Csörsz István problematikus író, és ezáltal a maga nemében problémafelvetésre kiváló. A hetvenes években a Sírig tartsd a pofád című könyve, a szociális kirekesztettségben élő alanyokkal készített interjúkötete a mai napig népszerű. Novellás kötetei kevésbé ragadtak meg a köztudatban, de újabban, újra és újra előkerül a neve; sorra jelennek meg régebbi írásai, legutóbb az 56-os forradalom katonáinak beszámolóiból készített dokumentum-kötet, a Viharjelzés (Napkút, 2014) és tavaly, a Vesztesek (ami nem mellesleg, 1975-ben íródott).
A regény science-fictionnek készült (legfőbb ihletforrása Stanisław Lem Solarisa, mely akkoriban mély benyomást tett az íróra), melyet részben be is teljesít, Csörsz regényétől azonban mégsem azt kapjuk, mint amit e műfaj hallatán elképzelnénk, bár nem is ezt várjuk, hiszen híresen földi, realista író.
A történet terepén – a III. évezred küszöbén épp átbukva, valahogy így tűnik fel – egy hallatlanul érdekes kontraszt-helyzet előtt állunk, egy jól (akár öntudatlanul) kiszámított retro-jövőben. Korunkban, 2020-ban játszódik, azonban mint a legtöbb science-fiction, megírása korának képét is híven tükrözi. Ebben a regényben egy – akár posztmodern jellegűnek is tekinthető – idősík-keveredést tapasztalhatunk, hiszen a mérleg jobbára az előző évszázad felé billen. Az atmoszféra a füstös hetvenes évek lágy, okkersárga hangulatát idézi, hiába uralja a légteret a közlekedés, hiába segédkeznek robotok az ember mellett, a történet egésze egy érdekes kaland egy 2020-ba csöppent hetvenes évtizedről, mind materiális eszközeiben, mind pedig társadalmi berendezkedésében, emberi kapcsolataiban.
A regény szerkezeti alapját képező történet főbb szereplői ösztöndíjas, törekvő, lelkes fiatalok. Az ösztöndíj külföldre szól, ám sokkal nagyobb áldozatot követel, mint kezdetben gondolnák. A diákok boldogulásának útján szembejövő zsákutcák egyre inkább a múlt, a homályba veszett családi kötelékek, az egymáshoz, barátokhoz fűződő viszonyaik, az otthon (a biztonságérzet, valódi önmaguk megélése, meglelése) felé terelik a gondolati sík mozgástereit, mely akaratlanul is ráirányíthatja figyelmünket az online kiadású közösségi hálók élő adásában megfigyelhető aktuális korproblémákra.
A Londonban tanuló diákok élete kilátástalannak tűnik, elismerésért és megélhetésért, de főként morális értékeik megtartásáért küzdenek, azonban a még mindig uralkodó kapitalizmus nem hagy teret érvényesülésüknek. Érdekesség, hogy a hetvenes években a kiadók főként ideológiai alapon utasították vissza a könyv kiadására vonatkozó igényt, mely szerint a szerző által ábrázolt korban elképzelhetetlen, hogy kapitalizmus még létezzen.
Szinte minden szereplő máshonnan származik, a diákok többsége főleg Kelet-Európából; ezek az összekuszált energiák (magától értetődően a bevont kultúrák és nemzetideák) szétvethetnék a regény szerkezetét, de valójában erősítik, egységesítik azt kellőképp halvány kontúrjaikkal. A cselekmény folyamán haladva egyre mélyebb bepillantást nyerhetünk a főbb szereplők életébe és múltjába, a múltjukhoz való viszonyukba, mely a történet végére határozottan kiélesedik: az idegenség-érzet a konfliktus szintjére emelkedik.
A regény olvasása közben felszínre kerül az elbizonytalanodás, a döntésekben való kételkedés, az önsorsba vetett hit kérdéskörének problematikája és ezeknek realitáshoz való viszonya, attól való függősége. A valakiből idegenné és az idegenből valakivé válás párhuzamos szálain haladhatunk végig és juthatunk el hovatartozásunk, helyes irányba haladásunk megkérdőjelezéséig. Szinte minden regényszereplő saját lehetőségeinek spektrumát testesíti meg; a boldogulás folyamatában a boldogság hiánya válik szembetűnővé. A döntéshozatal, a felelősség vállalásának súlya kap indokolt nyomatékot, ennek alapját képezi a hontalanság, az otthontalanság érzése, melyre a diákok sikereik törékeny illúzióját építik.
A fő cselekményszál egy halálraítélt fegyenc története, akit egyfajta emlékezettel, memória-manipulációval foglalkozó kutatáshoz kísérleti alanyként használnak fel. Vajon újra lehet-e egy életet írni? Vajon bele lehet-e avatkozni egy már megírt történetbe, sorsba? Ezt a populáris, adaptálható témát fejtegeti a regény. Az eltörölt, elfelejtett múltját kergető elítélt lesz végül manifesztációja és egyben szimbóluma a mellette párhuzamosan, aránylag egyforma minőségben felbukkanó hősök életének. A gyökerektől való fokozatos elszakadás pillanatképeit örökíti meg a fegyenc orvosi kezelése, mely egyben egy új élettörténet megírásának lehetőségét is mérlegre teszi, de vajon bekövetkezhet-e? A kísérletet végző orvos, a kitűnő, elismert diák, alapos, logikus elme, a következményekkel azonban nem számolva belenyúl egy másik ember életébe, mely döntése saját életére is kihatással lesz. A munkáját önmaga védelmére felhasználó, magánéletétől elzárkózó, merev, elhallgató természet egy ambivalens karakter tükre; folyamatos vívódásai a külvilág kreált és a magában becsben tartott értékek között diszharmonikus hőssé teszik, aki képtelen elhatározni magát sorsa felett, s ezáltal válik a történet talán legérdekesebb szereplőjévé.
A regény egyetlen őszintének beállítható karaktere egy nőalak, kihez fő motívumként a hang társul; kutatási területe a hangpszichológia. Ezt a szálat a regényben elnyomja végül a halálraítélt sorsának ügye, ettől függetlenül fontos részét képezi a regény cselekményének. A szereplő őszintesége már a szöveg formai szintjén is észlelhető, egyes szám első személyű hangja őt hozza hozzánk a legközelebb. A hangtól való függése életének, kutatásának tárgya, és mint hogy a legteljesebb önismerettel rendelkező karakter, így a leginkább kidolgozott is a regényben. A hangban rejtőző történet, a megbúvó igazság és hazugság arcai, mind az ő érzékenysége és megfigyelői képessége által tárulnak elénk. Sajnos, nem kellőképp hangsúlyos vonal, pedig lehetne. Mindenesetre az ő szereplése köti össze, tereli egy síkra a regény mellékszálait, az elhallgatás, a gondolati sík analepszisei, a kérdésfeltevés, a válaszkeresés, egyszóval a diszkurzus által, mely végül a cselekmény fő motivikáját adja és engedi kriminalisztikai irányban kifuttatni a történetet.
A regény a karakterábrázolást illetően erős, kellőképp egyensúlyban tartja a narratívát, cselekményszálai végérvényes kibontatlanságának hiánya ellenére is.

