∞ Lilith Guégamian: Սարի աղջիկ [Sari aghjik]
(Music of Armenia, 2014)

azt mondják, havonta egyszer süt a Nap. én még nem láttam, két hónapja vagyok itt. lehet, pont olyankor sütött, amikor pislogtam. vagy aludtam. nincs sötét, a Hold egész nap fenn van. a hó fölött botorkál, öreg. apónak hívják, mint a medvéket és az apókat.

mezítláb járnak a havon, azt mondják, nem hideg. levettem a cipőm és ugyancsak megégette a hó a talpam. de ők nem állnak, amikor mennek. elindultam. a Hold is mezítlábasan jár-kel mindennap.

azt mondják, a Nap egy házban van, aminek nincs ablaka. ott üldögél, fűti a házat. meleg ház az, zöld fedelű, csupa színes fából, zöld fából, kék fából, lilából. és a fáknak a kérgein a rajzok. ahol a fa lakott, azt rajzolja a kéreg.

és az évgyűrűkben a rajzok. az utat rajzolják, amin jött. a lila fának kék a rajza, a kék fának zöld, a zöldnek sárga. sárgát máshol nem látni. senki sem látta ezt a házat, a Hold se, pedig a Hold mindennap kint kullog.

letettem a szemüvegem, nem találom. itt senki se lát élesen. nincsenek élek. cikázások a szemem előtt, azt mondják, ők nem látnak ilyet. de ők sohasem láttak másmilyet, mint amilyet látnak. nem ismerik a színeket, fehér az ég is.

éjszaka is fehér az ég, csak hidegebb van. azt mondják, öreg van, amikor este van. apónak neveztem az éjszakát, de azt mondták, nem ugyanaz. soha sincs sötét, soha sincs világos. a Hold is házban lakik, az ég a háza.

mint a hónak a föld. sohasem mennek el hazulról. akkor is van Hold, amikor Nap van, egymást nézik. egyszer találkozott a Hold a Nappal, útja közben. nézték egymást, ahogy egymást nézi a hó és az ég. de itt nem nőnek fák, hallgatott a Nap.

állatnak csak hangja van itt, növénynek levegője. nem esznek. az első két hónapban nehéz csak. nincs felhő. az ég és a hó a messzeségben egy, helyet is cserélnek, mint régen, a Nap előtt. néha az égen van a házunk.

néha kevesebb a hó, néha több. olyankor az ég kevesebb. a hó az ég és a hó közt kecmereg. valahol az égben is van háza a hónak, onnan esik ki, és mindig a hó felé esik, rá. kevesebb az ég, mint a hó, pedig a hó is öreg.

azt mondják, vizek jártak valamikor. akkor még ittak, és voltak madarak, akik isznak. egy fa lakott itt akkor, azoknak a madaraknak a háza. a fának a gyökerénél van a Napnak a háza, de nem abból a fából.

a Nap egyedül építette a házát, akkor egyszer, amikor a Hold aludt. a Nap még sohasem aludt. azt mondják, havonta egyszer elalszik a Hold, de nem akkor, amikor a Nap süt. énekelnek olyankor, altatódaluk van erre.

az még a régi nyelven van, senki sem érti. a madarak nyelvén énekelték, amikor még jártak a madarak, és értették egymást. egymást tanítják arra, amit tudnak, és arra, amit nem.

van egy énekük erre. a fia apja nincs otthon, hazajön a Nap. a Nap a Napban van, a Nap Napja hazaér, hazajön a Nap. a Nap Napja a Napban van, van egy fiam, jöttünk a Napba, hazajön a Nap.

a Nap ég, a Hold pedig Nap, a Nap a házban van, van egy fiam, hazajön a Nap. a Nap és a Hold kívül, kimegy a Nap, bejön a Hold, van egy fiam, a Nap, hazajön a Nap. a földön fekszik az éjszaka, az éjszaka közepén hazajön a Nap, van egy fiam, és mi vagyunk a Nap.

ezt a Hold énekelte, amikor kicsi volt.

egyik nap jó holdat kívántam valamelyiküknek. nem zavarta. nem értem a nyelvét. nem beszélnek, de nem zavarja őket, ha beszédet hallanak.

