Mikor a passió visszaveszi a látást

a farkasok ősi útvonala,
a bagoly és monológok sokasága,
sókristály részecskék,
a parányi árnyékrezdülések,
a tényeket örökre háttérbe szorítja.

Önkénnyel vagy sem a művek létrejönnek,
a horizont a saját színpadát állítja fel véglegesnek.
Vígjáték ez az előestékhez
amit a fáradtság gyatrán visz színre.

Az élet a félresikerült üzenetek és dallamok
summája lesz egyenként nem bírnánk végighallgatni őket.

Egy szuvenír bolt emlékeztet rájuk
palackba zárt vitorlás hajók és kagyló nyakékek.
Fityegők és üveggolyók, Mexikó ´86 ceruza, expo ´98 kulcstartó.
Végtére is túl sok a porhintés egy ilyen rövid úthoz képest.

Miközben süt a nap és, nahát,
úgy látszik a gólyák halogatják hogy útra keljenek délre.
Egy kicsit mint én, nem jut eszükbe a távozás.
A dolgok megkötnek hogy ott maradhassanak ahol vannak.

2017.

«A világ idegen, Sandy!«

A  miénk hasonlít a most szóra.
A kezekből születik egyfajta reszkető nosztalgia
amit német verzióban úgy fordítanak dipszománia.

Mikor ránk tör a szomjúság a remények
belső éjjelének folyóit nyitjuk meg
és térdig feltűrjük a nadrágszárakat.
Nehogy az legyen hogy a hajnal
árvízzel lepjen meg bennünket.

Ezzel a betegséggel vagyok most, but it’s ok.
I close my eyes and drift away;
I softly say a silent pray.
Ne figyelj és ne magyarázz,
just press play:

«A világ idegen, Sandy! A miénk sem más.  «

2011.

Lipp Márta fordításai

Golgona Anghel (1979. Alexandria, Románia) portugál költő. A Lisszaboni Egyetem Modern nyelvek és Irodalom szakán szerzett diplomát portugál és spanyol nyelvből, majd doktori fokozatot kortárs portugál irodalomból. Tudományos kutatóként dolgozik. Több tanulmány- és esszékötete mellett 2011 és 2017 között öt verseskötete jelent meg. 2013-ban elnyerte a Portugál PEN Club Költészeti Díját. A verseit portugál nyelven írja, de esetenként spanyolul és olasz nyelven is. 1997 óta él Portugáliában, Lisszabonban.

Erotion halotti verse

Fronto apám, Flaccilla anyám, óvjátok e kislányt:
rátok bízom az én kedves Erotionom,
meg ne ijesszék őt a sötét árnyak, s ne remegjen,
majd ha a tartarusi vad kutya rávicsorog.
Most az idén telt volna be csak hatodik tele éppen,
hogyha megért volna még ugyanannyi napot.
Ősz patrónusait majd játszva derítse mosolyra,
s közben az én nevemet mondja gügyögve nekik.
Csöpp kis teste a durva rögöktől meg ne töressen,
könnyű légy neki, föld – mint neked ő, amíg élt.

Erotion halálára

Kicsi lány, édesebb szavú a hattyúnál,
puhább, mint a Galaesus-parti bárányka,
szebb, mint a Lucrinus-tó mélyi gyöngykagyló,
és drágább, mint a Napkelet pazar kincse,
s az indiai vad csiszolt fehér csontja,
mint a szűz hó, a gyönge liliom szirma;
ki fürtjeivel elhomályosította
Baetis gyapját s a Rajna szőkeségét is;
az illata, mint Paestum rózsakertjéé,
olyan volt, mint az attikai színmézé,
vagy mint kézben dörzsölgetett borostyáné;
kinél nem volt a páva ékesebb, nem volt
a mókus kedvesebb, főnixmadár ritkább:
Erotion most a halotti máglyán ég,
mert elragadta tőlem őt a zord végzet
rideg törvénye: hat telet sem ért még meg
egyetlenem, kicsim, vigasztaló társam.
Fájdalmamat Paetus nem nézi jó szemmel,
mellét veri és tépi a haját, s így szól:
„Nem szégyelled, hogy így siratsz egy rabszolgát?
Én hitvesem temettem el, de túléltem,
pedig nemes, erényes, gazdag asszony volt.”
E lelkierő tényleg szinte páratlan:
húszmilliót örökölt szegény, de túlélte.

