az üzlet ajtaját. A várakozó-szerű előszobában megtorpant, mert mégsem lehet valakit átgondolatlan, hebehurgya mondatokkal rendbe tenni. Leült az egyik székbe, megállapította, hogy a szabó még mindig dohányzik, és elkezdett kotorászni az asztalra rendezetlenül kitett könyvek között.

– Az ifjú W. új szenvedései? Hmm, ez biztos valaminek a második része, az a mihaszna meg persze nem tette ki az elejét!

Rántott hús olajos szaga pöckölte meg az orrát, mely a liftakna nyitott ablakából kúszott le a szabóhoz.

– Az orr. Micsoda bóvli cím! Gogol – Akakij Akakijevics tudatalattijában valami megmozdult; szokatlan, ismeretlen dolgot érzett és tudott, amit valójában nem érzett és nem tudott. Az 58. oldalon eszmélt magára.

– Mekkora egy balek ez a Kovaljov!

Miután az asztalon levő romana magazin címlaplánya rákacsintott, visszamenekült a megsárgult lapú, dohány szagú könyv történetébe.

– Jööheeet! – ordított ki kecses hangján a varrómester. A füst mindenfelé gomolygott a szobában, de Akakij Akakijevicset már nem zavarta, csak legyen végre készen a kabát.

A szabó két szótagnyi köszönés után elájult. Még megvártam, míg Akakij drága a tükörbe pillantva elkékül, majd jókedvűen kisurrantam az utcára, s letüdőztem az első szippantásnyi levegőjét a szabadságnak.

ORr
( Személyi asszisztens: Sz. Ritus N.)