Lehetséges-e kizárólag a testünkről, mint formálódó, megismerendő anyagról írni? Mi történik a szöveggel, ha annak középpontjába teljes mértékben és tudatosan a testhez köthető tapasztalatok, élmények, tanulságok, megfigyelések kerülnek? Daniel Pennac Testnapló című regénye erre tesz kísérletet, amely különösen figyelemreméltó, ha a (fiktív) napló műfajának lehetőségeire, vagy annak általában maximális szubjektivitására gondolunk. A főszereplő, aki 12 éves korától egészen haláláig, 87 esztendős koráig feljegyez minden testéhez köthető élményt és gondolatot, azonban kijelenti, hogy az intim napló-jelleget szeretné elkerülni. A szöveg így a test-problematikát kifejezetten a biológiai folyamatokra, az anyagiságra és működésre koncentrálva igyekszik az olvasó elé tárni, és szándéka szerint el akarja kerülni az érzelmek leírását. „Akik naplót írnak, például Luc vagy Françoise, összevissza beszélnek mindenről, benyomásokról, érzésekről, (…) de soha nem beszélnek a testükről. (…) Mindig valamilyen érzelem hatása alatt ír, csakhogy szinte soha nem emlékszik rá, milyen érzelemről volt szó. Én azt akarom, hogy amit ma írok, ötven év múlva is ugyanazt jelentse.” (27.) Testjáték bővebben… →