Havasi Attila fordítása

„Tavasz kezdete” témában költötte.                           A régens és főminiszter

Még Josinonak[1]
hegyét is pára lepi.
Régi városba,
hol hó és hírnév hullik,[2]
megérkezett a tavasz!

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Tavaszi dalok első kötete, 1.)

A Költészeti Hivatal dalversenyén[3] költötte „Rejtett szerelem” témában
    A régens és főminiszter

Nanivai halász!
Vajh milyen végzet folytán
korhadsz el végleg?
Nem sodor össze a sors
vízi útjelzők között.[4]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Szerelmes dalok első kötete, 1077.)

Amikor a Bal Felőli Palotaőrség felső rangú parancsnoka volt, a házában rendezett száz verses dalversenyen költötte „Rejtett szerelem” témában.               A régens és főminiszter

Ki ne hulljatok
első zápor cseppjei
felhős bérceken!
Még ha alant a lombok
színe meg is változik.^[5]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”,
Szerelmes dalok második kötete, 1087.)

Fittler Áron fordításai

Fudzsivara no Rjókei (藤原良経)

1169–1206

A Fudzsivarák magas rangú Kudzsó (九条) ágából származik, apja, Kudzsó Kanezane (九条兼実) kora jelentős politikai vezetője volt. 1202-ben Rjókeit is régenssé (sessó, 摂政), majd 1204-ben főminiszterré (dadzsódaidzsin, 太政大臣) nevezték ki. A XII–XIII. század fordulójának egyik legjelentősebb vaka-költője volt, az 1190-es években ő irányította az irodalmi életet. Több jelentős költői versenyt és más hasonló költészeti rendezvényt szervezett, amelyek alkalmat nyújtottak a kor verselőinek és vaka-kritikusainak az új lírai hang kifejlesztésére és a vaka-költészet kifejezésrendszerének gazdagítására. Ez a tevékenység az 1192-ben ugyancsak Rjókei által rendezett monumentális Hatszáz fordulós költői versenyen (Roppjakuban utaavasze, 六百番歌合) csúcsosodott ki. A Gotoba visszavonult császár által 1201-ben felállított Költészeti Hivatal egyik vezéregyénisége lett, központi szerepet vállalt a nyolcadik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Új „Régi és áj dalok gyűjteménye” összeállításában, amelynek ő írta japán nyelvű előszavát, és amelyet az ő – jelen válogatásban is szereplő – „Még Josinonak…” kezdetű vakája nyit. Az antológia végleges elkészültét azonban fiatalon bekövetkezett hirtelen halála miatt nem érhette meg. Több mint 300 költeménye került be császári vaka-antológiákba.

Borítókép: Josino hegyei között (a fordító felvétele)

[1] 吉野. A mai Nara prefektúrában található hegyes vidék (ld. a borítóképen). A IX–XIII. században elsősorban téli versekben szerepel hóval borított, magányos helyként. A VII. században császári villa volt itt, a harmadik sorban olvasható „régi város” erre utal. Rjókei továbbá a hires X. századi költő, Mibu no Tadamine alábbi vakáját (Kimaradt dalok gyűjteménye, Tavaszi dalok, 1.) idézi:

                        Eljött a tavasz –
a naptár is ezt mondja.
Lám, Josinonak
hegyét is ezért lepi
könnyű pára ma reggel?

(Károlyi Orsolya fordítása)

[2] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezésen alapuló retorika található. A „furu” szó ‘hullik’ (降る) jelentéssel a hóra, ’régi lesz’ (古る) jelentéssel a régi városra, a josinoi császári villára vonatkozik.

[3] A Költészeti Hivatal (Vakadokoro, 和歌所) a XIII. század eleji irodalmi élet irányítója, Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院) által 1201-ben az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” összeállításának céljából felállított intézmény. Az itt említett költői versenyt 1201 nyolcadik húnapjában rendezték.