2019. 01. 28. 8:11:38
Pilisvörösvár

HAVAS
1. hazajön a Nap
2. dobon dobolni

[2650: „Nap”, „út”, szóköz nélküli 2650 leütésnyi szabadon alkotott szöveg a Napút húszéves évfordulójára.]

𝄞 მზეთამზე: მზე შინა…, გურული ძეობისა (ქართველ ქალთა ტრადიციული სიმღერები, ტ. I., 1996) [Mzetamze: Mze shina…, ring dance song for the birth of a son, Guria (Traditional Songs of Georgian Women, Vol. I., 1996)].

(Illusztráció: Tree trunk tutorial)

Akkoriban nem aggódtunk, csak szerelmeskedtünk. Védekezni kéne? Eszünkbe se jutott. A csemeténk káóval győzött, születni akart, és ezzel kiütötte belőlünk a félelmet, hogy miből fogunk megélni.

Szép legyen, okos legyen, ha most úgy alakul, mondogattuk, és úgy alakult.

Naná, hogy misztérium, ez a teremtés kézzel fogható csodája, és persze istennek éreztem magam, holott nálam gyarlóbbat nem hordott a Föld. Minden édesanya átéli, változik a teste, melléből folyik a tej, szülés előtt alszik jól utoljára. Nem tudtam, hogy ezután mindig így lesz, mert akkor is felébredek, ha a szomszéd szobában mozdul, vagy, ha éjfél után jön haza a kölyök. Akkoriban csak a gátvágás fájt, néztem a négykilós csöppséget. Két szoptatás közt berohantam az egyetemre, sok újszülött sírt az évfolyamon, mi amolyan gyerekcsináló csapat voltunk. A srácra nagyi, nagynéni, unokahúg vigyáztak, mikor ki ért rá. A dékán felháborodva utasított el minden könnyítési kérelmet. Döntse el, kérem, egyetemi hallgató vagy családanya akar lenni. Megsemmisülten álltam, a dékánt szívtelen állatnak neveztem magamban, és két héttel a szülés után félfenékkel már a padban ültem, ha már egyetemistaként szültem. Végül is az én döntésem volt, nem a professzoré. Anyalecke bővebben… →

A város szélén lakott egy illegális szeméttelepen úgy háromszáz méterre a cigánykolóniától. A cigányok szűkszavú, magányos, de okos embernek ismerték, akihez elég sokan fordultak tanácsért: betegek, szerelmesek, pereskedők és hasonlók. Meg akartak írni egy kérvényt? Gyerünk Dióhoz! Nem malacozik a koca? Majd Dió segít. Addig-addig, míg megszületett a döntés: maguk közé fogadják. Igaz, hogy nem roma, meg piás is az ungro¹, de hát ki nem az itt a telepen? Majd adnak neki egy kolyibát, és mindnyájan jól járnak.

– Á, nem, kösz szépen, de ez a konténer nekem éppen megfelel! – utasította el a romákat a szakállas, kopaszodó csőlakó.

– Csak ezért? – köszörülte meg a torkát egy bibircsókos atyafi.

– Mi másért?

– Te tudod. Talán te is utálsz bennünket.

– De okos vagy! Szóval utállak. Ezért segítek nektek, valahányszor probléma van a telepen.

– Há sze pont ezt nem értjük – elegyedett a vitába egy, a többinél barnább bőrű manus. – Mért segítesz, ha egyszer ki sem állsz bennünket?

– Vagy fordítva – vakarta meg az orrát a harmadik. – Mért utálsz, ha egyszer segítesz? EMBEREK ÉS PATKÁNYOK bővebben… →

James Francis Leathersock összegyűjtött írásai

Prosztakovné asszony: Atyuskám, ő már
kisgyerek kora óta szereti a történeteimet.
Szkotyinyin: Ebben rám üt a gyerek.
Fonvizin: A Nemesúrfi

A kiadó előszava

Mikor hozzáláttunk, hogy sajtó alá rendezzük J. F. Leathersock elbeszéléseit, amelyeket itt nyújtunk át a közönségnek, egyúttal el akartuk látni a gyűjteményt a megboldogult szerzőnek legalább rövid életrajzával, hogy ezzel is segítsük kielégíteni a hazai irodalomkedvelők tudnivágyását. Ezért Zachariah Elliot¹ naplójának néhány részletét közöljük, akinél kevesen ismerhették jobban J. F. Leathersockot.

