Címke: populáris művészet

Emlékek nélkül, boldogan (Bestseller és kritika IV.)

A metró ablakaira ragasztott Ulpius-ház hirdetések rendkívüli gyorsasággal cserélődnek, újabb és újabb nevek és regényrészletek tűnnek fel, szinte havonta. Egyetlen név van, amely időről-időre visszaköszön ide s tova négy éve, egy szerző, aki rendületlenül ontja a friss könyveket, amelyeket, úgy tűnik, hatalmas olvasótábor fogad szívesen: Fejős Éva.

 

A szórakoztató irodalom, avagy bestseller műfajáról túl sokat nem tudó olvasónak is feltűnhet, Fejős Éva könyvei csak szaporodnak, népszerűségét pedig egyértelműen demonstrálja facebook oldalának tizenháromezer rajongója, amely igen jelentős szám. Összehasonlításképpen, Esterházy Péter oldalánál épphogy megközelíti a négyezret a lájkok száma. Vajon ez a különbség csak a szórakoztató irodalom jellegéből fakad? Miért mindig Fejős Éva, és miért vannak olyan magyar szakot végzett olvasók is, akik állítják: Fejős Éva könyvei jók? Új regényével nem csak a metró ablakára nézve találkoztam.

 

A Karibi nyarat kézbe venni elsőre meglepő, a maga ötszáz oldalával tekintélyes hosszúságú könyv. A történet alapját egy legenda szolgáltatja, amelyet hitelesít a szerző azzal, hogy idéz a könyv elején egy amerikai cikkből(?), amely Carol Santos és a boldogságsziget létezését vitatja. Nem egyértelmű, mennyire beszélhetünk valós forrásról, mert sem a cikk szerzője, sem a lap nincs feltüntetve. Az idézet azonban elárulja, hogy Carol Santos a Karib-térség egyik szigetén élő gyógyító volt, aki énekléssel csillapította a szomorúságot, a fájdalmas emlékeket eltörölve.

 

Egy luxushajón gyűjti össze a szerző a szereplőit, nagyrészt magyarokat, akiknek különböző magánéleti problémáik vannak (a szerelem és párkapcsolati kérdések fokozottan hangsúlyosak), és némelyikük kifejezetten keresi a rejtélyes boldogságszigetet. Egy anya, aki egyedül neveli a fiát, és most fél évre otthon hagyta, hogy dolgozzon a hajón, és pénzt gyűjtsön, egy friss házaspár, akik a nászutat töltik itt, egy depressziós zongorista, aki egy szakítás elől menekül, egy orvos és a felesége, akiknek csak látszólag idilli a kapcsolatuk és egy újságírónő, akit szerkesztősége küldött. Végül Leonora, aki Carol Santos nyomdokába lép és a gyógyító, fájdalmas emlékeket megszüntető éneklés képességével rendelkezik. A regény igyekszik hétköznapi emberek, hétköznapi gondjait ábrázolni, csakhogy ez a törekvés inkább klisékbe fordul. A párkapcsolatok nehezek, a pénz kevés, a férfiak nem akarnak házasodni, megbízni egy „pasiban” nem könnyű, harmincvalahány évesen még semmiről nem maradtál le, a szülők hazudnak gyermekeiknek, és a szerelem a legnagyobb erő. Fejős Éva állítása szerint sok férfi is olvassa könyveit, de belátható, a célközönség mégiscsak a harmincvalahány éves női olvasótábor, ahogy ezt könyveinek borítója is visszaigazolja. A cingár, rajzolt női alakok függetlenséget sugároznak, divatosak, és mindig tartanak valahová, ahogy a könyvek címei visszajelzik ezt, ha csak a legutolsó kettőt, a Helló, Londont és Karácsony New Yorkbant említjük. Ilyen a Karibi nyár is, „Egy utazás, amely örökre megváltoztat…”, ahogy a hátoldalon olvasható, amely azt sugallja, hogy az út végén önmagad találhatod meg.