[4] Naniva (難波) a mai Ószaka-öböl. A vers többértelmű kifejezések sorával ír le egy Naniva-öbölbeli tájat és fejezi ki a rejtett szerelem miatti gyötrődés érzését egyszerre. A nanivai halász a lírai én, a ’sors’, ’végzet’ jelentésű „eni” (縁) szó magában foglalja az ’öbölben’ (e ni, 江に) kifejezést. A negyedik sor eredeti változatában megtalálható a ’hullám’ (波) és a ’mert nincs’ (無み) jelentéseket magában foglaló „nami” szó, amely a második sor „e ni” kifejezésével együtt szemantikailag kapcsolódik Nanivához. Az ötödik sorban olvasható vízi útjelző oszlopok (miocukusi, 澪標) a Naniva-öböl jellegzetességei, a szó azonos alakú a ’kiteszi a lelkét’, ’feláldozza magát’ jelentésű „mi o cukuszu” (身を尽くす) kifejezés egyik alakjával, és ugyancsak Nanivához kapcsolódik szemantikailag. A harmadik sor „elkorhad” szava a vízi útjelzőkhöz kapcsolódik, és egyben vonatkozik a lírai énre is, aki a hosszas gyötrődésben már-már megsemmisül.

[5] A természeti képek mögött a rejtett szerelem motívumai húzódnak meg. Az „első zápor cseppjei” a szerelem érzését, a felhők által eltakart bércek a lírai én szerelmét titkoló szívét jelentik, a záportól alant elszíneződő lombok pedig a lírai én titkon ejtett véres könnyeitől megfestődő ruháját szimbolizálják. Rjókei továbbá Ki no Curajuki Régi és új dalok gyűjteményében szereplő következő vakáját idézi:

Fehér harmat is,
zápor is oly sűrűn hull:
Csurgó-hegyen a
legalsó levelekig,
lám, mily színes lett a táj!

(Őszi dalok második kötete, 260.)

veled álmodik
most
az elefánt.
a tér íve
hajlik és
nevet.

most meghalhatsz.
most meghalhatsz, ahogy
az embernek meg kell
halnia:
nagyszerűen,
győzedelmesen,
a zenét hallva
a zeneként,
ordítani,
ordítani,
ordítani.

Mussó Erika fordítása

Amikor az egész város jajveszékelt[1],
és szerelmétől hosszú ideje nem érkezett üzenet.

Hogy ez a világ
hová tart, mi lesz velünk?
Mégis mit gondolsz?
Hogy csak vársz nyugalomban,
s magadról nem is hallatsz?

(Izumi Sikibu-kötet, 184.)

Egy évben, amikor az egész város jajveszékelt, s miután sok ember eltávozott az élők sorából, az tizedik hónap végén, úton Sirakavába[2] meglátott egy fát, amiről még nem hullottak le a színes levelek. Erről eszébe jutott Minamoto no Jaszumicu középtanácsos, aki sok verset és egyéb művet írt. Ettől erőt vett rajta a szomorúság.

Ha ma nem jövök,
nem látom, lehullanak.
Hegyi faluban
juharfa is, ember is
mulandó: ez a világ.

(Kintó-kötet, 218.)

Amikor az egész város jajveszékelt, a császár parancsba adta, hogy a falu vezetőjének egy szertartás megszervezését. Mivel szükség volt két versre is, ezeket költötte:

Fudzsivara no Nagató
Hófehér nemes
gyolcs áldozatainkat
ajánljuk most fel.
Lila-mezőt[3] festi be
ünnepünknek kezdete.

Mostantól fogva
csendesítsd el hát végre
haragvó lelked!
Virágok városában[4]
szentélyt emeltünk neked.

Valaki szerint a vers a Funaokától északra lévő Imamija szentélyt magasztalta, amikor az egész város jajveszékelt. Ekkor az udvar is szent lovat ajánlott fel.

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Vegyes témájú dalok hatodik kötete, Sintó dalok, 1164–1165.)

Károlyi Orsolya fordításai

Izumi Sikibu (和泉式部)[5]

976? – 1030?