„James Francis Leathersock 1886-ban született Birminghamben, a Ladywood negyedben. Édesapja, Carl Arthur Leathersock, hentesként, édesanyja, Kathy White, varrónőként dolgozott. Hét testvére közül ő volt a harmadik legidősebb.² (…) Amerikai rokonaitól örökölt pénzét utazásra költötte. A világot járta, így szerezte be történeteit. Hagyatéki tárgyalásokon ismeretlenek leveleit vásárolta meg, ivókban, fogadókban a folyton mesélni vágyó öregek társaságát kereste, és általában mindenkiét, aki valami érdekes mesével tudott szolgálni. Majd lejegyezte a történeteket, kevés alakítással, ferdítéssel, és nevének kezdőbetűit tüntette fel a végükön, középső nevének kezdőbetűjének kihagyásával, titokzatosságot kívánva sugallni ezzel.³ (…)  Rengeteg művet elkezdett, különböző műfajokban, de nem fejezte be őket. Ezeknek töredékeiből választott, sokszor egyáltalán nem odaillő mottót az adott történethez.(…) Hiába vállaltam kevesebb pénzért a munkát, elbocsájtott. Egyre elhatalmasodó süketsége mindinkább ellehetetlenítette mindennapjait, ezért inkább megvált tőlem. Emlékszem, a harminckettedik születésnapom volt, Mr. Leathersock meg a 74-et töltötte. Mióta Londonba költöztem nem hallottam róla, de még most is, öt év után, a legjobbakat kívánom neki. Soha nem volt tehetséges, de a történetek szeretete valahogy olvashatóvá tette műveit.” James Francis Leathersock összegyűjtött írásai – Előszó – A Morgue utcai kettős igazság bővebben… →

A lábfejem

A lábfejem szép arányos. Cipőméretem 38-as, de a bal pár milliméterrel hosszabb, mint a jobb. Lábujjaim a kisujjtól a nagyujjig szép növekvő sorrendben követik egymást, nincs ormótlanul előrenyúló láb-mutatóujj, ahogy a legtöbb embernek. Az enyémek tisztességesen, szabályosan állnak egy megbízható lábujj tornasorban. A körmök rajtuk kerekdedek, szófogadók, egyedüli hiba a nagylábujjam körmén esik. Ez itt nem akar olyan szépen viselkedni, mint a lábfejem többi tájegysége, ez itt egy makacs kis különc. Egy lázadó köröm. Ő úgy döntött, nem a természetes útján növekszik előre felé (életem végéig mutatva a helyes irányt), mint a többi rendes köröm.

Nem, ez itt az ég felé tör, szemtelenül felkunkorodik. Ha az egész testem megfeszül is, hogy a rendes irányba haladjon, ezt a körmöt akkor sem érdekli. Voltak gyenge próbálkozásaim, hogy mindenféle vágó eszközökkel móresre tanítsam, és különböző metsző, nyeső technikákkal irányváltásra bírjam, de ezek a próbálkozások mind hiúnak bizonyultak. Ilyenkor lekezelőn felnéznek és azt üzenik: minket akarsz helyre nyírni? Tehetetlen vagyok az öntörvényű nagylábujjkörmökkel szemben, amik csakazértis felfelé nőnek, semmi hatásom nincs rájuk. Talán így mutatják azt a bizonyos helyes irányt? Öntestkép 1-3. bővebben… →

– Szerintetek tízes skálán mekkora probléma, hogy leütöttem Télapót?

Mindketten felemelték fejüket az arcuk előtt tartott kártyalapok mögül, először egymásra, majd rám pillantottak.

– Úgy hallottam, mintha azt mondtad volna, leütöttem Télapót – köhintett Ősz.

– Azért hallottad úgy, mert azt mondta – világosította fel Tavaszapó, aki a fejét koronázó, tarka virágfürtökkel babrált.

Őszapó lecsapta gyűrött kártyáit a körasztal közepére, átvetette nyakán sáros avartól zörgő, méteres szakállát, majd felágaskodott, kiropogtatta öreg csontjait, és a sűrű fellegpadlón elém nyargalt. Szürke tekintetét pironkodó arcomra emelte. Forró téli éjszaka bővebben… →