 

Fejős Éva a könyve elején leírt két oldalas köszönetnyilvánításban, de különböző interjúkban is előszeretettel hangoztatja, hogy nem gondolkodik előre, kitalál egy alaphelyzetet, aztán szereplőire bízza magát, akik továbbírják a történetet, és ő maga is gyakran meglepődik, hogyan is gördül tovább a cselekmény. Lélekben elrepülni, és új világokba kirándulni, ez a célja a könyveinek, állítja, de bevallottan nem átgondolt történettel és láthatóan nem gondozott szövegvilággal kétséges ennek sikere.

 

A szórakoztató irodalomtól való elvárások természetesen egészen mások, mint a magas irodalom kapcsán, ám bizonyos kritériumoknak a szöveg megkomponálása során itt is meg kell felelni. Dicséretére váljék a könyvnek, hogy több szálon igyekszik az eseményeket futtatni, hogy próbál más-más szereplők történetébe beavatni, és egy-két helyen késleltetni, kétértelműen fogalmazni. Utóbbira példa is említhető, Adél Botondjáról jó ideig azt hiheti az olvasó, hogy a nő szereleme, hiszen sokat gondol rá, levelet ír neki, hiányolja, és reméli, Botond megérti, hogy kettőjükért dolgozik a hajón. Ám egy telefonhívás alkalmával az olvasó számára kiderül, hogy Botond Adél kisfia. Ugyanakkor a karakterek, akikre a szerző hagyatkozik, korántsem olyan jól megírtak, megalkotottak, hogy bármelyikükkel is igazán azonosulni tudjon a befogadó. Klisészerű megrajzolásuk nem vezet közel egyikük gondolataihoz sem, mert amit látunk belőlük, mind a felszínen mozog. Sok esetben, amikor új szereplőkkel először találkozunk, a legfontosabb információ, amelyet megtudhatunk róluk, az az öltözettel kapcsolatos: „Magyar beszédet hallottak, de a jókedvű pár, egy magas, sportos férfi egy vizes hajú, lila topot, szűk farmert és strandpapucsot viselő nővel, már el is viharzott előttük.” A megjelenő testek egytől egyig vonzóak és gyakran „kisportoltak”, amit Sárbogárdi Jolán után nem is olyan veszélytelen leírni. A mondatok szerkezete, stilisztikája igen gyakran arra enged következtetni, hogy még csak átolvasásra sem nagyon került sor a kiadás előtt, nemhogy tudatos mondatszerkesztésre. Még nagyobb probléma, hogy nyelvtanilag sem mindenütt helytálló a regény szövege, ahogy ez a cserébe-cserében kifejezések tévesztésénél fordul elő, nem egyszer.

 

Mi a varázsa a Fejős Éva könyveknek, hogyan magyarázható sikere, milyen olvasási kultúrának része? Egyrészről a marketing erős volta, az ismert újságírónő, mint regényírónő felkarolása és menedzselése egészen figyelemre méltó. Ez abban is megnyilvánul, hogy a Karibi nyár olvasóinak illatminta is jár, Fejős Éva saját, e könyv megjelenéséhez fejlesztett parfüméből. Másrészről fontos az olvasókhoz való közelség, a hivatalos honlapon videó is nézhető az írónő egy átlagos napjáról, amelyet jórészt a századelő nagyjaihoz hasonlóan kávéházban tölt, írással. Ott van könyveiben az egzotikum, az utazás, melyek véleménye szerint a védjegyévé is váltak, és amely a Karibi nyár című regényben is hangsúlyos, némely esetben megoldást is kínál szereplőinek. Egyfajta női közösség tud szerveződni facebook oldalán Fejős Éva köré, nőké, akik egyetérthetnek abban, hogy létezhet boldogságsziget, ahol a fájdalmas emlékek elmúlnak, ahol újra lehet kezdeni, és akikben nem merül fel, mit is jelenthet az identitás szempontjából megszabadulni emlékektől. Végezetül nem elhanyagolható az a szemlélet a könyvek sikerét illetően, melyet az írónő egy interjúban maga is kifejt, hogy a könyv tulajdonképpen termék, mint a joghurt.