A X–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője. Udvarhölgynevének első felét első férje, a tartományi kormányzó Tacsibana no Micsiszada (橘道貞) megbízatási helye, Izumi tartomány (a mai Ószaka prefektúra déli része), második felét pedig apja, Óe no Maszamune (大江雅致) beosztása után kapta. Jól ismert Reizei császár (Reizei tennó [冷泉天皇], 950–1011) két fiával való szerelmi viszonya, az Izumi Sikibu napló (Izumi Sikibu nikki, 和泉式部日記) egyikükkel, Acumicsi herceggel (Acumicsi sinnó [敦道親王], 981–1007) való kapcsolatát mutatja be versváltásaikon keresztül. Acumicsi herceg halála után Sósi császárné szolgálatába állt udvarhölgyként. Az udvarban ismerkedett meg második férjével, Fudzsivara no Jaszumaszával (藤原保昌), akit 1020 és 1023 közötti tartományi kormányzósága idején elkísért megbízatási helyére, Tango (丹後) tartományba (a mai Kiotó prefektúra északi része a Japán-tenger partján). Versei rendkívül nagy hatást gyakoroltak a későbbi vaka-költészetre. Ezernél is több költeménye maradt fenn, amelyekből több mint kétszáz császári antológiákba is bekerült.

Fudzsivara no Kintó (藤原公任)

966–1041

Icsidzsó császár (Icsidzsó tennó, 一条天皇986–1011) korának legjelentősebb költője és irodalomtudósa. Magas rangú származása ellenére udvari karrierje rosszul alakult, mindössze a helyettes nagytanácsosi (gon-dainagon, 権大納言) tisztségig jutott. Háza Heiankjó negyedik kerületében volt, ezért a negyedik kerületi nagytanácsosként (sidzsó dainagon, 四条大納言) szokták emlegetni. Lányai halála után szerzetesnek állt egy Északi hegyekben (Kitajama, 北山) lévő buddhista templomban. Költői tehetsége hamar megmutatkozott, tizenhét éves volt, amikor először szerepelt egy, az akkor még trónörökös herceg Kazan császár (Kazan tennó, 花山天皇, 978-1008) által rendezett költői versenyen. Ő szerkesztette a harmadik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, a Kimaradt dalok gyűjteményének (Súi vakasú, 拾遺和歌集) első változatát, a Válogatás kimaradt dalokból (Súisó, 拾遺抄) című antológiát. Vaka-kritikusként több poétikai munkát írt, valamint több jelentős kiváló versekből válogatott antológiát is szerkesztett. Poétikai munkáiban a jó vaka egyik alapfeltételeként határozta meg az érzések előtérbe helyezését, saját költészetében pedig meg is valósította ezt az elvet. Sokoldalú tehetség volt, a vaka-költészeten kívül kínai versek komponálásában is jeleskedett.[6]

Fudzsivara no Nagató (藤原長能)

949? – 1009?

Nevét Nagajosinak is olvassák. Korának jelentős költője. Részt vett több dalversenyen, császári rendeletre összeállított antológiákban ötvenkilenc költeménye található. Feltételezik, hogy ő lehetett a Kimaradt dalok gyűjteménye (Súi vakasú, 拾遺和歌集) egyik szerkesztője, azonban ez nem állapítható meg biztosan. A fentebb említett Fudzsivara no Kintó neve is felmerül, valamint Kazan visszavonult császárt (Kazan in, 花山院) is lehetséges szerkesztőnek tartják amellett, hogy feltehetőleg ő adta ki a parancsot a versek összeválogatására. Mivel Nagató az uralkodó bizalmát élvezte, azt biztosan állíthatjuk, hogy valamilyen mértékben hatással lehetett a versek kiválasztására.

A híres szerzetes-költő, Nóin (Nóin hósi, 能因法師) mestere volt, őket tartják a vaka-költészet első mester-tanítvány párosának.

[1] Járvány tombolt.

[2] Kita-Sirakava (北白川). Az akkori fővárostól északkeletre található, ma Kiotó része.

[3] Lila mező (Muraszakino, 紫野). Kiotó északi része.

[4] Kiotó.

[5] Fittler Áron összefoglalója.

[6] Fittler Áron összefoglalója alapján.

Illusztráció: Sudō Kazuyuki  fotója