Egy külsődleges szempontból megközelítve meg kell jegyezzük, hogy a regény megírásának folyamata végtére is tükörre talál a történet problémafelvetésében. A könyv utolsó oldalain helyet kapott – a regény keletkezéséről szóló – részletek, melyek Az írás művészete című esszékötet kiadatlan függelékéből származnak, a szerző kedves, őszinte hangján tájékoztatják az olvasót az írás közben felmerült problémákról. E nehézkes folyamat hangulata érződhet a regény auráján; a pesszimizmus erős lüktetése, folytonos visszhangja; a kockázat, a döntések és a felelősség vállalása, az elhatározás küszöbe, érintve a szerzői én-t, a közt és a köztest, mind megkezdi a maga játékát a szövegben, és az ábrázolt karakterisztikában.
(A szerző és szöveg kapcsolatával foglalkozó irodalomelméleti témákat és problémákat ez újra elevenné, vita tárgyává teheti.)

Az interjú- és dokumentum kötetei után, Csörsz kirekesztettség-élménye végtére is realizálódhatott egy már saját műben, a folyamat és a vele járó útkeresés beteljesíthette önmagát. Bárhogyan is történt, bárhogyan is esett a saját csapdájába az író, bölcs belátással és humorral viselte, és ezért mélyen tisztelendő.
A regény tehát elkalauzol minket egy érdekes, földi, földi és mindennapos problémákat felölelő futurisztikus világba, és egy annál is inkább életszerűbb konfliktusba, ahol mindenképpen adalékanyagot kapunk az élet kérdéseihez.
Tanulságként levonható, hogy az élet újraírásának művészete keserű és erőt emésztő, a lehetőségét azonban meg kell hagyni; a felülírás ugyanúgy teremtés és születés, és minden esetben átírja a sorsot…

(Szerzői illusztráció – a kép egy az író által kifaragott szobrot ábrázol, mely az 1970 körül megjelent  National Geographic egyik számában megtalálható fénykép sajátos reprodukciója, egyben ihletadója volt a Vesztesek egyik jelenetének, illetve segédkezett a mű egyik fő karakterének “létre hívásában” is. )