 

Fejős Éva: Karibi nyár, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012.

 

A recenzió a Bestseller és kritika című kritikai műhelybeszélgetés keretében készült, melynek célját a hazai populáris irodalom áttekintése, illetve a köré épülő diskurzus lehetőségeinek és határainak megvitatása képezte.

Terror-romantika (Bestseller és kritika I.)

Tűnhet mégoly elfogadhatónak is a tétel, miszerint a „populáris irodalom” mozgatórugói másképpen járnak, mint a „magas irodaloméi”, s eszerint megítélése is más alapokon kell, hogy álljon, az előbbi egy termékének olvasása közben mégis nyilvánvalóvá válik, mennyire lehetetlen a felfüggesztése az utóbbi felől érkező befogadás némely elvárásának – még akkor is, ha a két szféra közötti „váltás” a legtöbb esetben gördülékenyen történik. Réti László Célpont Párizsban című regénye esetében is tudjuk, a krimi sajátos világában miképpen kell mozognunk, adottak a megszokott orientáló panelek – terroristák, elhárítók, kémek, fiatalkori szerelem, célpont, Párizsban –, mégis, mindvégig zavaró a szöveg megformáltságának hiánya, elkopott nyelvének ügyetlensége. Erről – mint az olvasatra mindvégig árnyékot vető mozzanatról nem lehet hallgatni –, ugyanakkor mégis hallgatni kell, amennyiben komolyan vesszük a mozgatórugók járását.

 

terror-romantikaA megítélés mércéjét ugyanis elsősorban a műfajban döntő súllyal bíró alkotóelemeknek kell(ene) megszabniuk. Ilyen például a cselekményszövés – amely a krimi esetében a rögzült panelek kibillentésén és azok feszültségteli fordulatokat hozó elrendezésén alapul. Réti cselekményének kiindulási pontjai nem sok jót ígérnek, az arab terroristák mára talán unalmassá váltak. A két szír férfi, akik rejtélyes céllal érkeznek Párizsba, egyiptomi üzletemberként Victor Jacquard biztonsági szolgáltatásait kívánják igénybe venni, a francia elhárítás, illetve egy izraeli kémsejt pedig mindent megtesz, hogy kiderítse a szírek tervezett napi programját, hogy lecsaphassanak rájuk. Számos szál fut párhuzamosan, illetve szövődik össze, a terroristák Párizsig tartó útjukat, a párizsi nyomozást és előkészületeket kíséri végig a szöveg, azonban ezek közül nem mindegyik érkezik meg valahová, sőt van, amelynek egyszerűen vége szakad, mintegy elfelejtődik.

 

Ezekkel a kiindulási pontokkal kíván valamit kezdeni Réti, ami – sikerétől függetlenül – esetenként érdekessé teszi a könyvet. Az első meglepetése a regénynek a szerelmi szál vastagsága, illetve Jacquard és a régi szerelem, Chantal, viszonyán kívül e két karakter családi válsága. Azonban közhelyhalom lesz az amúgy gyakori és jellemző nehézségekből, az elhidegülésből, a mindennapi ügyek intézésének huzavonáiból, a magányból. Kérdés, a problémák leegyszerűsítése, közhellyé-torzítása mennyiben számon kérhető a populáris kultúrán, azonban azáltal, hogy ezek újra és újra visszatérnek, szinte párhuzamosan a két, egymáshoz egyre közelebb sodródó karakter otthoni vitái során, elhatalmasodnak a cselekményen. A regény cselekményszövését összességében sokkal inkább a szerelmi szál határozza meg, mintsem a terroristák bosszúja. Sokszor ezek a Réti által mindvégig előtérben tartott szerelmi vívódások és vágyakozások nemcsak megszakítják a terror-szálat, de hiteltelenné tesznek teljes részeket (amikor a gyereke elrablása miatt kétségbeesett Chantal Jacquard-ról álmodozik, majd lefekszik vele), vagy egyenesen groteszkbe fordítják azt. Ez utóbbi történik a regény végén, amikor két nő – a régi szerelem, Chantal, és a feleség, Veronique – féltékenységi csetepatéja zajlik, miközben utóbbi az időzített robbanógépezettel megrakott mellényt próbálja letépni magáról.

 

Egy másik meglepő mozzanatot jól megvilágít az iménti groteszk jelenet – hiszen a két nő „összecsapása” közben a krimik „magányos hős” archetípusának hitt vagy hihető Jacquard a földön fekszik eszméletlenül. A hőstípus fölülírása és visszataszító karakterré való transzformálása ügyes húzás, és meglepő is, más kérdés, hogy az út, amelyen eljut eddig, nagyban csökkenti ennek erejét, helyenként megintcsak a komikum vagy az abszurd felé sodorva a cselekményt, illetve a karaktert.

 

Ugyancsak érdekes kérdés lehetne, miképpen ábrázolja a szír terroristákat, illetve az izraeli kémsejtet Réti, hiszen mindegyikhez közel kerülünk a regényben. Utóbbi sokkal árnyaltabb a kémnő önmarcangolásai és a sejttől való elszakadási kísérlete miatt („Ki akarok szállni!”), ám mégsem lép túl egyik sem a megszokott paneleken: mindkét fél mint mindenre elszánt, Allahért vagy a nyugati világ védelméért küzdő, kegyetlenségtől sem visszariadó csoport jelenik meg, megtűzdelve néhol az ellenük való kiszólással és előítéletekkel. Itt újra megjelenik a már említett probléma, hogy vajon mennyire várható el a populáris kultúrától a műfajai alapjául szolgáló egyszerűsítéseinek felrúgása. Réti több-kevesebb sikerrel egyensúlyoz: a terroristák bestiálisak, ám egy meggyilkolt testvérért állnak bosszút, a kémek pedig mindent megtesznek titkos útjaikon, szintén a bestiálisig jutva el időnként.

 

Réti László főállásban rendőr, egészen pontosan Zugló rendőrkapitánya, ami a fülszöveg szerint a regény „hitelességét garantálja”. Ezt nehéz lenne megítélni összességében, ami azonban feltűnik – és köszönhető talán a szerző képzettségének –, az a technikai részletekben való gyakori elveszés, legyen szó egy hajó felrobbantásáról rezgőhívásra állított mobiltelefon segítségével, egy tengerparti terrortámadás részletes leírásáról vagy egy autó városi követésének technikájáról. Ez mindenképpen érdekes sajátja a regénynek, még akkor is, ha időnként túl nagy hangsúlyt kap. Azonban a terroristák Párizsig tartó útja a közben végrehajtott akciókra, ezek technikájára redukálódik, ami – a regény párizsi karaktereinek szerelmi ügyei, és az itt zajló fordulatok fényében – gyengíti e karaktereket. Problematikus számon kérni a terroristák árnyalt lélekrajzát a regényen, illetve a bosszúállás szándéka miatt az iszlám fundamentalisták hitéhez sem kell közelebb vinnie a szövegnek, helyenként mégis hiányzik a terrorista-panel ki nem építettsége, vagy legalább egy „emberi” párbeszéd a két szír között, még ha egy újabb, a Közel-Keleten átkígyózó szerelmi szál már nem is fért volna bele.

 

 Réti László, Célpont Párizsban, Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2012.

 

A recenzió a Bestseller és kritika című kritikai műhelybeszélgetés keretében készült, melynek célját a hazai populáris irodalom áttekintése, illetve a köré épülő diskurzus lehetőségeinek és határainak megvitatása képezte.